A zenekar első fellépése közeleg. Nem tudnak megegyezni a néven, így kettéválnak. A zenekar jövője a tét, ezért Dewey mindkét csapatot odarendeli a születésnapi zsúrra. A Rocksuli sikerén felbuzdulva…
A csapat a Bandák Csatája verseny meghallgatására megy, ahol Zacket megpróbálja elcsábítani egy másik csaoat. A fiú nagy leckét kap barátságból és lojalitásból, míg végül visszatalál a Rocksuliba. A Rocksuli…
Miután Trip tanácsot kér Babe-től egy barátja szerelmi ügyében, felmerül a gyanú, hogy maga Trip szeretett bele Babe-be. Babe minden áron ki akar mászni ebből a kényes helyzetből. Babe és Kenzie 12 éves…
Hogy eldöntsék a vitát – Freddie Carly-t vagy Sam-et szereti-e jobban az iCarly c. sorozatban – a gyerekek megkeresik magát Nathan Kress-t, hogy pontos választ kapjanak. Babe és Kenzie 12 éves kislányok…
Spórolási okokból Rák úr kirúgja SpongyaBobot. Miután szivacsunk nem bírja a tétlenséget, úgy dönt, munkát vállal, bármit, bárhol. SpongeBob SquarePants is a cartoon series starring the yellow sea spong…
SpongyaBobot és Patrikot elrabolják, mikor épp Erőberőnek és Kobakkának vannak öltözve! A SpongyaBob Kockandarág rajzfilmsorozat főszereplője egy sárga tengeri szivacs, SpongyaBob, aki az óceán mélyén él egy városban, Bikinifenéken…
Spongyabob befogad egy kóbor kukacot, ami hamarosan ellik egy fészekalja kukacot. // Planktonnak elege van Karen kritikáiból, ezért úgy dönt, lecseréli egy új számítógépre. De hamarosan rá kell jönnie, hogy Karen pótolhatatlan…
Jürgen olyan mesét olvas Binkynek, amiben véletlenül szerepel Timmy, Como és Wanda. // Amikor Crocker úr kiesik a tanteremből, Timmy azt kívánja, új tanára legyen Mrs. Sunrise személyében, ám kiderül, hogy ő egy gonosz tündér vadász…
Cosmo és Wanda kimerült a kisbaba gondozásában, ezért Timmy felajánlja, hogy segít, amikor el akarnak utazni a városból egy estére. // Timmy azt kívánja, megsemmisíthetetlen haja legyen, alakítható személyiséggel! Őrült bébiszitter…
Mullins igazgatónő kamerákat szereltet be az osztálytermekbe, veszélybe sodorva a titkos zenekar létét. Dewey, Lawrence és a banda csak együttes erővel tudja elkerülni a lelepleződést. A Rocksuli sikerén…
Dewey lázadásra buzdító leckéje visszafelé sül el, mikor Zack apja meglátja otthon az elektromos gitárt, és átteteti fiát egy másik osztályba. Dewey és a srácok mindent megtesznek, hogy kerüljön az osztályba…
Babe és Kenzi iskolai projektje, az Égi Bálna, sikeres videojáték lesz, de amikor DoubleG, a rapsztár megtudja, hogy az engedélye nélkül felhasználták a dalát, jelentkezik a haszon, neki járó részéért…
Mivel a Bajszikák az esti koncertre gyakorolnak, Piluval senki nem ér rá játszani. Mikor Babucicc, a szomszéd kiscica odatéved, Pilu nagyon örül, hogy végre új játszótársat talált.
Winston, a gonosz szomszéd nem szereti az esti macskakoncertet, amit Lina mama cicái, Lampo, Milady, Gombóc és Pilu, a Bajszikák banda ad a ház garázsában.
