1939. szeptember 3-án Fritz Julius Lemp, az U-30 nevű német tengeralattjáró kapitánya súlyos hibát vétett: Néhány órával az után, hogy Nagy-Britannia hadat üzent a III. Birodalomnak, felfegyverzett kereskedelmi hajónak nézte az S…
A hadviselő felek hamar rájöttek, hogy a lakosság hangulatának és morális állapotának döntő hatása lehet a konfliktus végső kimenetelére. A tapasztalatok azt mutatták, hogy ott, ahol erőfeszítéseket tesznek…
Az álmok funkciójára és keletkezésére az évszázadok során számtalan magyarázat született. A legelfogadottabb nézet szerint az álmok az agyunk „termékei”, melyek a nap folyamán szerzett tapasztalataink feldolgozását szolgálják…
Napjaink modern nagyvárosainak egyik komoly problémája a zaj, mely hosszú távon súlyosan károsíthatja az egészségünket. Nyüzsgő 21. századi világunkat létfontosságú lenne ismét „lehalkítani”, de hogyan?…
Egy nőt arra kér a barátja, hogy vigyen fel magával néhány palackot a repülőre – a hölgynek fogalma sincs róla, hogy az üvegek folyékony kokaint tartalmaznak. De az az építőmunkás se jár jobban, akinek…
Egy Dominikára utazó házaspárról kiderül, hogy nem az, aminek látszik; egy szír férfi hamis papírokkal igyekszik Európába jutni; egy nő számára pedig az se túl nagy ár a családja megsegítéséért, hogy a testében rejtsen el kokaint…
Gordon Ramsay Tasmania szigetére utazik, hogy felfedezze a helyi ízeket és alapanyagokat. Az autentikus összetevők beszerzése azonban a vártnál nehezebb feladatnak bizonyul: a tökéletes végeredmény elérése…
A harc változatlan hevességgel folyik a kékúszójú tonhalakért. Vajon melyik hajó legénysége tudja a legtöbb tengeri óriást a fedélzetre húzni? Azok az egységek, amelyeken összetartó családok vagy régi…
Szeretnél letekinteni odafentről a leghosszabb – bravúros mérnöki megoldásokkal megalkotott – Duna-hídra? Szívesen gyönyörködnél egy különleges temető kék fejfáiban? Nem volt még alkalmad megtapasztalni…
Egy forradalmi életmentő technológia Skócia szélverte tengerpartján; egy elhagyott fekete-tengeri üdülőhely Bulgáriában, melyet az alvilág hívott életre egykor; és egy rekordok könyvébe illő létesítmény Svájcban, mely a 20…
Tutankhamon sírja szűkös és szerényen díszített, már-már méltatlan egy uralkodóhoz. Vajon miért? Azt tudni, hogy a fiatalon meghalt fáraó munkásságára az apa alaposan rányomta a bélyegét – egy másik fáraó…
Bár Dr. Pol negyven éve űzi közmegelégedésre a gyógyító szakmát, az állatok továbbra se adják fel, hogy különleges kórjaikkal és nyavalyáikkal egyszer jól zavarbahozzák. Doktorunknak az epizódban többek…
Hazen Audel ezúttal a biasha népcsoportot keresi fel, melyet Kína „utolsó fegyvertartási engedéllyel rendelkező törzseként” is szoktak emlegetni. Vendégeskedése során köpködő kobrákkal és vízibivalyokkal…
A hidegháborús versenyfutás egyik legfontosabb helyszíne a tudományos laboratóriumok voltak – így lehetséges, hogy annak a több évtizedes szembenállásnak, amely kis híján a pusztulásba taszította a világot, a 20…
A hidegháborús versenyfutás egyik legfontosabb helyszíne a tudományos laboratóriumok voltak – így lehetséges, hogy annak a több évtizedes szembenállásnak, amely kis híján a pusztulásba taszította a világot, a 20…
A hidegháborús versenyfutás egyik legfontosabb helyszíne a tudományos laboratóriumok voltak – így lehetséges, hogy annak a több évtizedes szembenállásnak, amely kis híján a pusztulásba taszította a világot, a 20…
A hidegháborús versenyfutás egyik legfontosabb helyszíne a tudományos laboratóriumok voltak – így lehetséges, hogy annak a több évtizedes szembenállásnak, amely kis híján a pusztulásba taszította a világot, a 20…
Az epizódban olyan jellegzetes élelmiszerekkel (és ezek gyártási folyamatával) ismerkedünk meg, melyeket Amerikában – és valószínűleg a világ más tájain is – szívesen fogyasztanak kerti sütögetéskor.
Az epizódban olyan jellegzetes élelmiszerekkel (és ezek gyártási folyamatával) ismerkedünk meg, melyeket Észak-Amerikában szívesen fogyasztanak július 1-jén, az egységes Kanada kikiáltásának ünnepén.
A nyomozók többek közt izgalmas, államhatárokon átívelő hajszát indítanak egy csomag kokainnal töltött sütemény után, valamint lefoglalnak százezer dollárnyi valutát, melyet egy utas bejelentés nélkül szeretett volna átjuttatni a határon…
Simone Blignaut sokáig szerencsésnek mondhatta magát: 2012-ig Johannesburg egyik legbefolyásosabb drogkereskedőjének dolgozott, s a keresetéből fényűzően élhetett. Amikor azonban a főnöke átküldte Bolíviába…
Ha kokaincsempészetről van szó, a bűnözők nem ismernek lehetetlent: a drog pólóba varrásától vagy cipőbe rejtésétől se riadnak vissza. Egy családot más jellegű bűntényen kapnak a rendőrök: hamis útlevéllel…
A filmből megtudjuk, hogy egyebek mellett két baktériumtörzs és egy modern centrifuga is szükséges a zsírmentes görög joghurt előállításához; és hogy a kólafüggőknek nincs okuk aggodalomra, mert 1300 doboznyi…
A filmből többek közt megtudjuk, hogy évente több mint félmilliárd Sixlets cukorka készül a gyerekek legnagyobb örömére; és hogy 40 ezer fej káposzta kell 400 ezer töltött káposzta előállításához.
A hidegháborús versenyfutás egyik legfontosabb helyszíne a tudományos laboratóriumok voltak – így lehetséges, hogy annak a több évtizedes szembenállásnak, amely kis híján a pusztulásba taszította a világot, a 20…
Mit tegyünk, ha az autószállító hajónkat túl kicsinek találjuk, ezért a hosszát 190-ről 220 méterre szeretnénk növelni? Nos, a Peter Pan nevű komp tulajdonosai készen állnak a válasszal: a járművet a közepén…
Egy romos, pusztulófélben lévő iskola Horvátországban, melynek falai közt Jugoszlávia kommunista vezetői tanultak egykor; egy elfeledett város a mexikói esőerdő mélyén, mely ősi titkokat rejt a maja civilizációról;…
Gyönyörködj Európa téli és karácsonyi arcában az angyalok szemszögéből, a magasból! Különleges légi utazásunk során többek közt megpillantunk egy mesebeli fényvonatot Angliában, az Alpok felett szállva…