2046-ben járunk. A mentőűrhajó feladata az Event Horizon nevű kísérleti űrhajó visszahozása, mely hét év után váratlanul előkerült a Naprendszer peremén ám legénységnek nyoma veszett. Miközben a túlélők…
Tudósok egy csoportja felfedezi a gyógymódot, ami megállítja egy halálos kór terjedését. Három évvel később kénytelenek rádöbbenni, hogy amit létrehoztak saját életre kelt, képes utánozni és tönkretenni…
A Zoë Chip implantátum rögzíti az ember egész életét. Alan Hackman a legjobb vágó a szakmában, különleges képessége van, hogy a legelvetemültebb embert is jó színben tüntesse fel. Azonban egy nagyhatalmú…
Adam a szerelmi életében való nehézségeiért a volt barátnőjét okolja, aki egy nőért hagyta ott őt, mostani barátnője pedig a legjobb barátját választja helyette. Azonban feltűnik a városban Rebecca, aki még jobban felforgatja az életüket…
Egy 7 fős csapatot meginvitálnak egy titokzatos kastélyba, ahol felfedezik, hogy mindannyian egy társasjáték áldozatai. Megkezdődnek a gyilkosságok, a túlélőknek pedig meg kell találniuk a gyilkost.
Holly Golightly célja, hogy meghódítsa New York előkelő világát. Gazdag kísérők és hatalmas partik veszik körbe egészen addig, amíg bele nem szeret egy sikertelen íróba.
Miami lakóinak élete fenekestül felfordul, mikor feltűnik a színen egy rejtélyes, régi bőrönd. A csomag kézről kézre jár. Az egész végére vannak, akik bölcsebbek lesznek, páran meghalnak, páran pedig határozottan új munka után néznek…
A film Waters imádott Baltimore-jában játszódik a 60-as évek táncműsorainak bűvkörében. A Hajlakk egy középiskolai tupírlázban égő lány, Tracy Turnblad történetét mutatja be, aki kívülállóból a hírességek divatdiktátorává válik…
Jane Austen Emma című regényének modern feldolgozásában két gazdag tinilány kizárólag a divatos cuccokkal és a népszerűség hajhászásával van elfoglalva. Egyikük azonban fogékony az elesettek problémáira is, és magányos lelkeket hoz össze…
Mikor Billie megérkezik Washingtonba, a szofisztikáltságának egyértelmű hiánya, egy igen kínos bemutatkozót eredményez a politikai közegben. Hasonló helyzetekben a lány reménytelen marad mindaddig, míg…
Sasha Baron Cohen szatírikus komédiájában Borat Sagdiyev, a kazah újságíró az Egyesült Államokba utazik, hogy dokumentumfilmet készítsen. Borat igazi embereket, valós szituációkban provokál, hogy leleplezze a nyugati embert…
Lee Holloway jelentkezik egy titkárnői állásra Edward Grey ügyvédi irodájához. Lee nemrég szabadult az elmegyógyintézetből és soha nem dolgozott korábban, mégis felveszi őt a titokzatos ügyvéd, Mr. Grey…