Rebarbara megakadályozza, hogy a kukás elszállítsa Babiék hulladékát egészen addig, amíg le nem győzi őt Babi a palacsintasütőversenyen. // Rebarbara tönkreteszi a cserkészek piknikjét azzal, hogy hangyákat…
Pipacsnak gyakorolnia kellene a balettiskolai felvételire, ám rengeteg tennivalója akad a kávézóban. Vajon sikerül neki mindkettő? // Bűbáj nagyon izgatott a kempingezés miatt. Vajon sikerrel jár Babi…
Túlélő medve a VÍZ ALÁ megy! Penny és a csapat a Parancsnoki Siklóval kell megmentsék őt. // Penny épp a Dzsungel felfedező jelvényét szerzi meg, amikor Rod-dal meg kell menteniük Sammy-t, a majmot. A…
Zúzó és Ficsor kihívja Lángot és barátait egy vitorlásversenyre, ám mikor Zúzó csalni próbál véletlenül mindkét hajó egy trópusi szigeten köt ki. Lángéknak meg kell találniuk hajójuk hiányzó alkatrészeit, hogy hazavitorlázhassanak…
Turbot kapitány hajója sziklának ütközik. A csapat kivontatja és befoltozza a hajót, de Rocky nem ússza meg szárazon! A Mancs őrjárat egy óvodásoknak szóló sorozat, melyben hat hősies kutya a főszereplő:…
Ryder és a Mancs őrjárat egy partra vetett kisbálnát talál. Segítségükkel a kicsi visszajut a vízbe a mamájához. A Mancs őrjárat egy óvodásoknak szóló sorozat, melyben hat hősies kutya a főszereplő: Chase…
Lina mama egy régi macskaálarcot húz a fejére, amitől csak Lampo és barátai segítségével sikerül megszabadulnia. Eközben Winston új macskacsapát készül bevetni a szomszédban. Az első áldozata Gombóc.
Gabi, a riporter macska a Csacska magazinnak dolgozik. A cicák messze elkerülik, mert állandóan nevetségessé teszi őket. Van azonban valaki, akitől még Gabi is fél: Brutus a macskafogó. A Bajszikák Gabi…
Ma van Jeanette szülinapja, de ő nem szeretné megünnepelni, mivel nincs varázsereje, ezért a mókusok és a mókuslányok összefognak, hogy felejthetetlen, mesebeli varázslatos szülinapot rendezzenek neki…
Abban a reményben, hogy ez majd javít valamicskét a tornaórákon, Lincoln és Clyde megpróbálja összeboronálni Pacowski tanár urat Johnson tanárnővel. // Luan a szárnyai alá veszi Lucyt, és arra tanítja…
Lisát meghívják egy kutatólaborba dolgozni, mellyel megszabadulhat őrült családjától. // Lori és Bobby aggódik, hogy a távolság közéjük áll. Belegondoltál már, milyen lehet nagycsaládban felnőni? A tizenegyéves…
Az ikrek menő klubot csinálnak a garázsból, minden srác náluk akar lógni. De egy lány, aki mindig leszólja őket, nyit egy másik klubot. Az ikreknek keményen meg kell küzdeniük azért, hogy visszaszerezzék a népszerűségüket…
Mikor Dawn tubázni kezd a sulizenekarban, azzal nyugtatgatja a szüleit, hogy ez még belefér a napirendjébe. Végül a fiúk mentik ki a bajból, hogy eljárhassanak a koncertjeire. Nicky, Ricky, Dicky és Dawn…
A csapat Vagány Vili Vad Vízi Parkjába megy az utolsó napon, hogy megpróbálják megdönteni a gyorsasági rekordot a legveszélyesebb csúszdán, a Halálzúgón. Babe és Kenzi iskolai projektje sikeres online…
Hogy minél többet megtudjanak RJ-ról, és hogy meg is találják a könyv előző birtokosait, a lányok azt kutatják, hogy mivel gyorsíthatnák fel az időt. Kelly Quinn és két legjobb barátnője, Darbie és Hannah…
A városban háborús állapotok törnek ki, miután Simon pizza készítő drónja tanulni kezd. // Alvin azt gondolja, hogy Theodore macija megjósolja a jövőt, ezért megtesz mindent, hogy összebarátkozzon vele…
A városban háborús állapotok törnek ki, miután Simon pizza készítő drónja tanulni kezd. // A mókusok rájönnek, hogy Dave rock sztár volt és Alvin attól fél, hogy miattuk lett unalmas alak. A Mókusok és a Mókuslányok tipikus gyerekek…
Rák úr ahelyett, hogy befoltoztatna egy lyukat a Rozsdás Rákolló falában, úgy dönt, hogy azzal még több pénzt fog keresni, ha azon keresztül is árulni kezd. // Spongyabobot egy híres versenyző fia próbálja megtanítani vezetni…
