A II. világháború legvéresebb olaszországi csatáját 1943 decemberében vívták az abruzzói Ortonában. A tengerparti kisvárosban a kanadai és a német katonák öldöklő küzdelmet folytattak egymással minden egyes utcáért, házért, sőt szobáért…
Észak-Korea diktátora, Kim Dzsongil 17 éven át könyörtelen szigorral uralkodott nemzetén. Míg ő és családja egyre jobban meggazdagodott, intézkedései hatására a népe szó szerint éhezett, a Föld pedig…
Az U-513 nevű német tengeralattjárónak nem volt szerencséje: 1943. július 19-én egy amerikai felderítő repülőgép kiszúrta a brazil partok előtt, és két bomba segítségével elsüllyesztette, a fedélzeten tartózkodó 53 emberből 47-et megölve…
Egy repülőtéren sok dolga van a drognyomozóknak. Egy kolumbiai repülőtéren még sokkal több… A Nat Geo izgalmas filmje a bogotai El Dorado Nemzetközi Repülőtér biztonsági embereinek izgalmas munkájába ad bepillantást…
Az arizonai sivatagban a határőrök éjjellátó technológiát és Blackhawk helikoptereket is bevetnek a törvénytelen tevékenységek leleplezésére – és a filmben le is csapnak egy illegális bevándorlókból álló csapatra…
Ha egy város az egyik évről a másikra nő ki a földből, hogy szállást adjon az odaözönlő munkásoknak vagy szerencsevadászoknak, előfordul, hogy éppoly gyorsan elnéptelenedik, mint ahogy megszületett…
A Dubai Nemzetközi Repülőtér 90 ezer alkalmazottja sajnos abban az esetben is szembesülhet problémákkal, ha ők maguk mindent jól csináltak – a bajok egy része ugyanis külföldről, más repterekről érkezik…
A Virgin Galactic pilótái egy forradalmian újszerű (űr)repülőgépet tesztelnek: futurisztikus járművüket hangsebességre gyorsítva megpróbálják megközelíteni a Föld légkörének külső határát. A kísérlet azonban…
Dr. Pol és munkatársai páciensei között ezúttal kutyákat, disznókat és egy mokány pónilovat is találunk.
Dr. Pol és munkatársai páciensei között ezúttal egy nyulat, egy kecskét és egy nikotinevő kutyakölyköt is találunk.
Cesar Millant többek közt egy haragos kedvű, az egész falut rettegésben tartó német juhászhoz riasztja a polgármester. Az eb már többeket megharapott, és ha nem sikerül megnevelni, az elaltatás vár rá…
Attól kezdve, hogy mikor menjünk át a zebrán, egészen addig, hogy megérintsük-e a forró kályhát, agyunk nap mint nap maguktól értetődő döntések sokaságát hozza meg – szinte „helyettünk”. De mennyire maguktól…
Lehetünk balkezes művészek vagy jobbkezes könyvelők, valamennyien mindkét agyféltekénket használjuk. De van valamilyen tudományos alapja annak a vélekedésnek, mely szerint az agyunk bal fele felel a kreativitásért…
Az epizódban olyan jellegzetes élelmiszerekkel (és ezek gyártási folyamatával) ismerkedünk meg, melyeket Amerikában – és talán a világ más tájain is – szívesen fogyasztanak Valentin napon.
Az epizódban olyan jellegzetes élelmiszerekkel (és ezek gyártási folyamatával) ismerkedünk meg, melyeket Amerikában – és talán a világ más tájain is – szívesen fogyasztanak húsvétkor.
Gordon Ramsay ezúttal Alaszkába látogat, hogy megismerkedjen a helyi konyha egzotikus alapanyagaival. Kulináris kalandozása során többek közt elsajátítja a fókahúsfőzés rejtelmeit egy tlingit aggastyántól;…
Hitlernek jó oka volt elfoglalni Norvégiát: az ország kitűnő lehetőségekkel kecsegtetett a Szovjetunió megtámadására, s még az atombomba-készítés is lehetségesnek tűnt itt. Ahhoz azonban, hogy mindez valóra…
Az epizódból megtudjuk, hogy számtalan látványos módon meg lehet sérülni és nevetségessé lehet válni hátimotoros siklóernyőzés és motorcsónak-vezetés közben.
Az epizódból megtudjuk, hogy számtalan látványos módon meg lehet sérülni és nevetségessé lehet válni krosszmotorozás és asztalon való ugrálás közben.
A Dave Carraro vezette FV-Tuna.Com immár hat éve a legeredményesebb halászhajó a gloucesteri flottában. Ebben a szezonban azonban nem sok babér terem Dave és legénysége számára, s a flotta többi tagja nem rest kihasználni a lehetőséget…
Az építészeti projektek egy része kudarcba fullad, s torzóként marad – olykor pénzügyi okokból; máskor a politika áll a háttérben; nem ritkán pedig azért, mert csak az emberi hiúság hívta őket életre.
Dubajban beköszöntött a vakáció, s több az utas, mint valaha – és persze a megoldandó probléma is. Mel egy fedélzeti lopás ügyében intézkedik; Hassan lefülel egy nőt, aki egymillió dollárnyi gyémántot…
A Virgin Galactic pilótái egy forradalmian újszerű (űr)repülőgépet tesztelnek: futurisztikus járművüket hangsebességre gyorsítva megpróbálják megközelíteni a Föld légkörének külső határát. A kísérlet azonban…
A filmből többek közt megtudjuk, hogy mitől lesz ellenállhatatlan zamatú és állagú a tejkaramella; és hogy miért múlik öt létfontosságú másodpercen minden csésze kávé sorsa.
A filmből többek közt megtudjuk, hogy miért nélkülözhetetlen a csokoládéfürdő a tökéletes fagylalttölcsér elkészítéséhez; és hogy miként lehet 17 millió fújható rágógumit készíteni naponta.
A legendás U-boatok rendkívül hatékony támadóeszközök voltak a nácik kezében, védett kikötőkre azonban nekik is szükségük volt – a német mérnökök hatalmas víz alatti hangárokat építettek hát számukra…
Miért jött létre a Gulag, és miként folyt az élet a történelem egyik legkegyetlenebb munkatáborrendszerében? A sorozat erre keres választ híres rabok és névtelen kisemberek sorsán keresztül.
Sztálin három évtizeden át vasmarokkal irányítja a Szovjetuniót. A siker receptje egyszerű: aki az újába áll, azt elpusztítja.
1917 fordulatokban gazdag év volt Oroszország történetében. Februárban az első világháború veszteségei és a nép elégedetlensége hatására megdőlt a cári rendszer, októberben pedig a bolsevikok átvették a hatalmat egy puccs segítségével…