A film ritkán – vagy még sose – látott, utólag színessé varázsolt felvételek segítségével a 2. világháború utolsó heteinek eseményeit tárja elénk. Legyen szemtanúja csatáknak, melyek végül békét hoztak…
Madeleine Richou-t a második világháború egyik legjelentősebb szövetséges titkosügynökeként emlegetik a történészek. Intim viszonyban állt egy Erwin Lahousen nevű osztrák tiszttel, akitől, lévén maga is…
1945. május 8.: A második világháború véget ér a Harmadik Birodalom füstölgő romjai között. A világ abban reménykedik, hogy Európa végre fellélegzik, és elkezdheti sebei begyógyítását. Hamar kiderül azonban…
A New York-i JFK Nemzetközi Repülőtér egyik gyanúsan viselkedő csomagrakodó munkásának ellenőrzése során a nyomozók egy kiterjedt bűnhálózatra akadnak, mely repülőtéri és légitársasági alkalmazottak segítségével…
Carlos Quijas egy boldog, törvénytisztelő ember, aki az első gyermekét várja a barátnőjével Mexikóban. Az élete azonban gyökeres fordulatot vesz, amikor tévedésből letartóztatják és megkínozzák drogcsempészet miatt…
Egy nyomasztó betonszörny a francia tengerparton, melyet fénykorában az ellenséges bombák se tudtak tönkretenni; és elfeledett relikviák a Mississippi partján, melyek egykor területvédő funkcióval bírtak…
Hassan lefülel egy csempészt kétezer darab gyanús üvegcsével; Nizel előkészíti egy húszmillió dollárnyi bankjegyből álló „teherrakomány” útját a londoni Heathrow repülőtérre; Myles pedig tüzetesen átvizsgálja…
Alyssa Dong és családja alaposan befürödtek kutyájukkal, a Misty névre hallgató egyéves fekete labradorral: a haragos természetű eb rövid ott léte alatt már mindenkit megtámadott a ház egy kilométeres…
Milyen hatással van a klímaváltozás a Mount Everestre és a híres Khumbu gleccserre? A látványos filmben erre keres választ egy népes tudóscsapat a Himalájában. Míg a jégáron a biológusok az élet szokatlan…
Amerika északkeleti partjai előtt halászni nem veszélytelen dolog, mivel ez a hírhedt nor'easterek pusztítási területe. Egy-egy ilyen ciklon közeledésekor a kapitányoknak dönteniük kell: vagy időben biztonságos…
A Parker Solar Probe nevű űrszondát 2018. augusztus 12-én indította útnak a NASA a Nap légkörének tanulmányozására. Ha a szonda a terveknek megfelelően 2018 novemberében valóban belép a szoláris atmoszférába…
Dr. Pol és munkatársai többek közt izgága macskákat és megmérgezett kutyakölyköket is ellátnak a klinika rendelésén.
Annak megbecsléséhez, hogy egy kutyának hányféle betegsége, balesete és nyavalyája lehet, az emberi fantázia kevés – ehhez néhány napig figyelemmel kell kísérni Dr. Pol és kollégái izgalmas klinikai munkáját…
A Wicked Pissah és a Pinwheel az utóbbi időben többet foglalkozott az egymás elleni harccal, mint a halfogással, így nem csoda, hogy hetek óta bevétel nélkül vannak. A Fish Hawk, az elmúlt szezon sereghajtója…
A filmből többek közt megtudjuk, hogy miként lehet a parmezán sajt optimális nedvességtartalmát beállítani; és hogy hogyan lehet évente 600 ezer kalabriai kenyeret ízletes crostinivé feldolgozni.
A filmből többek közt megtudjuk, hogy miként készül 9,7 milliárd doboz Activia joghurt a Danone gyáraiban évente; és hogy a kevesebb keverés miért jelent több egészséget, ha bébikekszről van szó.
A filmben többek közt ellátogatunk egy különleges üzembe, ahol 40 ezer spenóttal és feta sajttal töltött bourekas készül naponta.
A filmben többek közt ellátogatunk egy édességüzembe, mely milliószámra ontja magából a cukorkákat a gyerekek legnagyobb örömére; valamint egy tésztagyárba, ahol kanadai durumlisztből készítenek makarónit – ipari mennyiségben…
Egy titkos föld alatti támaszpont, melyet egész országok megsemmisítésére terveztek; egy furcsa ipari terület, mely egy döbörgő vízesés szomszédságába települt; és néhány különös építmény, melyeket évszázadok…
Ha aranyról, piramisokról és ősi kultúráról hallunk, a legtöbbünknek Egyiptom jut az eszébe – ezúttal azonban a mai Szudán területén járunk, ahol évezredekkel ezelőtt a Kush királyság mérnökei alkottak maradandó csodákat…
Az epizódban az Egyesült Királyság egén teszünk felejthetetlen légi utazást – többek között elrepülünk London felett, ahol épp a tavaszi ablakmosást végzik az egyik felhőkarcolón; felkeressük a cornwalli…
Stonehenge, a templomosok akkói vára és Nan Madol, „a Csendes-óceán Velencéje”: az elmúlt évezredek generációi rejtélyes települések sokaságát hagyták hátra nekünk, s Albert Lin most nekivág a világnak, hogy megfejtse titkaikat…
Amerika északkeleti partjai előtt halászni nem veszélytelen dolog, mivel ez a hírhedt nor'easterek pusztítási területe. Egy-egy ilyen ciklon közeledésekor a kapitányoknak dönteniük kell: vagy időben biztonságos…
Az időjárás mindig fontos szerepet játszott az emberiség életében – az utóbbi években csak annyi változott, hogy immár meg is tudjuk örökíteni ezeket a hihetetlen meteorológiai jelenségeket...
Mózes valóban kettéválasztotta a Vörös-tengert, így megmentve az egyiptomiaktól szorongattatott népét? És Szodomát és Gomorát tényleg tüzes eső pusztította el lakóik bűnös életmódja miatt? A filmben Albert…
Ismét bebizonyosodik, hogy a régészet nem más, mint lélegzetelállító detektívmunka... Amikor Dr. Ramadan Hussein és csapata rábukkan egy 12 tonnás kőkoporsóra, melynek teteje nem illeszkedik pontosan…
A Guarulhos Repülőtér vámőrei többek közt lefülelik az utóbbi évek egyik legnagyobb kokainszállítmányát; amikor pedig egy csoport illegális bevándorló megtagadja az együttműködést, kaotikus jeleneteknek lesz tanúja az utazóközönség…