Lucia újabb kísérletet tesz Evie visszaszerzésére, közben Tess felismerni véli azt, amit Evie talált, és reméli, hogy segít kideríteni a besúgó kilétét. Amikor Mr. és Mrs. Hunter-nek nyoma vész, öt örökbefogadott…
Már csak két személy lehet a kém. Tess és Sal rákapcsol, hogy kiderítsék, melyikük a tégla. Eközben Daniel és Anika kémkedik Lucia után. De Sal-nek és Jennie-nek gondja akad, mert a hekker rájön, hogy csőbe húzzák…
Egy cég felkéri a Game Shakers-t, hogy írjanak játékot egy az álataluk kitalált robotra. A robot összebarátkozik Hudsonnal, de féltékeny lesz a fiú és Trip barátságára, ezért depresszió vesz erőt rajta és elromlik…
Mivel Babe szeretne felérni Trip gazdag barátaival, azt javasolja, vegyék kölcsön Dub repülőjét. Miután a pilóta cselekvőképtelenné válik, Tripnek és a lányoknak be kell vetniük mindent, hogy épségben letegyék a gépet…
Patrik azt hiszi, megöregedett. SpongyaBob dolga emlékeztetni, milyen jó is gyereknek lenni! // Plankton azt mondja a nagymamájának, hogy övé a Rozsdás Rákolló, és fel kell tartania a látszatot, amikor a nagyi látogatóba érkezik…
SpongyaBob és Plankton foglyul esik egy alternatív diemnzióba. // SpongyaBob és Patrik segít Bubi Benőnek kiköltözni az anyja pincéjéből. A SpongyaBob Kockandarág rajzfilmsorozat főszereplője egy sárga…
Apa egyszerű életre vágyik, ezért tanyát csinál az otthonukból. // Szörnyek tűnnek fel Dimmsdaleben, Crocker pedig webes műsorban akarja leleplezni őket. Őrült bébiszitter... Furcsa szülők... Uncsi videójátékok…
Apa megfigyelő központtá változtatja Tim szobáját, hogy bizonyítsa, a kedves szomszéd, Dinkleberg valójában gonosz. // Csiribú először megy a Varázsáltalános iskolába, ahol Úbiriccsel versenyeznek, ki legyen a legnépszerűbb diák…
Apoll0 kideríti a hekker személyazonosságát és célját. Anika és Jake kapcsolatba próbál lépni Max-szel, mialatt Hunter-ék fülön csípik a tolvajt, de az meglóg, és rájuk zárja a titkos helyiséget. Amikor Mr…
Max hazaér. Sal és Jennie lenyomozza a hekkert, és amíg ők a korona után kutatnak, Evie kezébe rejtélyes tárgy akad. Amikor Mr. és Mrs. Hunter-nek nyoma vész, öt örökbefogadott gyerekükre hárul a feladat…
Babe és Kenzi iskolai projektje, az Égi Bálna, sikeres videojáték lesz, de amikor DoubleG, a rapsztár megtudja, hogy az engedélye nélkül felhasználták a dalát, jelentkezik a haszon, neki járó részéért…
Winston, a gonosz szomszéd nem szereti az esti macskakoncertet, amit Lina mama cicái, Lampo, Milady, Gombóc és Pilu, a Bajszikák banda ad a ház garázsában.
Kutyuli, a kiskutya kiszökik a kertből és eltéved. Ha ez nem lenne elég probléma, még gróf és barátai is üldözőbe veszik. Szerencsére Lampo, Milady, Gombóc és Pilu ügyes logikával hazajuttatják a félős kiskutyust…
Azúr új sorozatában meghív titeket, hogy vele és Josh-sal együtt fejtsétek meg a rejtvényt. Amikor mancsnyomot láttok, segítsetek Azúrnak és Josh-nak, hogy megfejtsék az Azúrkék Nyomokat!
Azúr új sorozatában meghív titeket, hogy vele és Josh-sal együtt fejtsétek meg a rejtvényt. Amikor mancsnyomot láttok, segítsetek Azúrnak és Josh-nak, hogy megfejtsék az Azúrkék Nyomokat!
