Míg Pablo Escobar az 1970-es végén még „csak” egyszerű drogbáró volt, a 80-es évek közepére Kolumbia első számú közellenségévé vált – afféle gátlástalan „kábítószer-terroristává”, aki véres harcot folytat az egész ország ellen…
Jimmy Bauer gyerekkora óta imád énekelni, és mindent megtesz érte, hogy ünnepelt sztár legyen belőle. Így amikor megkeresik egy veszélyes, ám jól fizető ajánlattal, gondolkodás nélkül igent mond, hisz…
A Los Angeles-i táncosnő, Latasha Madson előtt élete lehetősége adódik, amikor szerződést kap egy thaiföldi klubtól. A 19 éves lány azonban az ázsiai országban beleszeret egy Philip nevű férfibe, s ezzel az élete rémálommá változik…
Egy Barcelonába igyekvő anyuka kokaint rejteget csemetéi uzsonnás csomagjaiban; egy másik nő hamis dokumentumokkal próbálja elhagyni az országot gyermekeivel; egy házaspárról pedig kiderül, hogy nem az, aminek látszik…
A lefülelt drogfutárok először általában hevesen tagadnak, idővel azonban megtörnek a nyomás alatt. Az epizódban erre látunk példákat – megrázó történetek Dél-Amerika leghírhedtebb repülőtereiről!
Az időjárási elemek olykor percek, sőt akár másodpercek alatt képesek zavart és felfordulást okozni az ember életében. Bár az anyatermészet csupán a „dolgát teszi”, az, akinek a házát elviszi egy villámárvíz…
Dr. Pol és munkatársai többek közt két kasztrálásra váró ingerlékeny bikát, néhány lázas, csúnyán köhögő disznót és egy újszülött rénszarvast is kezelésbe vesznek.
Appy még csak egy egyéves gödölye, egy bak mégis megtermékenyítette. Hogyan lehetséges ez? Dr. Pol és munkatársai az epizódban többek közt ezt is kinyomozzák.
Andrew szülei még az 50-es években vásárolták a család dédelgetett Ferguson TE20-as traktorát, mely azóta is a gazdasági udvar legfőbb dísze. A dél-yorkshire-i gazdálkodónak azonban az utóbbi időben nem…
Míg a skót szerelők a Falkirki kerék (Falkirk Wheel) néven ismert, az egész világon egyedülálló hajólift karbantartásán dolgoznak, angol kollégáik egy blackpooli hullámvasút sérült sínpályáját igyekeznek…
A filmből többek közt megtudjuk, hogy miért nélkülözhetetlen egy jól fűtött üvegház az igazán édes paradicsomok termesztéséhez; és hogy miként lehet tökéletes muffinokat sütni egy 40 méteres alagútkemencében…
A filmből többek közt megtudjuk, hogy miként lehet 32 ezer darab finom és tápláló bagelt sütni nyolc óra alatt; és hogy hol és miként készülnek azok az étkek, melyeket a sztyuárdeszek elénk tesznek a repülőgépen…
A filmből többek közt megtudjuk, hogy mivel vigasztalódhatnak a vegetáriánusok Amerikában, amikor mindenki más sült pulykát falatozik; és hogy a buliban milyen koktélt igyon a gyermekünk, amíg mi komolyabb italokkal barátkozunk…
A filmből többek közt megtudjuk, hogy végleg megoldódott a túrázók és hegymászók élelmezési gondja, hisz több mint félmillió szelet tápláló sütőtökös granola készül naponta egy gyárban; és hogy létezik…
A Bermuda-háromszög… Mindenki hallott már erről az elátkozott tengerrészről, ahol hajók és repülők sokaságának veszett már nyoma megmagyarázhatatlan módon. De biztos ez? Valóban nincs magyarázat ezeknek…
Az epizódban Egyiptom egyik leghíresebb fáraója, Tutankhamon titkait igyekeznek megfejteni a régészek. A modern technológia segítségével többek közt bepillantanak egy háromezer éves múmia kötése alá, és…
Az elmúlt hetek küzdelmei és erőfeszítései rengeteget kivettek a mezőnyből, ám most nincs mód lazítani: az első öt hajót alig ötezer dollár választja el egymástól, így egy-két nagyobb fogással még bárki az élre kerülhet…
Az északi és a déli egységek nemcsak a pénzért és a saját dicsőségükért harcolnak, de a flottájuk becsületéért is. A nagy tétnek meg is van az eredménye: a mezőny élén rendkívül szoros és kiélezett küzdelem…
Az életünk olykor a természeti elemek szeszélyétől függ. Hiába teszünk meg mindent a biztonságunkért és az események irányításáért, olykor egy szempillantás alatt bekövetkezik a baj, és csak sodródunk a történésekkel – és az árral…
Képzeljük el azt a félelmet, amit az érez, akire lecsap egy tornádó… akit magával ragad egy tízméteres hullám… vagy akit elvisz egy hirtelen megáradt folyó… Efféle vészhelyzetekben csak az ösztöneink…
Amilyen gyönyörű a Csendes-óceán szigetvilága, olyan tragikus események színhelye volt a II. világháborúban: a japánok véres ütközetek egész sorát vívták itt a szövetséges csapatokkal.
Egy népet két módon lehet ellenőrzés alatt tartani: megfélemlítéssel és manipulációval. Tudta ezt Hitler, így a legtehetségesebb és legmegbízhatóbb embereit helyezte az SS és a propagandaminisztérium élére:…
Az epizódban Egyiptom egyik leghíresebb fáraója, Tutankhamon titkait igyekeznek megfejteni a régészek. A modern technológia segítségével többek közt bepillantanak egy háromezer éves múmia kötése alá, és…
A Holt-tenger és az Akabai-öböl között, sivatagos környezetben található Petra telis-tele van rejtéllyel. Ezek közül a legfontosabb: Hogyan tudták a 2000 évvel ezelőtti mérnökök és építők ezt a csodát…
A Római Birodalom fénykorára borzalmas természeti katasztrófa vetett árnyékot: a Vezúv kitörése több méter vastag izzó vulkáni hamuval borította be Pompeiit és annak több ezer lakóját. Az izgalmas filmben…
Míg Pablo Escobar az 1970-es végén még „csak” egyszerű drogbáró volt, a 80-es évek közepére Kolumbia első számú közellenségévé vált – afféle gátlástalan „kábítószer-terroristává”, aki véres harcot folytat az egész ország ellen…