Az általa előszeretettel alkalmazott erőszaknak, kínzásoknak és megfélemlítésnek köszönhetően Szaddám Huszein közel negyed évszázadon át uralkodott nemzetén, míg az amerikai erők el nem mozdították hivatalából Irak 2003-as lerohanása során…
A Munchener Post újságírói már 1920-ban felismerték a Hitler által jelentett veszélyt, s a következményekkel nem törődve cikkek egész sorát közölték a nemzeti szocializmusról. Szókimondásuknak meg is lett…
Míg egy nőről kiderül, hogy hamis útlevéllel utazik, egy férfi azzal henceg, hogy tudomása van egy hatalmas, egytonnás drogszállítmányról; egy másik férfi pedig azt állítja, hogy kényszerítették a nála…
A felszállás a repülőutak egyi legveszélyesebb fázisa, amikor a legkisebb hiba is emberéletekbe kerülhet. Az izgalmas epizód ezt a tényt bizonyítja három drámai eset bemutatásával. 1987. augusztus 26-án…
A télre készülve a legváltozatosabb feladatai akadnak Port Protection lakóinak. Míg Matt széllel, esővel és hóval dacolva őzek nyomában jár az alaszkai rengetegben, Curly és Junior vízimadarakat igyekeznek elejteni…
Egy úttörő vállalkozás az alaszkai vadonban, mely hírnevet és gazdagságot hozott a tulajdonosainak; egy ártalmatlannak tűnő alpesi falu Svájcban, melynek festői díszletei mögött egy katonai létesítmény…
Miként lehet évente 1400 tűzoltóautót előállítani – a legmagasabb színvonalon, minden egyes példányt speciálisan a megrendelő igényeire szabva? Tarts velünk az USA-beli Wisconsinba, a Pierce Manufacturing…
Forró vizű tavak, elevenen megfagyott békák, sáskaeső és hó által eltemetett város – Marylandtől a Közel-Keletig a természet és az időjárás a legfurcsább arcát mutatja…
2007. október 25-én az Airbus A380-as hivatalosan átvette a ’világ legnagyobb utasszállító repülőgépe’’ címet a Jumbo Jet néven is ismert Boeing 747-estől. Az új rekorder méretei valóban tiszteletet parancsolóak:…
Az idény végének közeledtével az élen álló Reel E. Bugging mindent megtesz pozíciói megerősítéséért. Mindehhez persze a mezőny többi tagjának is van egy-két szava, hisz a tonhal ára a fellegekben, ami…
A tonhalszezonból már csak napok vannak hátra, így minden kapitány egyetlen dologra koncentrál: néhány utolsó bravúros fogással megszerezni a „Bajnokok bajnoka” címet. A győzelemre Robert Earl pályázik…
A sors fintoraként a Pompeiit elpusztító természeti katasztrófa a várost halhatatlanná, igazi régészparadicsommá is tette egyben… Az izgalmas epizódban a szakemberek többek közt feltárnak egy áldozati…
Miként vált a Római Birodalom az ókori világ megkérdőjelezhetetlen urává? Az epizód régészei és történészei erre keresnek választ többek közt Rómától délre, egy ősi, hegytetőn épült templomban; Szicília…
Hogyan vált a Colosseum a Római Birodalom jelképévé? Ha érdekel a válasz, az izgalmas epizódban tarts a régészekkel a híres-hírhedt római gladiátoraréna romjai közé – valamint Toszkánától Nagy-Britanniáig…
Róma alatt eltemetve fekszik egy lenyűgöző építészeti kincs: a híres Aranyház (Domus Aurea), melyet a Kr. u. 1. században emeltetett Nero császár. Ki és miért temette el ezt az unikális, minden szempontból…
Az epizódban többek közt látogatást teszünk az üdítőgyártásra és citrusfeldolgozásra szakosodott Sunkist kaliforniai gyárában, és megbizonyosodunk róla, hogy a fagyasztott-szárított űrhajós ételek készítése egy külön tudományág…
Aki szereti a bacont, az otthon, a konyhapultnál hajlamos minden ételt feldobni és megbolondítani vele. Ám az, hogy egyes gyárak már baconös csokoládét, sőt üdítőt is készítenek, már szinte túlzás. Vagy…
A filmből többek közt megtudjuk, hogy egy anya-lánya páros miként tette még tökéletesebbé a két csokiréteg között egy kókuszcsodát rejtegető Nanaimo-szelet receptjét; és hogy egy kézzel készített retro…
A filmből többek közt megtudjuk, hogy egy floridai édességgyárban miként készítenek szájban oldódó, ellenállhatatlanul finom cukorkákat ősrégi gépekkel egy százéves recept alapján; és hogy évente félmillió…
2021. szeptember 19-én a Kanári-szigetekhez tartozó La Palmán működésbe lépett a Cumbre Vieja nevű vulkán. A kitörés és a vele járó lávaöntés sokakat az otthonuk elhagyására kényszerített, nem egy ingatlan…
A klímaváltozásról valószínűleg mindenki hallott már; a folyamat öngerjesztő volta, az eseményeket gyorsító – már-már megállíthatatlanná tévő – pozitív visszacsatolások azonban kevésbé ismertek. Mit kell…
Vajon képes-e 11 szerelő 40 nap alatt a katapultüléstől a hajtóműig darabjaira szedni, átvizsgálni és újra összerakni egy Gripen vadászrepülőgépet? Ez a nagy kérdés a NATO csehországi légibázisán, ahol…
A leghidegebb és legszélsőségesebb sarkvidéki területek tengeri feltárásához napjaink leginnovatívabb gépezete kell: egy szupermodern, gigaerős jégtörő, mely nemcsak expedíciós hajó, de utazó tudományos laboratórium is egyben…
A látványos film az amerikai elnök új különgépét és annak hosszú megalkotási folyamatát mutatja be. Az Air Force One megtervezése és megépítése már csak azért se hétköznapi feladat, mert a jármű egy levegőben…
Az USA és Kína közötti technológiai háború a Biden-adminisztráció alatt is folytatódik, olyan óriáscégek életét is alapvetően befolyásolva, mint a TikTok, a Huawei, a Facebook vagy épp a Tesla. Míg…
A délkelet-ázsiai országok sokáig sikeresen egyensúlyoztak a környezetüket – sőt az egész világot – uraló két szuperhatalom között: egyszerre használták ki a dübörgő kínai gazdaság felhajtóerejét és élvezték…
Vlagyimir Vetrov a KGB magas rangú kémje volt a hidegháború idején – valamint a franciák ügynöke, akik számára értékes információkat szolgáltatott a Szovjetunió nyugati technológiák megszerzését célzó titkos terveiről…