Süti labdája eltűnik a csatornarendszerben, és Bobbinak kell szembeszállni a lenti sötétséggel. A Szarvas osztag egy kalandokkal teli rajzfilmsorozat, aminek szerethető és lelkes szarvas-főhősei a négy jóbarát: Kai, Lola, Rammy és Bobbi…
Goodway és Humdinger polgármester, Chickaletta kíséretében csapdába esik lékhorgászat közben az északi gleccserszakadékban. // A Wingnut farm szolgál helyszínéül a Cowgirl Beryl által vezetett Bravúros Rodeós Vetélkedőnek…
A mini őrjárat és a kutyik igyekeznek megmenteni a falfestményt, mielőtt megérkezik a vihar. // Al gazda felfedezi, hogy hatalmas gödör van a kertjében és a különleges krumplija eltűnt. A kutyik keresik a krumplitolvajt…
Az Alvin és a mókusok olyan nemzetközi szupersztárok felvonultatásával, mint Alvin, Simon és Theodore igazi fenomenális élményt kínál, mely bővelkedik zenében, nevetésben, és az immár négy nemzedéknyi rajongót szórakoztató kalandokban…
Alvin azt gondolja, hogy Theodore macija megjósolja a jövőt, ezért megtesz mindent, hogy összebarátkozzon vele. A mókusok és a mókuslányok olyanok, mint a gyerekek. Iskolába járnak, házimunkájuk és házi…
Lincoln addig variál, hogy az új iskolában egy osztályba kerülhessen barátaival, míg aztán Kanadában találja magát. Lori nem találja a helyét a koleszban. Anyuék elkeseredetten küzdenek, hogy Lilyt szobatiszta legyen, így járhasson oviba…
Most, hogy ő lett otthon a rangidős, Leni igyekszik bébiszitterként Lori nyomdokaiba lépni. // Lincoln és Clyde titkosügynökként nyomoz a Lármásék szomszédságába költözött, gyanús család után. Belegondoltál…
Mikor Lola megtudja, hogy az idén Lana akarja szervezni a szülinapi zsúrjukat, azonnal közbelép. // Lincoln az iskolai Akció Híradó stábjával felgöngyölíti a popcorn-hiány rejtélyét. Belegondoltál már…
Amikor SpongyaBob azt hiszi, hogy allergiás az ananászházra, Tunyacsáp felajánlja, hogy talál neki új otthont. // Tunyacsáp orrműtétre megy a kórházba, és SpongyaBob elkíséri, hogy erkölcsi támogatást nyújtson…
SpongyaBob megtudja, hogy az utánzás a legnagyobb hízelgés - de sajnos senki nem mondja meg neki, mikor kell abbahagyni! // Amikor férgek költöznek SpongyaBob lyukaiba, igyekszik mindenki előtt titokban tartani gusztustalan barátait…
Tunyacsáp olyan fáradt, hogy SpongyaBob és Patrik nem tudják felébreszteni, de nem hagyják, hogy lemaradjon a meghallgatásáról. // Rák úr és alkalmazottai egy puccos bálon szolgálnak fel, de lehet, hogy túlvállalták magukat…
Belegondoltál már, milyen lehet nagycsaládban felnőni? A tizenegyéves Lármás Lincoln beavatja a nézőket, hogyan él túl a hatalmas háztartásban, ráadásul egyszem fiúként.
Mikor Lincoln meg akarja nézni a kedvenc műsorát, egyenként kell megküzdenie tesóival a kanapéért. // Lincoln megbánja, hogy goromba üzenetet hagyott Lori hangpostáján, és törölni próbálja, mielőtt Lori lehallgatja…
Bobby Par-t választja új legjobb barátjának, de rájön, hogy talán túl nagy falat ez a barátság a számára. A Casagrande család a független, kaland vágyó, 11 éves Ronnie Anne történetét meséli el, aki…
Ronnie Anne egy talk show megnézése után azt hiszi, a nagyszülei házassága bajba jutott. A Casagrande család a független, kaland vágyó, 11 éves Ronnie Anne történetét meséli el, aki a nagyvárosi élet…
Mikor Max egy randi során teljesen bekékül, mindenki gyanúsított lesz, mert szupernyomozóvá válik, hogy rájöjjön, ki a tettes. Mi fantasztikusabb, mint egy szuperhős? Egy egész családnyi szuperhős!
