Ma nagy divatja van a zombis filmeknek, de Hollywood nem talált ki semmi újat. A természetben az ősidők óta léteznek zombik – vagy legalábbis zombiként viselkedő állatok. A film a vadvilág legijesztőbb…
Igaz és rémisztő történetek azoktól, akik szó szerint a cápák torkában voltak, de a csodával határos módon most mégis elmesélhetik élményeiket.
Törökország egy sokszínű, változatos ország, melynek földjét a tektonikus mozgások sokszor és erősen összetörték, eldeformálták és kiemelték. Az eredmény egy brutálisan kemény vidék, ahol életben maradni…
A filmben a fotós Sandesh Kadurt és a Wild Life Trust indiai részlegének állatorvosát, Dr. Bhaskar Choudhury-t nagy munkában találjuk: megpróbálnak visszatelepíteni természetes élőhelyükre két fiatal…
Zeb Hogan halbiológus ezúttal Amazóniába látogat a payara (más néven kardfogú pontylazac) kedvéért, melyet alsó állkapcsából felfelé meredő ötcentis tőrszerű fogai alapján „vámpírhalnak” is neveznek…
A sorozat a világ legveszedelmesebbnek tartott állatairól készít izgalmas leltárt – félhomályos múzeumi raktárszobák helyett természetesen “élőben”, a rettegett hírű ragadozók ezer veszélyt tartogató…
Az Északkelet-Ruandában fekvő Akagera Nemzeti Park vezetősége nemrégiben nagy fába vágta a fejszéjét: elhatározták, hogy újra betelepítik az őshonos, de mára kipusztult oroszlánokat a területre. A csapadékos…
Zeb Hogan a világ két leghatalmasabb termetű rájafajának a skalpját már begyűjtötte – van azonban egy édesvízi faj, mellyel még nem találkozott, s melynek termetes példányai Észak-Argentína zavaros vizű…
Igaz és rémisztő történetek azoktól, akik szó szerint a cápák torkában voltak, de a csodával határos módon most mégis elmesélhetik élményeiket.
Minek köszönhetően büszkélkedhet sokszínű és gazdag élővilággal egy olyan ország, melyben alig esik az eső, és ahol egész évben perzselően süt a nap? A gyönyörű film Egyiptom varázslatos tájait és élővilágát…
Amikor egy bivalyborjút megtámad egy oroszlán, az egész csorda a védelmére kel; és amikor egy férfi csörgőkígyók odújába téved, az utolsó pillanatig bekapcsolva tartja a videokameráját… Isten hozta a bolondos…
Egy elefánt egy elhibázott mozdulattal tönkretesz egy nagyszabású partit; egy szörfös pedig nem veszi észre, hogy egy cápa köröz körülötte – a felette repülő videokamerás drón viszont igen…
Az Északkelet-Ruandában fekvő Akagera Nemzeti Park vezetősége nemrégiben nagy fába vágta a fejszéjét: elhatározták, hogy újra betelepítik az őshonos, de mára kipusztult oroszlánokat a területre. A csapadékos…
Igaz és rémisztő történetek azoktól, akik szó szerint a cápák torkában voltak, de a csodával határos módon most mégis elmesélhetik élményeiket.
A természetben, ha túlélésért vívott harcról van szó, nem léteznek mérethatárok: legyen szó tesztoszteron által fűtött hattonnás elefántokról, vagy néhány centis kétéltű kick-boxosokról, az ellenfél egy…
A Sarkvidék fagyos pusztaságaitól Indonézia trópusi vizeiig az élővilág egy pillanatra se nyugszik, ha élelemért, élőhelyért vagy épp nőstényekért vívott konkurenciaharcról van szó. A tundra partvidékén…
Az állatvilágban számtalan motivációja lehet a harcnak: egy terület megszerzése, a zsákmány megvédelmezése, vagy épp egy nőstény figyelmének a felkeltése. Ezek általános, az egész vadvilágra jellemző casus bellik…
Óriás pókok, rejtélyes foltok, nyálkás dolgok - mindezek ekerülhetetlen kellékei egy horrorfilmnek. Ám néha ezek a jelek valóban hátborzongató gyilkosságokra utalnak. És sokszor a tények sokkal ijesztőbbek, mint a képzelet…
Évről évre milliók töltik a vakációjukat a tengerparton, ám gyakran előfordul, hogy a szünidő elteltével nem mindenki tér haza otthonába. A népszerű nyaralóhelyeken mind többen esnek cápatámadás áldozatául…