Az auschwitz-i haláltábor egy fontos vegyi üzem közelében feküdt, aminek volt egy furcsa következménye: 1944. április 4-én egy amerikai felderítő repülőgép akaratlanul részletesen megörökítette a tábor…
A hidegháborús versenyfutás egyik legfontosabb helyszíne a tudományos laboratóriumok voltak – így lehetséges, hogy annak a több évtizedes szembenállásnak, amely kis híján a pusztulásba taszította a világot, a 20…
A USS Indianapolis elsüllyedése az egyik legsúlyosabb tragédia volt az Amerikai Haditengerészet történetében. A cirkálót egy japán tengeralattjáró torpedója küldte hullámsírba 1945 júliusában, 800-nál is több ember életét kioltva…
Egy férfi gyanús módon bőröndöt cserél egy ismeretlennel a repülőtéren; egy másik férfi a gyomrában igyekszik célba juttatni a rábízott kábítószert, de a célállomáson letartóztatják; egy kokainszállítmányt…
A határ texasi szakaszán a határőrök sose pihennek – éjjel-nappal csempészbandák nyomában vannak, melyek bevándorlókat, kábítószereket és a legkülönfélébb tiltott árucikkeket igyekeznek az USA-ba juttatni a Rio Grandén át…
Kontinensünkön Finnországban a legnagyobb az erdők aránya, így akinek abban a szerencsében van része, hogy odafentről tekinthet le erre a különleges tájra, egészen egyedülálló látványban gyönyörködhet…
A visszatekintő epizód három olyan balesetet idéz fel, melyek a repülőtéren, vagy annak közvetlen közelében következtek be. Többek közt megismerhetjük a Delta Airlines 191-es járata történetét, melyet…
Húsz perccel a Sharm El Sheikh-i repülőtér elhagyása után egy orosz turistákat szállító repülőgép a Sínai-félsziget sivatagos felszínébe csapódik. Nem sokkal később egy, az Iszlám Állammal kapcsolatban…
Hol van a Malaysian Airlines rejtélyes körülmények között eltűnt 370-es járata? A film a legmodernebb távérzékelési és képalkotó eljárások segítségével ott keresi a roncsokat, ahol korábban esély se lett…
Beköszöntött a nyár Michiganbe, de a jelek szerint az állatok nem tudnak róla, hogy Dr. Pol és társai szabadságra akarnak menni. Vakáció helyett így törött lábak és elhúzódó vajúdások várnak a klinika orvosaira…
Cesar Millant többek közt a legendás komikus, Jerry Seinfeld tacskóihoz riasztják, melyekkel komoly probléma van: Jose szünet nélkül ugat, Foxi pedig gyűlöli a gazdáját.
Az epizódból megtudjuk, hogy számtalan látványos módon meg lehet sérülni és nevetségessé lehet válni hajóvezetés, rollerezés és kerékpárral való ugratás közben.
Az epizódból megtudjuk, hogy számtalan látványos módon meg lehet sérülni és nevetségessé lehet válni sövénybe ugrás, gördeszkázás és egy sorompós parkolókapun való áthaladás közben.
A filmből többek közt megtudjuk, hogy mitől lesz ellenállhatatlan zamatú és állagú a tejkaramella; és hogy miért múlik öt létfontosságú másodpercen minden csésze kávé sorsa.
A filmből többek közt megtudjuk, hogy miért nélkülözhetetlen a csokoládéfürdő a tökéletes fagylalttölcsér elkészítéséhez; és hogy miként lehet 17 millió fújható rágógumit készíteni naponta.
Az epizódban olyan jellegzetes élelmiszerekkel (és ezek gyártási folyamatával) ismerkedünk meg, melyeket Amerikában – és talán a világ más tájain is – szívesen fogyasztanak Halloweenkor.
Az epizódban olyan jellegzetes élelmiszerekkel (és ezek gyártási folyamatával) ismerkedünk meg, melyeket Amerikában – és talán a világ más tájain is – szívesen fogyasztanak Halloweenkor.
A filmből többek közt megtudjuk, hogy miként lehet előállítani százezer bundás virslit 24 óra alatt; és ellátogatunk egy éjjel-nappal működő pékségbe, ahol naponta 12 ezer bagelt formáznak meg kézzel.
A filmből többek közt megtudjuk, hogy hogyan készülnek az Extreme Bean híresen jól fűszerezett babkonzervjei; és hogy miként készül az amerikaiak jellegzetes és népszerű édessége, a hólabda süti.
A filmben egyebek mellett ellátogatunk egy kaliforniai farmra, ahol több mint hárommillió kiló fokhagymát termesztenek és dolgoznak fel évente; és megnézzük, hogy hol terem minden gyerek vágyva vágyott gyümölcsálma, a csokinarancs…
A filmből többek közt megtudjuk, hogy miként lehet óránként 11 tonna krumplit megfőzni, hogy ízletes tojásos burgonyasaláta készüljön belőle; és hogy hogyan készül a karamellás belsejű, kívülről tejcsokival…
Az egységes Kanada megszületése 150. évfordulója alkalmából luxus-nosztalgiavonat kanyarog végig a Pacific Railroad sínpárján. A 26 napos, 13 nagyvárost érintő utazást semmi se zavarhatja, mert a szerelvényen…
Ausztrália legjobb szerelőinek ezúttal darabokban lévő bulldózerekkel, egy rekordsúlyú vasúti szerelvénnyel, valamint egy gigantikus – külszíni fejtéseknél használatos – földkitermelő géppel is meggyűlik a bajuk…
A visszatekintő epizód három olyan balesetet idéz fel, melyek a repülőgépek egyensúlyvesztése miatt következtek be. Többek közt megismerhetjük egy teherszállító repülőgép történetét, mely – látszólag megmagyarázhatatlan…
Húsz perccel a Sharm El Sheikh-i repülőtér elhagyása után egy orosz turistákat szállító repülőgép a Sínai-félsziget sivatagos felszínébe csapódik. Nem sokkal később egy, az Iszlám Állammal kapcsolatban…
A filmből többek közt megtudjuk, hogy hány sajttorta készíthető 15 tonna krémsajtból; és hogy miként lehet félmillió pirogot készíteni naponta anélkül, hogy a mennyiség a minőség rovására menne.
A filmből többek közt megtudjuk, hogy mi a titkos, csak a szakemberek által ismert összetevője az igazán jó pilseni söröknek; és hogy miért szükséges vákuum a tökéletes zamatú sültkacsa elkészítéséhez…
A német városokat sújtó pusztító szövetséges bombázásokra válaszul Hitler elrendeli egy vadonatúj csapásmérő eszköz kifejlesztését – és bár a Vergeltungswaffe-1 (Megtorlófegyver-1) túl későn készült el…
Sam Nyugat-Virginiába utazik, ahol a hírhedt Molyember tartja rettegésben a lakosságot. Amerre ez a szárnyas alak felbukkan, fel lehet készülni a legrosszabbra: természeti katasztrófákra, szörnyű balesetekre, családi tragédiákra…
Kontinensünkön Finnországban a legnagyobb az erdők aránya, így akinek abban a szerencsében van része, hogy odafentről tekinthet le erre a különleges tájra, egészen egyedülálló látványban gyönyörködhet…
A télhez közeledve Port Protection lakói minden korábbinál jobban egymásra vannak utalva – olyan nehéz, emberpróbáló hónapok jönnek, melyeket csak összefogással lehet túlélni odakinn a természetben.