Phoebe benevez egy teniszversenyre, hogy tag lehessen Link családjának klubjában. Maxet is ráveszi, hogy segítsen neki a szuperképességével, de mikor a fiú belekóstol az úri életbe, Phoebe terve füstbe megy…
Amikor Hőskapitány csapdába esik a föld alatt, Henrynek valahogy meg kell lógnia az aktuális dolgozat alól, hogy megmentse Ray-t. A 13 éves Henry Hart délutáni munkát vállal, így lesz belőle Veszélyes…
Amikor Ray megtudja, hogy Piper Gyermeki Düh Kezelő táborba megy, fogadást köt Henry-vel, hogy utána is bármikor ki tudja hozni a sodrából. A 13 éves Henry Hart délutáni munkát vállal, így lesz belőle…
Két új diák érkezett a SW.A.G.-be, ami miatt a Veszélyes Osztag nem mehet bevetésekre. Így hát a gyerekek és Hőskapitány összefognak, hogy a szuper-erejükkel rávegyék a két nemvárt diákot a távozásra. Hőskapitány…
Az okos Lex és a magabiztos Presley a legjobb barátnők. Bármilyen munkát elvállalnak, hogy megtérítsék a szomszédban lakó, szintén barát, különc Munchy apjának a hajóját, amit egy tűzijátékkal sikerült felgyújtaniuk…
Amikor SpongyaBob otthon kezd főzni, az ügyfelek otthagyják a Rozsdás Rákollót. // Amikor Planktont kirúgja Karen, SpongyaBob tanítja meg, hogy hódítsa vissza a feleségét. A SpongyaBob Kockandarág rajzfilmsorozat…
Pearl munkát keres, hogy ő is menő legyen, mint a barátnői, de csak a pláza leguncsibb boltjában van üresedés. // SpongyaBob hüvelykujjai megsérülnek. Ismét formába kell hoznia őket, különben összeomlik az élete…
Plankton szutyoktartója megtelt, ezért ráveszi SpongyaBobot, hogy segítsen neki elrejteni a városban. A SpongyaBob Kockandarág rajzfilmsorozat főszereplője egy sárga tengeri szivacs, SpongyaBob, aki…
SpongyaBob összebarátkozik egy kis esőfelhővel, de meg kell védenie egy mániákus meteorológustól. A SpongyaBob Kockandarág rajzfilmsorozat főszereplője egy sárga tengeri szivacs, SpongyaBob, aki az óceán…
SpongyaBob, Szandi és Patrik nekivágnak az erdőnek, hogy megkeressék a hírhedt nudista kolóniát. // SpongyaBob segédkezik Planktonnak a Rozsdás Büfében, és feltalál egy nagyon ismerős szendvicset. Tarts…
Angelica új, beszélő babája bajba keveri őt és meglepi a pockokat./ Mikor nagyapa a fájó háta mögött nem tud elmenni egy rendezvényre, Tommyék házhoz viszik a rendezvényt. A 90-es évek sorozatának felújításában…
Ronnie Anne meg akarja akadályozni, hogy az apja és tanárnője járjanak egymással. A Casagrande család a független, kaland vágyó, 11 éves Ronnie Anne történetét meséli el, aki a nagyvárosi élet rejtélyeit…
Belegondoltál már, milyen lehet nagycsaládban felnőni? A tizenegyéves Lármás Lincoln beavatja a nézőket, hogyan él túl a hatalmas háztartásban, ráadásul egyszem fiúként.
Belegondoltál már, milyen lehet nagycsaládban felnőni? A tizenegyéves Lármás Lincoln beavatja a nézőket, hogyan él túl a hatalmas háztartásban, ráadásul egyszem fiúként.
