1943. december: Mentora és barátja, Dudley Morton halála után Richard O'Kane bosszúvágytól fűtve vág neki a Csendes-óceánnak a USS Tang fedélzetén. Az első négy őrjárat kitűnően sikerül, a USS Tang ellenséges…
Egy háborúban a legjobb stratégia se ér semmit, ha nincsenek meg hozzá a szükséges erőforrások és hadi felszerelések. Észak-Afrika lerohanásakor Olaszországban nem állt rendelkezésre elegendő kőszén és…
Garrain Jones keresett modell, aki pályája csúcsára ér, amikor szerepet kap Beyoncé egyik klipjében. Ez azonban nem elég neki, szeretne még nagyobb lábon élni, így heroint kezd csempészni Európába. A brit…
Amikor egy kétségbeesett anya telefonos bejelentést tesz egy potenciális öngyilkossági kísérletről, a parti őrség egyik egysége azonnal a helyszínre siet. Eközben egy másik járőrhajó feltételezett drogcsempészeket…
Az epizódban egy kajakos a fuldokló barátja életéért küzd Új-Zélandon; egy snowboardos csapat egy lavina által elsodort társuk után kutat a Pireneusokban; egy helikopteres mentőosztag pedig egy túrázót…
Végéhez közelít a tél, de ez Thord számára egy új kezdetet jelent. Fejébe vette, hogy növeli autómentési hatókörzetét, s ennek érdekében felvásárolja egyik versenytársa cégét. A tárgyalásra magával viszi…
Tim és Fuzz Rochdale-be utaznak, hogy gondjaikba vegyenek egy 1953-as Riley RMF-t. A háború utáni időszak legendás brit klasszikusa 70 éven át apáról fiúra öröklődött, mostani tulajdonosa, Richard azonban…
A klinikán ezúttal Tater, a háromlábú cica áll a figyelem középpontjában – valamint néhány trópusi madár, melyeket bizarr sérülésekkel hoztak be Dr. Pol intézményébe.
Az egyiptomi Nemesek völgye kevésbé híres, mint a tőle 150 kilométerre fekvő Királyok völgye, jóllehet ezer évvel régebbi, alig feltárt sírok lapulnak benne. Az epizódban két régészcsoport is szenzációs…
Ki volt és hogyan élt a történelem egyik legnagyobb női fáraója, Hatsepszut? És úgy egyáltalán: milyen élet jutott a nőknek az ókori Egyiptomban? Mit árulnak el ezzel kapcsolatban egy ősi sírban talált…
Tavaszi fáradtságról szó sem lehet az alaszkai vadonban – a telet követő hónapok ugyanis nemcsak olvadást, de rengeteg tennivalót is hoznak az itt élők számára. Míg a Sarvelas család a parti sziklafal…
A visszatekintő epizód három olyan balesetet idéz fel, melyek során baljós módon megszakadt a kapcsolat egy repülőgép és a légiirányítók között. Többek közt megismerhetjük a China Airlines egyik utasszállító…
A 70-es évek közepére a hidegháború a mindennapok szerves és megszokott részévé válik. A politikai, katonai és gazdasági szembenállás immár három évtizede osztja meg a világot, és a parttalan fegyverkezés nem jó ajánlólevél a békéhez…
A 70-es évek végén már évtizedek óta tart a szembenállás kelet és nyugat között. A konfliktust hidegháborúnak nevezik ugyan, ám az elmondhatatlanul sok szenvedést és pusztulást okoz a maga jól-rosszul…
Amikor 2011 márciusában hosszú másodpercek után végre elcsitult Japán történetének egyik legerősebb földrengése, a katasztrófák sora még távolról se ért véget: a földmozgás okozta szökőár olyan súlyos…
Az epizód tartalmából: Amikor megcsúszik a föld, a norvégiai Alta település több háza is a tengerben találja magát; egy wisconsini autópályán a téli ítéletidő a történelem egyik legnagyobb dugójához vezet;…
Míg a vámőrség kötelékébe tartozó Yarra kiszimatol egy gyanús küldeményt, a készpénz megtalálására kiképzett Flo-Jo szintén bizonyítja tehetségét a repülőtéren – és persze a Palmerston North-i rendőrség ebei se lógatják a lábukat…
Míg a Delta-egységet erősítő Kieran és Vader egy szabálytalan sofőr nyomába erednek Hamilton utcáin, a drogkeresésre kiképzett Yarra valami gyanúsra lesz figyelmes, és az élelmiszerbiztonsági csoporthoz…
Míg az El Paso-i határőrök egy egymillió dollár értékű kokainszállítmányra bukkannak egy hűtőkocsi mélyén, a Los Angeles-i rendőrök egész a címzettig kísérnek egy adag postán rendelt randidrogot. A New York-i John F…
Tina Myers illegális drogügyletekkel egészíti ki táncosnőként keresett pénzét Orlandóban. Amikor komolyabb összeget ajánlanak neki egy perui kiruccanásért, ő gondolkodás nélkül igent mond, nem sejtve…
A China Airlines 140-es járatának landolása tragikusan rosszul sikerül a japán nagyváros, Nagoja repülőterén: az Airbus A300-as a földbe csapódik, a fedélzeten tartózkodó 271 emberből 264 életét kioltva…
Ha szereted a rágógumit, tarts velünk a híres Big League Chew szülőhelyére, hogy megnézzük, mitől olyan jó ez a márka, hogy már több mint félmilliárd csomagot eladtak belőle; Baltimore-ba viszont csak…
Aki szereti a bacont, az otthon, a konyhapultnál hajlamos minden ételt feldobni és megbolondítani vele. Ám az, hogy egyes gyárak már baconös csokoládét, sőt üdítőt is készítenek, már szinte túlzás. Vagy…
Adolf Hitler nem sokkal azután hogy 1933-ban hatalomra került, nagy építkezésbe fogott: a bajorországi Obersalzbergben álló szerény nyaralóját elegáns udvarházzá építtette át – melyet Berghof néven ismert…
Az USA és a Szovjetunió űrkutatási programját a kezdeti időkben számos katasztrófa és katasztrófaközeli helyzet árnyékolta be – a mérnökök azonban még ezeket a kudarcokat is a tudomány és az emberiség szolgálatába tudták állítani…
Egy ókori város, melyben a szóbeszéd szerint sokáig Krisztus keresztjének egy darabkáját őrizték; egy egykor csillogó hollywoodi forgatási helyszín a Kaliforniai-sivatagban, melyet később titkos vallatásokra…
Nehéz napja van a csomagkezelő részleget vezető Kevinnek: mechanikai hibák egész sora követi egymást, a teljes poggyásztovábbító rendszer működését veszélybe sodorva. A biztonsági szolgálat eközben lőfegyvert…