A 90-es években a kultúra terén is friss szelek fújnak Amerikában: a képernyőt egy bevallottan „semmiről nem szóló” sorozat (Seinfeld) uralja; a gangsta rap egyre nagyobb közönséget hódít; a homoszexuálisok…
A 90-es években Amerika egyre éhesebbé válik a botrányokra, s az igény nem is marad kielégítetlenül: a Jerry Springer Show például már nemcsak a celebek, de a hétköznapi emberek magánügyeit is részletesen kitárgyalja…
A Szovjetunió összeomlása után az USA hirtelen külső ellenség nélkül találta magát. Békésnek és unalmasnak mégse voltak nevezhetőek ezek az évek, hisz a wacói ostromtól az Oklahoma City-ben történt robbantásig…
Amerikában az X generáció felnőttkorba ér, identitását eleinte mégse találja. Nincs, ami összekösse őket. Vagyis mégis: A Macintosh, az internet és a kávézók… Amikor a wi-fi elkezd megjelenni a kávéházakban…
Az ideg- és a mérnöktudomány drámai sebességű fejlődése egyre közelebb visz minket egy olyan utópisztikus világhoz, melyet eddig csak tudományos-fantasztikus filmekből ismertünk, s amelyben a mesterséges…
A genetika viharos fejlődése olyan távlatokat nyit meg az emberi faj előtt, melyekről eddig nem is álmodtunk. Igaza van azoknak, akik szerint a jövőben a tudósok már nem az egyes betegségekre, hanem magára…
A számítógépek teljesítményének növekedésével és a grafikai megoldások tökéletesedésével lassan eljutunk egy olyan korba, amikor több időt töltünk különböző virtuális terekben, mint a valóságos világban…
A kétrészes történelmi minisorozat a második világháború utolsó, a normandiai partraszállástól a Harmadik Birodalom összeomlásáig terjedő időszakát dolgozza fel. A felújított és utólag hitelesen kiszínezett…
1945. február: A James Launders hadnagy vezette HMS Venturer a norvég partok előtt üldözőbe vesz egy német tengeralattjárót. Az U-864 épp titkos küldetésben jár, náci „csodafegyvereket” szállít Japánba…
Az Egyesült Államok 150 évvel ezelőtt, 1867. március 30-án vásárolta meg Alaszkát Oroszországtól 7,2 millió dollárért. A National Geographic immár 125 éve tudósít a drámai szépségű táj felfedezéséről és…
A sors különösnél különösebb esetekkel hozza össze Dr. Polt, aki munkatársaival arra gyanakszik, hogy a telihold áll a jelenség mögött. Mert mivel mással magyarázható, hogy egy gazda összes tehene egyszerre…
Az állatorvosi munkának a rutinszerű oltásbeadástól a bonyolult műtéti beavatkozásig számtalan nehézségi fokozata van – ha azonban a páciens egy nagytestű, többmázsás állat, a legegyszerűbb művelet is életveszélyes lehet…
Cesar Millant többek közt egy harapós kedvű terrierhez riasztják, melynek gazdája immár kedvenc hobbijának, a túrázásnak se hódolhat miatta – jó példa erre, hogy legutóbb a parkőrök távozásra kérték fel…
A Nemzetközi Űrállomás (ISS) kétség kívül az emberiség egyik legambiciózusabb mérnöki vállalkozása. Megépítése több mint 100 milliárd dollárba került, s elkészülte óta a legnagyobb ember által épített…
A filmből többek közt megtudjuk, hogy miként képesek a madras sambar készítői egy apró konzervdobozba egy egész romantikus vacsora minden ízét és hangulatát belerejteni; és hogy a túró és a citromos csokoládé…
A filmből többek közt megtudjuk, hogy a leveles tésztából készült hústekercsek mitől olyan mennyei ízűek, hogy annak idején a királyok csemegéjének számítottak; és hogy a Candy Tree nyalókák honnan kapják élénk színűket és fanyar zamatukat…
A 80-as évek elején a változás szaga benne van a levegőben. Az Egyesült Államok hokicsapata aranyérmet nyer a téli olimpián, miután az elődöntőben megveri a Szovjetunió csapatát. Az újraválasztásra aspiráló…
A 80-as évek az a különleges évtized, amikor – legalábbis a tengerentúlon – a szenvedélyünkből megélhetést kovácsolhattunk. Jane Fonda ekkoriban jelentette meg első aerobic videóit, melyek alapvető változást…