Spongyabob és Patrik építenek egy minigolfpályát, Spongyabob házában. // Spongyabob nem tud semmit sem kidobni, hanem rájön, mennyi emlék fűződik minden egyes tulajdonoshoz. SpongeBob SquarePants is…
SpongyaBob új kedvence egy óriás, puha hörcsög. Csak egy a baj: senki más nem látja. A SpongyaBob Kockandarág rajzfilmsorozat főszereplője egy sárga tengeri szivacs, SpongyaBob, aki az óceán mélyén él egy városban, Bikinifenéken…
Max és Phoebe élete legjobb szülinapi ajándékául azt találják ki édesanyjuknak, hogy felkutatják rég nem látott húgát. Azonban a meglepetés rosszul sül el, mivel rá kell jönniük, hogy a testvérek évek óta haragban vannak…
Miután Phoebe és Max kénytelenek visszamenni általánosba, hogy egy elmaradt vizsgát pótoljanak, rájönnek, hogy nem is lesz olyan könnyű, mivel a tansegéd Max egyik régi osztálytársa, akit annakidején sokat csúfolt…
Az ikrek nyári táborba mennek, és úgy döntenek, a táborban úgy tesznek, mintha nem ismernék egymást. Ám népszerűek szeretnének lenni, ezért egyre furcsább hazugságokba bonyolódnak. Nicky, Ricky, Dicky…
Itt az osztályelnök választás ideje. Ricky biztos a győzelmében, ám meglepetésére Dawn is indul a választáson. A helyzet tovább bonyolódik, mikor Nicky és Dicky is beszáll a küzdelembe. Nicky, Ricky…
Babe próbálja megtalálni azt a helyes fiút, aki a metróban integetett Kenzie-nek. Közben Hudson és Trip egy játékbabaház megszállottja lesz. Babe és Kenzi iskolai projektje sikeres online videojáték lesz…
Kelly, Darbie és Hannah egy telepatikus bűbájt alkalmaz, hogy kifürkészhessék a gyanús Nöelle Jasper-t saját éttermében. Kelly Quinn és két legjobb barátnője, Darbie és Hannah megtalálják Kelly nagymamájának…
Hőskapitány megmutat Henrynek egy titkos szobát a bázison. Amikor a többiek is felfedezik, mindenki akar egyet, és elkezdenek versengeni, hogy kié lesz a jobb. A versengés veszélybe sodorja az egész bázist…
A csapat tagjai az erdőben barátkoznak Nagylábbal. Amikor Veszélyes Tini és Hőskapitány megtudja, hogy egy cseles vadász üldözi, megpróbálják elkapni a vadászt. A 13 éves Henry Hart délutáni munkát vállal…
Lincoln magántanárába egycsapásra belebarodik az összes tesója, és teljesen ellehetetlenítik a tanulást. // A gyerekek elégedetlenkednek az otthonukkal, de amikor tornádó fenyegeti a házat, máris más fényben látnak mindent…
Nagy az izgalom, amikor Linoln és Clyde diákmunkát vállal Flipnél, és versenyezniük kell a vezetői posztért. // Mikor Lincoln meglátja, hogy Papa hogy elpuhult idős korára, felidézteti vele a régi szép időket…
Abban a reményben, hogy ez majd javít valamicskét a tornaórákon, Lincoln és Clyde megpróbálja összeboronálni Pacowski tanár urat Johnson tanárnővel. Belegondoltál már, milyen lehet nagycsaládban felnőni?…
Clyde rájön, hogy nem érdemli meg az iskolai elismerést, de tesz egy kísérletet, hogy ennek ellenére úgy tűnjön, mintha? Belegondoltál már, milyen lehet nagycsaládban felnőni? A tizenegyéves Lármás Lincoln…
Ronnie Anne tries to convince her Dad to move to the city while he is visiting. With the help of Sid, she devices a plan that seems too good to fail. A Casagrande család a független, kaland vágyó, 11…
Tunyát sürgősen kórházba kell vinni, mikor Bob véletlenül arconcsapja az ajtóval. // Bikin Fenéken ma nagyon szeles az idő. SpongyaBob lyukain pedig csak úgy átsüvít a szellő mint ezernyi kis furulya. SpongeBob…
Mikor Rák úr bajba kerül a szemét miatt, ráveszi SpongyaBobot és Tunyacsápot, hogy tisztítsák meg Bikinifeneket. A SpongyaBob Kockandarág rajzfilmsorozat főszereplője egy sárga tengeri szivacs, SpongyaBob…
Belegondoltál már, milyen lehet nagycsaládban felnőni? A tizenegyéves Lármás Lincoln beavatja a nézőket, hogyan él túl a hatalmas háztartásban, ráadásul egyszem fiúként.
