1944. január. Egy német tengeralattjárónak a csodával határos módon sikerül elmenekülnie az őt üldöző hajók és repülőgépek elől. Tíz héttel később az Ace Werner Henke által irányított U-515 összetalálkozik…
Bár Boris Pahor, a náci haláltáborok legidősebb ma élő túlélője valóban túl sokat (és túl sok rosszat) látott, a 109. évében járó szlovén írót ez nem akadályozza meg élményei felidézésében. Kamera előtti visszaemlékezései, ill…
Egy nőt arra kér a barátja, hogy vigyen fel magával néhány palackot a repülőre – a hölgynek fogalma sincs róla, hogy az üvegek folyékony kokaint tartalmaznak. De az az építőmunkás se jár jobban, akinek…
Míg a San Diego-i nyomozók 7 kilogramm metamfetamint és 12 kilogramm fentanilt foglalnak le egy jármű átvizsgálása során, nogalesi kollégáik 23 kiló metamfetaminra bukkannak egy terepjáró karosszériája alatt…
A szörfösöktől a siklóernyősökig számos extrém sport képviselői fordítják a saját javukra a természet energiáit. Ezek azonban néha elszabadulnak, és ilyenkor nem kérdés, melyik fél kerül ki győztesen a konfliktusból…
Port Protectionben folytatódik a készletek felhalmozása és a versenyfutás a közelítő téllel. Míg Squibb Troy építkezésénél segédkezik, Oliver és Breanna bevetik magukat a vadonba kacsára éhesen, Sam pedig…
2001. november 12., New York: Nem sokkal a Kennedy Repülőtér betonjának elhagyása után az American Airlines 587-es járata Queens egyik sűrűn lakott negyedére zuhan. Két hónappal a szeptember 11-i terrortámadások…
Olaszországban az elmúlt évtizedekben számtalan lenyűgöző dinoszaurusz-maradvány került elő – a sorozat paleontológus házigazdája, Federico Fanti ezekből mutat meg néhányat az izgalmas epizódban. Itáliai…
Ő találta meg a Titanic, a Bismarc és még több tucat másik hajó roncsát; a kutatásai nagyban hozzájárultak a lemeztektonika elméletének bizonyításához; az élet eddig nem ismert formáit fedezte fel a tengerfenéki…
Egy színházat vagy operaházat sokszor magáért az épületért is érdemes meglátogatni: a modern vagy történelmi építészeti megoldásokért, a lenyűgöző high-tech színpadtechnikáért. Az epizódban keresd fel…
Rövid az alaszkai nyár, így a vadon lakóinak sietniük kell, ha le akarják aratni a gyümölcseit. Míg Kaleb Rowland a vidék legveszélyesebb ragadozójára les családja élelemellátását biztosítandó, Chris és…
Dr. Pol és munkatársai többek közt kezelésbe vesznek egy kecskét, mely utódott ellett az elmúlt éjjel, s amelynek a hasában a gyanú szerint még egy ivadék lapul.
Dr. Pol és munkatársai ezúttal nehéz elléseknél segédkeznek és – régi adósságot törlesztve – megszabadítanak néhány szarvasmarhát a szarvaitól.
A tél kihívásokat és lehetőségeket egyaránt bőven tartogat az alaszkai őslakók számára. Míg Daniel és Chris a Szent Lőrinc-szigetet járják táplálék után kutatva, Joel ragadozóba botlik a háza közelében…
Az időjárás mindig tartogat valami meglepőt számunkra: előfordul, hogy jéggel kedveskedik egy forró nyári napon; megesik, hogy baljós arcot formál ki felhőkből a fejünk felett; netán, a szólást a gyakorlatba…
Az epizód kínálatából: Egy forgószél víztölcsért hoz létre egy hajó közelében, egy világítótorony jéggé változik a szemünk láttára, és arany ömlik alá egy vízesésben. Mi áll a háttérben? Nyomozz velünk…
A filmben többek közt ellátogatunk egy arkansasi gyárba, ahol – egy 1933 óta tökéletesítgetett recept alapján – 50 ezer üveg mogyoróvajat készítenek naponta; a Wonderful Pistachios egyik üzemében pedig…
A filmből többek közt megtudjuk, hogy miként lehet előállítani évente több mint hatmilliárd csészényit egy tradicionális japán levesből; és megismerkedünk egy ősi gyökerű, a Római Birodalom idejéből származó…
A filmből többek közt megtudjuk, hogy a kekszekbe szánt csoki chips sütőbe téve melyik mágikus összetevőnek köszönhetően nem olvad el; és hogy egy illinois-i édességgyárban miként tudnak megtörni és megpörkölni óránként egy tonna diót…
A filmben többek közt ellátogatunk egy igazi mediterrán ihletésű konyhába, ahol egy autentikus olasz nagymama ügyel rá, hogy a paradicsomos-bazsalikomos szósz a legnagyobb gonddal és szeretettel készüljön;…
Egyes borúlátó vélemények szerint 2050-re több műanyag lesz az óceánjainkban, mint hal. Miként lehetne ennek az apokaliptikus jóslatnak a beteljesülését megelőzni? Valóban van remény olyan technológia…
Évről évre sok milliárd tonna élelmiszer, ruha, műszaki cikk és építési hulladék végzi a szeméttelepeken világszerte. Könnyű belátni – és a tapasztalatok is ezt mutatják – hogy ez hosszú távon katasztrófához…
A leghidegebb és legszélsőségesebb sarkvidéki területek tengeri feltárásához napjaink leginnovatívabb gépezete kell: egy szupermodern, gigaerős jégtörő, mely nemcsak expedíciós hajó, de utazó tudományos laboratórium is egyben…
Nápoly Európa egyik legrégibb és leggyönyörűbb fekvésű városa, melyen a kultúra és a természet egyaránt rajta hagyta a keze nyomát. A fejlett világban kevés olyan nagyváros van, melynek lakossága ilyen…
Amikor egy kamion árokba csúszik és felborul, Bjørn és Thord minden tudására szükség van a jármű és értékes rakománya kimentéséhez – valamint még tíz emberre, mert ebben az esetben csak az összehangolt csapatmunka vezethet eredményre…
Az USA Apollo-programjának két fő célkitűzése volt: embert juttatni a Holdra, és visszaszerezni a vezető szerepet a Szovjetunióval folytatott űrversenyben. De mit tudott minderről az amerikai társadalom?…
Szakértői vélemények… Nyomozati anyagok… Szemtanúk beszámolói… Ahhoz, hogy a jövőben ne történjenek tragikus légikatasztrófák, a múltbeli balesetek valamennyi tanulságára szükség van…