A 80-as évek során a család fogalma és a családdal kapcsolatos elvárások gyökeresen megváltoztak Amerikában. Az évtized elején még sokan – köztük maga Ronald Reagan is – az 50-es évekbeli hagyományos családmodellt…
Az 1980-as évek elején járunk, amikor a fiatal nemzedék háborút hirdet Reagan elnök konzervatív Amerikája ellen. Önkifejezési hevületükben minden szabállyal szembemennek, s a graffititől a hiphop zenéig…
A 80-as évek többek közt a kábeltelevíziók megjelenésének időszaka Amerikában. Ettől kezdve nincs olyan fontos esemény az országban, amelynél ne lennének ott valamelyik hírtelevízió kamerái – legyen ez…
A 80-as évek elején Amerika maga mögött hagyja a recessziót, és a fogyasztás szédületes mértéket ölt az országban. Ehhez többek közt olyan tényezők is hozzájárulnak, mint a hitelkártyák elterjedése, vagy…
A 80-as évek nehéz helyzetben találják a hölgyeket Amerikában: egy részük a főnökük elnyomása alatt nyög, mások meg egyszerűen otthon ragadtak a pelenkák, cumisüvegek és fakanalak világában. Szinte törvényszerű…
A 80-as évekkel elválaszthatatlanul összenőtt a fényűzés, a pompa és a pazarlás Amerikában. Egy képzelet szülte texasi olajmágnás tékozló élete világszerte magára vonja az emberek figyelmét; a Wall Streeten…
A 80-as évek zsugorodó technológiája a világ egymástól távol eső részeit is közelebb hozta egymáshoz. A Walkmantől a személyi számítógépig apró, de annál okosabb szerkezetekről beszélt az egész világ…
A 80-as években a berlini fal jelképezte a hidegháborút – Reagan elnök azonban szerette volna elősegíteni az olvadást, így nyomást gyakorolt Gorbacsovra, hogy bontsa le a falat. A vasfüggöny túloldalán…
A 90-es években egy új generáció határozza meg a közéletet Amerikában: a politikától a szórakoztatóiparig mindent felforgatnak, és mindent elkövetnek, hogy ne öregedjenek meg. Ez a nemzedék soha nem akar…
A technológia villámgyors fejlődésével a határok kezdenek elmosódni a képzelet és a valóság között. A videojátékok háborúit sokan valóságként érzékelik, Hollywood pedig Isten szerepében tetszeleg, vadonatúj…
Hogyan lehet régi teherautógumikból nagy nyomáson, magas hőmérsékleten lábtörlőket készíteni? És marhabőrből futball-labdát varrni? A film többek közt ezekre az izgalmas kérdésekre is választ ad…
A filmben többek közt egy különleges vermonti gyárba is ellátogatunk, ahol meghökkentően sok, 150 ezer plüssmackó születik évente; és megnézzük, hogy hogyan készül a világ egyik “legzöldebb” mosogatószere…
A filmből többek közt megtudjuk, hogy honnan kapják ellenállhatatlan zamatukat a Jelly Belly gumicukrai; és hogy milyen meglepő okból ilyen alakúak a hússal töltött cornwalli táskák.
A filmből többek közt megtudjuk, hogy honnan kapják jellegzetes ízüket a Kerr cukorkái; és hogy miként készülnek gyümölcsből és joghurtból a Welch népszerű finomságai.
Az epizódban olyan jellegzetes élelmiszerekkel (és ezek gyártási folyamatával) ismerkedünk meg, melyeket Amerikában – és talán a világ más tájain is – szívesen fogyasztanak Halloweenkor.
Az epizódban olyan jellegzetes élelmiszerekkel (és ezek gyártási folyamatával) ismerkedünk meg, melyeket Amerikában – és talán a világ más tájain is – szívesen fogyasztanak Halloweenkor.
A Franciaországot Nagy-Britanniával a tenger alatt összekötő Csalagutat a modern világ hét csodája között tartják számon – tervezése és megvalósítása során azonban akadályok sorát kellett legyőzni. Az…
Az építészeti projektek egy része kudarcba fullad, s torzóként marad – olykor pénzügyi okokból; máskor a politika áll a háttérben; nem ritkán pedig azért, mert csak az emberi hiúság hívta őket életre.
Az internet az elmúlt évtizedekben gyökeresen átalakította az életünket. Megváltoztatta a szokásainkat, átalakította a kapcsolati hálónkat, szó szerint egészen az agyunkig hatolt. A film egy szórakoztató…