A USS Silversides legénysége számára 1942. december 22. alighanem örökre emlékezetes nap maradt: Nem elég, hogy egy japán romboló észrevette őket, és mindent elkövetett az elpusztításukra, a személyzet…
1945. június: Eugene Fluckey alezredes fogadást köt a legénység egyik tagjával, hogy legalább 15 ellenséges hajót el fognak süllyeszteni missziójuk során. Sőt, parancsnok még ennél is tovább megy: elhatározza…
A berlini Új Birodalmi Kancellária fontos hely volt Hitler életében. És egész Európáéban… A Führer ugyanis 1939-től itt szőtte háborús terveit, majd 1945 elején az épület alatt található bunkerben vetett véget életének…
A mexikói határon szolgálatot teljesítő amerikai határőröknek minden pillanatban szó szerint résen kell lenniük, mert a drogcsempészek számára nem létezik olyan zug egy gépkocsiban, melyben ne tudnának…
A hálaadás ünnepe évről évre rekordforgalmat hoz az amerikai légiközlekedésben. Az alaszkai Ted Stevens Nemzetközi Repülőtér dolgozóinak azonban nemcsak a hatalmas tömeggel, de a hóviharokkal is meg kell…
Az észak-karolinai Charlotte repülőtere felé közeledve a USAir 1016-os járata intenzív csapadékzónába kerül, mely szinte teljesen elzárja a kilátást a pilóták elől. A kapitány úgy dönt, hogy a süllyedést…
Előfordul, hogy akkora a baj, hogy a tragédia elkerülése érdekében a pilótáknak meg kell próbálniuk a legközelebbi vízfelületre letenni a gépet. Az epizód három ilyen rendkívüli kényszerleszállást mutat…
Ha a modern számítógépes terepmodellek és képalkotó eljárások segítségével lecsapoljuk a Mexikói-öböl vizét, meglepő titkokra bukkanhatunk Észak-Amerika múltjával kapcsolatban – kereskedelemről, rabszolgaságról…
Dr. Polnak és munkatársainak ezúttal is sérült, vagy beteg állatok egész seregletét kell meggyógyítaniuk, ismét bebizonyítva, hogy az orvos- és ápolóállomány sürgős bővítésre szorul. Az elkötelezett csapat…
Mi a teendő, ha a kutyánk túl erősen húzza a pórázt? Vagy ha mindig megugatja a gördeszkásokat? És miként lehet menhelyről elhozott ebekből rendőrkutyákat nevelni? Cesar Millan ezúttal Philadelphiában…
Az epizódból megtudjuk, hogy számtalan látványos módon meg lehet sérülni és nevetségessé lehet válni halfogás, repülőgéppel való landolás és széken bemutatott kézenállás közben.
Az epizódból megtudjuk, hogy számtalan látványos módon meg lehet sérülni és nevetségessé lehet válni biciklizés, jetskizés és ruganyos kötélen való egyensúlyozás közben.
Az epizódban többek közt ellátogatunk egy pékségbe, melynek – amúgy is zaklatott – életét tovább bonyolítja egy adag csúnyán megégett zsemle; és megismerünk egy jégszobrász-csapatot, mely – ha jól sikerül…
Az epizódban többek közt ellátogatunk egy torontói pékségbe, mely hatalmas megrendelést kapott a világ egyik leghíresebb hotelláncától; és megtudjuk, hogy hogyan készül az organikus, hidegen facsart gyümölcslé…
Ha virtuálisan lecsapoljuk az óceánok vizét, elfeledett, sok száz éve hullámsírban pihenő hajóroncsok tárulnak a szemünk elé. Olyan hírhedt, emberéletek sokaságát kioltó háborúskodások mementói, mint amilyeneket pl…
A mai formájukban a 18. században feltalált – és azóta folyamatosan tökéletesített – tengeri aknák életveszélyes fegyverek: gyakorlatilag minden tengeri járművet képesek megsemmisíteni, mely a látszólag…
A filmben a legújabb számítógépes terepmodellek és képalkotó eljárások segítségével virtuálisan “lecsapoljuk” az óceánokat, olyan természetes formákat és világháborús roncsokat láthatóvá téve, amelyek még sose kerültek emberi szem elé…
A filmből többek közt megtudjuk, hogy az igazi tojáslikőr minek köszönheti krémes, ínykényeztető állagát; és hogy hogyan készül minden gyerek kedvenc decemberi édessége, az üreges csokimikulás.
A filmből többek közt megtudjuk, hogy mindössze néhány egyszerű alapanyag szükséges a híresen omlós skót vajas keksz elkészítéséhez; és megismerkedünk egy olyan különleges édesség receptjével is, melynek…
A rabszolga-kereskedelem a történelem legsötétebb fejezetei közé tartozik: a kegyetlen gyakorlat részeként afrikaiak millióit tették hajóra és szállították az Újvilágba, hogy ott rabszolgákként dolgoztassák…
A Thai Airways Katmanduba tartó 311-es járata épp a Himalája felett jár, amikor váratlanul eltűnik a radarok képernyőjéről. Mi történhetett vele? A repülőgép roncsaira a hatóságok hosszú, idegőrlő keresés…
Előfordul, hogy akkora a baj, hogy a tragédia elkerülése érdekében a pilótáknak meg kell próbálniuk a legközelebbi vízfelületre letenni a gépet. Az epizód három ilyen rendkívüli kényszerleszállást mutat…
A filmből többek közt megtudjuk, hogy a pálcikás jégkrémek miért kapnak csokoládébevonatot, és hogy az egészségtudatos koreai asztronauták miért visznek magukkal kimchit az űrbe.
A filmből többek közt megtudjuk, hogy a csípős mártások minek köszönhetik erejüket; és hogy egy jellegzetes szagú, egykor szerzetesek által készített sajtot miként modernizáltak napjainkban.
Amilyen gyönyörű a Csendes-óceán szigetvilága, olyan tragikus események színhelye volt a II. világháborúban: a japánok véres ütközetek egész sorát vívták itt a szövetséges csapatokkal.
Az Apollo űrhajókat a Hold térségébe juttató Saturn V rakétákat máig az ember által valaha épített legerősebb szerkezetekként tartják számon. És bár a Saturn V-t alighanem a közeljövőben megfosztják trónjától…
A hidroplánokat is kiszolgáló Ted Stevens repülőtér kulcsszerepet játszik Alaszka légiközlekedésében, mivel e különleges járművek nélkül a régió számos települése teljesen el lenne vágva a külvilágtól…
1937 - 1942 tavasza: A háború helyszínein járunk, de még a háború kitörése előtt. A korabeli turisták – részben színes – amatőr felvételein minden békés, az arcok mosolygósak. Azután 1941 végén a japánok…