Hőskapitány egy új csapatnyi hőssegédet toborzott. A Veszélyes Osztagot. Hőskapitány és Schwoz alapított egy ál-iskolát, ahol megtaníthatják az új segédeknek, hogyan tudják irányítani a szuper-erejüket, hogy a várost védelmezhessék…
Miután Veszélyes Tini csúnyán megsérült, Henry úgy dönt, ő is átmegy a különös masinán, amitől Hőskapitány is sérthetetlen lett, de nem minden alakul úgy, ahogy Henry várta. A 13 éves Henry Hart délutáni…
Mivel Henrynél váratlan mellékhatás lépett fel az átalakító használata után, a változást titkolnia kell a családja előtt vacsora közben, mialatt a többiek igyekeznek rendbe hozni mindent. A 13 éves Henry…
Max kihasználja Phoebe-t, hogy visszaszerezze gonosz tetteinek krónikáit az iskola elkobzott tárgyak szekrényéből, de túl messzire megy és eljátssza a lány bizalmát terve megvalósítása közben. Mi fantasztikusabb…
Imogen Kyra szobájában rejtőzik, miközben Peterrel és Ruksyval megpróbálják kideríteni, ki lopta el a Gömböt. Mikor Kyra megérzi, hogy használja valaki, a Könyvtárba ugorva meglátja, hogy Orla Darra és…
Hőskapitány egy új csapatnyi hőssegédet toborzott. A Veszélyes Osztagot. Hőskapitány és Schwoz alapított egy ál-iskolát, ahol megtaníthatják az új segédeknek, hogyan tudják irányítani a szuper-erejüket, hogy a várost védelmezhessék…
Jasper Veszélyes Tini jelmezben megy a Halloween-i felvonulásra, de kissé túljátsza szerepét, így komoly bajba kerül. A valódi Veszélyes Tininek és Hőskapitánynak kell kiszabadítania szorult helyzetéből…
Miután egy űrszikla zuhan a bázisra, Henryéknek rá kell jönniük, hogy nem minden az, aminek látszik. Az ismeretlen ellenfél haza is követi Henry-t. A 13 éves Henry Hart délutáni munkát vállal, így lesz…
Mikor kiderül, hogy a család többi tagja műsorral készül Hector születésnapjára, Ronnie Anne Sidtől kér segítséget. // Miközben Ronnie Anne barátkozni próbál Carlotával, csíny-párbaj robban ki a lányok és a fiúk közt…
Mikor a közelben új élelmiszerbolt nyílik, Bobby hadrendbe állítja a családot, hogy felvegyék a versenyt. // Ronnie Anne betegnek tetteti magát, hogy megnézhesse kedvenc pankrátora meccsét, ám ez nehezebbnek bizonyul, mint gondolta…
Carlota aggódik, hogy a családja le fogja égetni, miután a vlogját kiszúrja egy híres énekesnő. // Hector Ronnie Anne és Carl osztálytársa lesz, miután úgy dönt, hogy elvégzi az iskolát. A Casagrande…
A gonosz Hókuszpók ráront a törpök otthonára, Aprajafalvára és üldözőbe veszi lakóit. Ők egy véletlennek, egy varázslatnak és Ügyifogyi kékballábának köszönhetően csodálatos világukból egyenesen a miénkbe…
Egy koncertszervező Spongyabobot és Tunyacsápot turnéra szeretné küldeni, amíg Rák úr önmaga át nem veszi a menedzselésüket. A SpongyaBob Kockandarág rajzfilmsorozat főszereplője egy sárga tengeri szivacs…
Spongya Bob és Patrik csatlakozni akar a Drasztikális nevű extrém sport csapathoz. // Szandi rátalál a rekordok könyvére, és meg akarja dönteni az összeset Spongya Bob segítségével. A mélytengeri Bikinifenéken…
Patrik szuperhős lesz. Patrik-ember kitakarítja Bikinifeneket, akár akarja, akár nem. // Csigusz teljesen oda van az új, piros labdájáért, SpongyaBobnak drasztikus lépéseket kell tennie. A mélytengeri…