A 30-as évek vége felé sok politikus a konfliktuskerülést választotta, mondván „az első világháború katasztrófájának megismétlődését mindenáron meg kell akadályozni”. Hitlerrel a tárgyalóasztal másik oldalán…
Hazen Audel ezúttal egy szökött hadifogoly kalandos menekülését rekonstruálja, aki a nácik által megszállt Krétán bujkált több mint egy éven át.
Simone Blignaut sokáig szerencsésnek mondhatta magát: 2012-ig Johannesburg egyik legbefolyásosabb drogkereskedőjének dolgozott, s a keresetéből fényűzően élhetett. Amikor azonban a főnöke átküldte Bolíviába…
Egy frissen egybekelt párról kiderül, hogy kokaint rejtegetnek a testükre erősítve; egy feltűnően ideges nő szintén drogfutárnak bizonyul; egy táskában pedig leleményesen kialakított rejtekhelyre bukkannak a nyomozók…
A Dubai Nemzetközi Repülőtér mindent megtesz érte, hogy ne maradjon le a világ legnagyobb légikikötői között folyó versenyben; ezt mi se bizonyítja jobban, mint hogy vadonatúj futópályát építettek az A380-as…
A tél végre enged a szorításából, Port Protection lakói lassan fellélegezhetnek. A közösség alaposan megdolgozott a győzelemért, a hideggel és a táplálékhiánnyal vívott sok hónapos küzdelemmel bebizonyította…
Izland az ellentétek – a tűz és a jég – földje, és ezt az igazságot Gordon Ramsay most személyesen is megtapasztalja: miután lazacra horgászik egy gleccser olvadékvíz-folyójában, megtanulja, hogy miként…
Míg a mezőnyt a Time Flies, a Fat Tuna és a Dot Com vezetik, az olyan nagyágyúk, mint pl. a Hot Tuna vagy a Hard Merchandise, csak a mezőny hátsó részében szerénykednek. Vajon képesek lesznek összeszedni…
Tim és Fuzz ezúttal egy 1978-as gyártású MGB-t varázsolnak újjá. Ez a megbízatás több szempontból is különleges a számukra: egyrészt ez a 100.(!) kocsi, melyet a Garázs varázs keretei közt gondjaikba vesznek…
Az epizódban Bilbao, Amszterdam, Antwerpen és Firenze világhírű múzeumaiba látogatunk – melyeket messze nemcsak a bennük kiállított műtárgyak miatt érdemes felkeresni.
A télre készülve a legváltozatosabb feladatai akadnak Port Protection lakóinak. Míg Matt széllel, esővel és hóval dacolva őzek nyomában jár az alaszkai rengetegben, Curly és Junior vízimadarakat igyekeznek elejteni…
Beköszöntött a nyár Michiganbe, ami azt jelenti, hogy küszöbön a hagyományos Isabella Állatkiállítás és -vásár. Az esemény közeledtét a klinikán is érezni, lévén gazdák sokasága hozza be ellenőrzésre kiállítandó…
Dr. Pol mai pácienseiről nem mondható el, hogy stabil lábakon állnának: az epizódban többek közt egy törött lábú emu, egy bedagadt ízületű csikó és egy járásképtelen masztiff is segítségre szorul.
Amazóniai kalandjának negyedik szakaszán Hazen Audel a veszélyek egy új fajtájával találkozik: dübörgő vízesésekkel és örvénylő hegyi folyókkal, melyek alaposan megnehezítik az előrehaladását. És emellett…
Alaszka legtávolabbi, Északi-sarkkörön túli régiója meglehetősen barátságtalan vidék: a leghidegebb hónapokban a hőmérséklet a mínusz 30 fokot sem éri el errefelé, és a heves hóviharok, valamint a civilizáció…
A muffin a legyorsabban és legegyszerűbben elkészíthető sütemények egyike. A Jiffy cég azonban még ennél is könnyebbé teszi számunkra a népszerű édesség előállítását. Vajon hogyan? És mi kell az igazán…
Mi a titka a Zatarain cég ínycsiklandó – többek közt hagymát, fokhagymát és paprikát is tartalmazó – rizskeverékének? Miért a vevők kedvence immár 1889 óta? És hogyan működik az a rendhagyó vállalkozás…
Szeretnéd megismerni a McDonald’s hasábburgonyájának kacskaringós, már-már hihetetlen történetét? És ellátogatnál egy pizzagyárba, mely csak sajtból nem kevesebb, mint hárommillió kilogrammot dolgoz fel…
Mi a titka Amerika legnépszerűbb, a boltok polcairól legnagyobb mennyiségben fogyó mustárának? És hogyan készül az Európában szinte ismeretlen, többnyire Amerikában is csak hálaadáskor fogyasztott turducken…
A tonhalszezon előrehaladtával a csapatmunka egyre nagyobb jelentőséggel bír a flotta hajóin – ám nem mindegyik legénység tudja kihasználni a harmonikus együttműködésben rejlő erőt. Míg a Time Flies fedélzetén…
A félidejéhez érkezett a szezon, és a legjobb hajók zseniális, de kissé kockázatos stratégiái működni látszanak. Kivételt ez alól csak a Wicked Pissah képez, melynek nevéhez eddig mindössze egyetlen hal fűződik az évadban…
A kínai Senhszi tartományban, Hancsung város közelében egy kutatócsoport egy föld alatti csodavilágra bukkant 2016-ban: a mészköves hegyvidék gyomrában labirintusszerű barlangrendszerek, föld alatti folyók…
A Pompeiit Kr. u. 79-ben elpusztító hatalmas vulkánkitörésnek egy másik áldozata is volt: a Vezúv kárteréhez jóval közelebb épült Herculaneum. A tengerparti települést ötször olyan vastag hamu borította…
Egyiptomban a tekintélyt parancsoló piramisoktól a szakrális erőterű templomokig és a titkos sírkamrákig minden a múltra emlékeztet – a legjobban mégis a múmiák tudják megidézni és életre kelteni a sok ezer évvel ezelőtti időket…
1989. július 19.: Amikor egy ventilátor propellere elszabadul, és átvágja a közelében húzódó hidraulikus vezetékeket, a United Airlines Denverből Chicagóba tartó 232-es járata irányíthatatlanná válik…
A Super Bowl idején a megszokottnál is több bűnöző igyekszik átszivárogni Miami repülőterén. A nyomozók azonban már várják őket, így számos kellemetlenségre számíthatnak a sportesemény által odavonzott…
Az amerikai maffiacsaládok híresen hierarchikus felépítésűek, így hosszú – és sok esetben véres – út vezet a főnöki pozícióig. Míg John Gotti a Gambinók vezetőjévé szeretne válni, s ezért sok ember kiontott…