A fegyvercsempészetnek szentelt kétórás különkiadásban Mariana van Zeller az amerikai fegyverek útját követi nyomon az USA déli határán át Mexikóba, ahol a drogkartellek napjainkban minden korábbinál hevesebb…
Escobar halála után a Rodriguez fivérek veszik át a kokainüzlet irányítását Kolumbiában. Fő eszközük a korrupció, hatalmukra jellemző, hogy még az ország elnökeit is megpróbálják megvenni.
A 80-as évek többek közt a kábeltelevíziók megjelenésének időszaka Amerikában. Ettől kezdve nincs olyan fontos esemény az országban, amelynél ne lennének ott valamelyik hírtelevízió kamerái – legyen ez…
A 80-as évek elején Amerika maga mögött hagyja a recessziót, és a fogyasztás szédületes mértéket ölt az országban. Ehhez többek közt olyan tényezők is hozzájárulnak, mint a hitelkártyák elterjedése, vagy…
Amikor a franciák fontos csatát veszítenek a Viet Minh erőivel szemben Indokínában, a kormányzat az egyik legelismertebb tábornokot, Jean de Lattre de Tassigny-t bízza meg a francia pozíciók visszaszerzésével…
A Super Bowl idején a megszokottnál is több bűnöző igyekszik átszivárogni Miami repülőterén. A nyomozók azonban már várják őket, így számos kellemetlenségre számíthatnak a sportesemény által odavonzott…
Léteznek időjárási jelenségek, melyek annyira különösek és szokatlanok, hogy nem találunk magyarázatot rájuk – se mi, laikusok, se a legtapasztaltabb meteorológusok. Ám a baj nem is ez velük – hanem a féktelen pusztítóképességük…
A télhez közeledve Port Protection lakói minden korábbinál jobban egymásra vannak utalva – olyan nehéz, emberpróbáló hónapok jönnek, melyeket csak összefogással lehet túlélni odakinn a természetben.
Dr. Pol és munkatársai többek közt kezelésbe vesznek egy tehenet, melynek elapadt a teje és tele van fertőzésekkel; és amely csak akkor maradhat életben, ha Dr. Brendának sikerül jelentős mennyiségű vizet diktálnia bele…
A hosszú és csapadékban gazdag tél után Michigenben végre beköszöntött a tavasz, és ez a klinikára behozott állatok számán is meglátszik.
Ian sokáig egy különleges álmot dédelgetett magában: az volt minden vágya, hogy csatlakozzon a Bond Bug tulajdonosok illusztris klubjához, és versenyeken és bemutatókon vegyen részt formabontó háromkerekű járművével…
Azt hihetnénk, hogy a síkságokon – szemben pl. a hegyvidékekkel – viszonylag könnyű az élet, ezek olyan terepek, ahol a természet részéről nem leselkednek veszélyek az emberre. A filmben Hazen Audel látványosan…
A sorozat a világ leglenyűgözőbb és legmeglepőbb találmányait mutatja be. Valamint az őket életre hívó – még az alkotásaiknál is zseniálisabb – embereket…
A sorozat a világ leglenyűgözőbb és legmeglepőbb találmányait mutatja be. Valamint az őket életre hívó – még az alkotásaiknál is zseniálisabb – embereket…
A filmből többek közt megtudjuk, hogy miért szükséges szárazjég a tökéletes briós elkészítéséhez; és hogy milyen izgalmas utat jár be egy üveg kanadai whiskey, mielőtt a bolt polcára kerül.
A filmből többek közt megtudjuk, hogy mi az összefüggés a súrlódás és a gyömbérkeksz egészségessége között; és hogy egy világszerte kedvelt desszert miként indult hódító útra egy szicíliai család konyhájából…
Szentpétervár Európa egyik legszebb városa, csatornái és egyedülálló építészeti öröksége miatt a „Baltikum Velencéjeként” is szokták emlegetni. Egy ilyen kivételes városhoz csak egy hasonlóan különleges…
A televíziós adótornyok a mérnöki alkotások egy egészen különleges típusát képezik – melyek ma már messze túlmutatnak az őket világra hívó praktikus célokon.
Miként lehet életben maradni a világ legszélsőségesebb környezeteiben? Hazen Audel ezúttal erre az izgalmas kérdésre keres választ Kenya csapadékszegény pusztaságaitól Vanuatu vulkáni szigeteiig.
Az alaszkai vadonban az élet télen sem áll meg. Port Protection lakói a legzordabb körülmények között is fát gyűjtenek, prémes állatokra vadásznak és vízgyűjtő árkokat ásnak – és, ha úgy hozza a szükség…
Amíg a kékúszójú tonhalak piaca a koronavírus miatt bizonytalan, a küzdelem a tengeren a régi. Mivel a hajók a helyzetre való tekintettel kevesebb időt tölthetnek a vízen, a kapitányok mindent elkövetnek a jó rajtért…
A műholdaknak és a számítógépes modellező programoknak köszönhetően a meteorológia ma már csodákra képes: a szakemberek az esetek többségében bámulatos pontossággal megmondják, hogy mi vár ránk a következő napokban…
1944 tavasza: Küszöbön áll a szövetségesek partraszállási hadművelete a náci megszállás alatt álló atlanti partokon. A németek – Erwin Rommel parancsnoksága alatt – mindent megtesznek az invázió megakadályozásáért…
1944. szeptember: A japánok katasztrofális vereségek sorát szenvedik el a csendes-óceáni térségben. A kudarcokból tanulva Peleliun védelmi állások sorát építik ki, melyekkel az amerikaiak sokáig nem tudnak mit kezdeni…
Észak-Korea ma már egyetlen katona nélkül súlyos csapást képes mérni ellenségeire. Hatezer fős kiberhadserege bárhol lecsaphat a világon – profitszerzés vagy zavarkeltés céljából.
A bravúros megoldások sorát tartalmazó stadionokra és arénákra ma már a széles közvélemény is építészeti kincsekként tekint – úgy, mint a múzeumokra, emlékművekre és templomokra.
Mi volt a titka Nagy Ramszesz sikereinek? Az epizód tudósai ezt kutatják – többek közt megkísérelve megmenteni Egyiptom egyik legnagyobb kincsét a legmodernebb technológia segítségével; feltárva egy ősi…
A nácik 1944-ben bevetették a világ akkori legfejlettebb fegyverét, a hírhedt Vergeltungswaffét. Miben állt a „megtorlófegyver” különlegessége? És milyen szerepet töltött be a 2. világháborúban? A film…