A hidegháborús versenyfutás egyik legfontosabb helyszíne a tudományos laboratóriumok voltak – így lehetséges, hogy annak a több évtizedes szembenállásnak, amely kis híján a pusztulásba taszította a világot, a 20…
Bár az apja német volt, ő maga pedig Berlinben folytatta tanulmányait, Richard Sorgénél az egész Szovjetunióban nem akadt elkötelezettebb kommunista. Se bátrabb… Hírszerzőként az életét tette fel Sztálin…
Miután a német erők megsemmisítő vereséget szenvednek Sztálingrádnál, Adolf Hitler „totális háborút” hirdet a szovjetek ellen. A hadiszerencse megfordításához két bravúrt kell végrehajtania a náci Németországnak:…
A lefülelt drogfutárok először általában hevesen tagadnak, idővel azonban megtörnek a nyomás alatt. Az epizódban erre látunk példákat – megrázó történetek Dél-Amerika leghírhedtebb repülőtereiről!
A brownsville-i határállomáson a tisztek átvizsgálnak egy gyanús piros autót, melyben három fekete dobozt találnak. A dobozokat úgy alakították ki, hogy az autó részének tűnjenek, de a tiszteket ez nem…
Miként kell beszerelni egy 10 millió dolláros sugárhajtóművet egy Airbus 330-as repülőgépbe? Milyen problémák adódhatnak egy 550 tonnás exkavátor üzemeltetése során – és hogyan lehet ezeket gyorsan elhárítani?…
A visszatekintő epizód három olyan balesetet idéz fel, melyek tervezési hibák miatt következtek be. Többek közt megismerhetjük a Lauda Air Bangkokból Bécsbe tartó 004-es járata történetét, mely a thai…
Egy utasszállító repülőgép elvéti a landolást a világ egyik legveszélyesebb repülőterén: túl nagy sebességgel érkezik, lesodródik az azfaltcsíkról és lángokba borul.
A japán partok előtt talált rejtélyes víz alatti piramisoktól az emberiség fantáziáját évszázadok óta izgató Atlantiszig számos legenda él tengerbe süllyedt ősi civilizációkról. De vajon mi igaz belőlük?…
Dr. Pol és munkatársai többek közt kezelésbe vesznek egy, a gazdái által családtagként szeretett tehenet, valamint egy méregdrága versenylovat, mely, ha a beavatkozás nem sikerül, soha többé nem állhat rajthoz…
Cesar Millant többek közt egy francia buldog/terrier keverékhez riasztják, mely nemcsak a környék kutyáit tartja terror alatt, de még egy disznó halála is felróható neki.
Az epizódból megtudjuk, hogy milyen sokféle módon meg lehet sérülni és nevetségessé lehet válni szánkózás és lovaglás közben.
Az epizódból megtudjuk, hogy milyen sokféle módon meg lehet sérülni és nevetségessé lehet válni autómonstrumokkal való ugratás és egy gyerekmotor helytelen megülése közben.
A filmből többek közt megtudjuk, hogy miért szükséges szárazjég a tökéletes briós elkészítéséhez; és hogy milyen izgalmas utat jár be egy üveg kanadai whiskey, mielőtt a bolt polcára kerül.
A filmből többek közt megtudjuk, hogy mi az összefüggés a súrlódás és a gyömbérkeksz egészségessége között; és hogy egy világszerte kedvelt desszert miként indult hódító útra egy szicíliai család konyhájából…
A globális felmelegedés és a gleccserek, jégtakarók olvadása következtében egyre több régészeti lelet és fosszilizálódott emberi maradvány kerül elő fagyos sírjából. Ez utóbbiak közül az egyik leghíresebb…
Újra kell írni a történelem majákról szóló fejezetét? A Nat Geo filmje szerint igen, hisz a jelek szerint a maja civilizáció sokkal kiterjedtebb és fejlettebb volt a korábban gondoltnál – egy nemzetközi…
Az építészetnek a történelem során mindig is önmagán túlmutató jelentősége volt: minden civilizáció arra törekedett, hogy alkotásai erőt sugározzanak, és valamilyen üzenetet hordozzanak. A letűnt ősi kultúrák…
Ami öröm az egyik embernek, bosszúság a másiknak. Az enyhe időjárás és a balesetek alacsony száma tetemes anyagi hátrányt okoz Thordnak, akinek nagy kő esik le a szívéről, amikor végre havazni kezd, és…
A sorozat a világ leglenyűgözőbb és legmeglepőbb találmányait mutatja be. Valamint az őket életre hívó – még az alkotásaiknál is zseniálisabb – embereket…
A sorozat a világ leglenyűgözőbb és legmeglepőbb találmányait mutatja be. Valamint az őket életre hívó – még az alkotásaiknál is zseniálisabb – embereket…
A visszatekintő epizód három olyan balesetet idéz fel, melyek során baljós módon megszakadt a kapcsolat egy repülőgép és a légiirányítók között. Többek közt megismerhetjük a China Airlines egyik utasszállító…
Egy utasszállító repülőgép elvéti a landolást a világ egyik legveszélyesebb repülőterén: túl nagy sebességgel érkezik, lesodródik az azfaltcsíkról és lángokba borul.
A filmből többek közt megtudjuk, hogy miként lehet hatmillió tojásból 75 millió ínycsiklandó mandulás biscottit készíteni; és hogy a szójabab miféle fortélyok révén változtatható ízletes tofuvá.
A filmből többek közt megtudjuk, hogy milyen titkos kémiai folyamatok segítik a zsírban gazdag bocconcini sajt elkészítését; és hogy miként kell mangóturmixot készíteni – ipari mennyiségben.
A Pearl Harbor elleni támadás megváltoztatta a világot. Az epizód a legmodernebb technológia segítségével igyekszik felkutatni az attak szárazföldi és víz alatti nyomait. Mi olvasható ki belőlük?
Kim Dzsongun kompromisszumokra kész diplomáciával megkísérli legitimálni rezsimjét és kibújni a nemzetközi szankciók szorításából – amikor azonban ez meghiúsul, visszatér régi jól bevált módszereihez.
A hidegháborús versenyfutás egyik legfontosabb helyszíne a tudományos laboratóriumok voltak – így lehetséges, hogy annak a több évtizedes szembenállásnak, amely kis híján a pusztulásba taszította a világot, a 20…
Franklin D. Roosevelt, Winston Churchill és Joszif Sztálin 1945 februárjában azért találkoztak Jaltában, hogy Európa háború utáni újraszervezéséről tárgyaljanak. Akkor hogyan vezetett mindez az egész világ…