Nagy az izgalom, amikor Linoln és Clyde diákmunkát vállal Flipnél, és versenyezniük kell a vezetői posztért. Gondolkoztál már azon valaha, milyen lehet nagycsaládban felnőni? A 11 éves Lármás Lincoln…
Mikor Lincoln meglátja, hogy Papa hogy elpuhult idős korára, felidézteti vele a régi szép időket. Gondolkoztál már azon valaha, milyen lehet nagycsaládban felnőni? A 11 éves Lármás Lincoln betekintést…
A LEGO® City kalandok egy teljesen új karakterekvezérelt sorozat, ami vicces, okos és kalandos történeteket mutat be, amelyeken keresztül megismerhetjük a nyüzsgő várost lakók egyre bővülő körének az álmait, reményeit, és félreértéseit…
A LEGO® City kalandok egy teljesen új karakterekvezérelt sorozat, ami vicces, okos és kalandos történeteket mutat be, amelyeken keresztül megismerhetjük a nyüzsgő várost lakók egyre bővülő körének az álmait, reményeit, és félreértéseit…
A 13 éves Henry Hart délutáni munkát vállal, így lesz belőle Veszélyes Tini a szuperhős, Hőskapitány jobb keze. Mivel szerepét titokban kell tartania, Henry-nek kettős életet kell élnie.
Nöelle rosszat gondol a lányokról, és megátkozza őket egy rejtélyes bűbájjal, amelytől mindenki éberen lesi minden apró mozdulatukat. Kelly Quinn és két legjobb barátnője, Darbie és Hannah megtalálják…
Az ikrek aggódnak, hogy a cserediák, Britt, beleszeretett Dawn-ba, és mindent lekövetnek, hogy ne így legyen, nehogy visszaküldjék Ausztráliába. Nicky, Ricky, Dicky és Dawn négyesikrek, de csupán két…
Egy közös bevásárlás után Luannal és Lolával, apa azon aggódik, hogy Lola szerint ő kedvenceset játszik. // Mikor Lynn barátja Margo egy káprázatos gól lő, Lynn mindent megtesz, hogy vele örüljön. Belegondoltál…
Luan abban a reményben, hogy közelebb kerül szíve szerelméhez Bennyhez, csatlakozik a színjátszó körhöz. // Mikor Clyde-ot és iskolatársát Zach-et az antikvitások iránti érdeklődés összehozza, Lincoln a felesleges harmadiknak érzi magát…
A gyerekek megígérik, segítenek apának az új étterme reklámozásában. A csapatmunka hiánya és az elvadult reklám ötletek rémálommá változtatják a konyhát apa számára. Belegondoltál már, milyen lehet nagycsaládban…
Phoebe és Max attól fél, hogy sose szabadulnak meg egymástól, mikor a barátaik együtt kezdenek lógni. Ezért az ikrek mindent elkövetnek annak érdekében, hogy mindegyiküknek a lehető legrosszabb élmény legyen a közös mozizás…
Mikor egy szupergonosz megszökik a Szellemvilágból Halloweenkor, Thundermanék New Orleans-ba mennek, hogy összefogjanak a Hathaway és a Preston családdal, és legyőzzék a Goult. Mi fantasztikusabb, mint…
Spongyabob „segít” Tunyacsápnak, hogy legyen végre egy boldog emléke. // Mikor egy földönkívüli medúza hasonmásokra cseréli Bikini-fenék lakóit Spongyabobon és Szandin múlik, hogy legyőzzék őt. SpongeBob…
Mikor Plankton elkergeti Rák úr vendégeit, Rák úr kénytelen ingyen herkentyűburgereket osztogatni, hogy visszanyerje őket. // Spongyabob ananásza kezd darabjaira hullani, így megkéri a barátait, hogy segítsenek újjáépíteni…
Timmy azt kívánja, legyen beszélő autója. // Cosmot és Wandát annyira lefoglalja Csiribú, hogy nem törődnek Timmyvel. Őrült bébiszitter... Furcsa szülők... Uncsi videójátékok. Mit tehet ilyen környezetben…
Timmy olyan gépet kíván, amivel össze tud olvadni tárgyakkal, hogy Timmy-és-valami legyen. // Timmy megelégeli, hogy a technika irányítja az életét, ezért egyszerűbb világot kíván. Őrült bébiszitter…