Egy háború sikeres megvívásához az állatvilágban se elég a nyers erő – legalább ilyen fontos a kiérlelt, átgondolt haditerv, amihez viszont tapasztalat és intelligencia kell. A film a vadon értelmiségi…
Pályafutása során Andy Coetzee már számtalan különleges, ritkán emberi szem elé kerülő halat kirántott a vízből, a nílusi sügér azonban eddig nem szerepelt a sikerlistáján.
A polinéz vizekben élő gigantikus cáparajok egyszerre jelentenek lehetőséget és nehézséget a biológusoknak: nagy számuk ugyan jó alkalmat jelent a közösségeik tanulmányozására, ám egy-egy ilyen expedíciót túl is kell élniük a tudósoknak…
A vadvilágban az áldozat hatástalanításának egyik leggyorsabb és leghatékonyabb módja: mérget juttatni a szervezetébe. De milyen módszereket dolgozott ki erre a műveletre az évezredek során az evolúció?…
Eddig azt hittük, hogy a cápák csak a tenger urai, s a part és a levegő állatai biztonságban vannak tőlük. A meghökkentő filmből azonban kiderül, hogy ezek a hírhedt ragadozók az utóbbi időben elkezdték…
Pályafutása során Andy Coetzee már számtalan különleges, ritkán emberi szem elé kerülő halat kirántott a vízből, a nílusi sügér azonban eddig nem szerepelt a sikerlistáján.
Tudtad, hogy van egy hely, ahol hidegkedvelő pingvinek élnek kőhajításnyira sivataglakó struccok mellett? A film a Jóreménység foka vidékére kalauzolja a nézőket, ahol olyan látványosan találkozik Afrika…
Nyers erő és kollektív stratégia tekintetében a bivalynak egyetlen növényevő se ered a nyomába Afrikában. A faj ezeket az erényeket a sors fintorából épp a legfőbb ellenségének köszönheti: az oroszlánoknak…
Dr. Pol és munkatársai többek közt egy nehezen járó Jack Russell-terriert és egy életveszélyes sérülést szenvedett tehenet is kezelésbe vesznek.
Legyen szó egy sürgős műtétre szoruló szánhúzó kutyáról, vagy egy gyanúsan hosszú ideje nem vemhesülő tehénről, Dr. Oakley házhoz megy Észak-Kanada ritkán lakott, vadregényes tájain át.
Nappal a vízilovak tekintélye megkérdőjelezhetetlen: agresszíven védik területüket, és egyetlen állat nincs, mely ujjat merne húzni velük. Éjszaka azonban, amikor kimerészkednek a vízből, hogy legeljenek…
Nyers erő és kollektív stratégia tekintetében a bivalynak egyetlen növényevő se ered a nyomába Afrikában. A faj ezeket az erényeket a sors fintorából épp a legfőbb ellenségének köszönheti: az oroszlánoknak…
Egykor afrikai vadkutyák sokasága élt az Okavango-mocsárban található Mombo-szigeten, az utóbbi időben azonban drámaian lecsökkent a számuk, s mára a Solo névre keresztelt nőstény személyében mindössze…
A krokodilok és a vízilovak az esetek többségében békében megférnek egymás mellett Afrika vizeiben, van azonban néhány hónap az évben, amikor egymás ellen fordul a két félelmetes bestia. A száraz évszak…
Az elmúlt egymillió évben a Föld több jégkorszakot is átélt, s e glaciálisok idején az északi féltekét több kilométer vastag jégtakaró borította. Mára ugyan Európa legnagyobb része jégmentessé vált, vannak…
Európa jelentős részét erdő borítja, s ezeket a csodálatos rengetegeket a Föld legkomplexebb és legértékesebb élőhelyei közé sorolják az ökológusok. A filmben mediterrán parafaerdőkbe, közép-európai tölgyesekbe…
A víz főszerepet kapott és kap ma is Európa felszínének alakításában. A gyönyörű film hófedte hegycsúcsok közé, sebes folyású patakok partjára és mozdulatlan, nyugodt vizű tavak mellé viszi a nézőket.
Dr. Pol és munkatársai többek közt egy nehezen járó Jack Russell-terriert és egy életveszélyes sérülést szenvedett tehenet is kezelésbe vesznek.
A vadonban nem nehéz ürügyet találni az ellenségeskedésre: az itt élők a párosodás jogától a vadászterületig és az elejtett zsákmányig szinte mindenért képesek harcba szállni, s ilyenkor gyakran egyetlen…
A földkerekség legnagyobb hím oroszlánjai Botswanában élnek – a kifejlett korig azonban hosszú és rögös az út, melyen nyolc kölyökből mindössze egy tud végigmenni. A fiatal állatok ugyanis csak néhány…
A természetes élőhelyek fogyatkozása immár Indiában is súlyos veszélyt jelent az állatvilágra. A film egy hím tigris történetén keresztül irányítja rá a figyelmet a problémára, melyet egy rivális hím elűzött…
Egykor afrikai vadkutyák sokasága élt az Okavango-mocsárban található Mombo-szigeten, az utóbbi időben azonban drámaian lecsökkent a számuk, s mára a Solo névre keresztelt nőstény személyében mindössze…
A földkerekség legnagyobb hím oroszlánjai Botswanában élnek – a kifejlett korig azonban hosszú és rögös az út, melyen nyolc kölyökből mindössze egy tud végigmenni. A fiatal állatok ugyanis csak néhány…
Dr. Pol és munkatársai többek közt papagájokat, tengeri malacokat, egy kanadai darut és egy tevét is kezelésbe vesznek.
Legyen szó egy sürgős műtétre szoruló szánhúzó kutyáról, vagy egy gyanúsan hosszú ideje nem vemhesülő tehénről, Dr. Oakley házhoz megy Észak-Kanada ritkán lakott, vadregényes tájain át.