Örömteli hétköznapok Vallási Műsor Joyce Meyer napjaink legismertebb női igehirdetője az egész világon. Tanításai a bibliai igazságok gyakorlati alkalmazásáról szólnak. Joyce őszintén beszél saját…
Szellem, Lélek és Test Vallási Műsor Andrew Wommack ezen tanítása elengedhetetlen ahhoz, hogy megértsük mennyire szeret bennünket Isten és ehiggyük azt, amit Igéje állít rólunk. Minden ember három…
Riportfilm A Kőbányai Kápolna Színpad adott otthont 2016. február 27-én az evangélikus bábfesztiválnak. A Büki Bábcsoport a Lelkünk hangjai és a Beszélő sziklák, míg Nagyveleg kicsi és nagy bábcsoportja:…
Nyitott Akadémia... a lélek dolgai Előadás Sorozat A Nyitott Akadémia állandó szellemi tanítója szokásos elmélyült, meditatív szeánsz keretében elmélkedik arról, hogyan és miért kerültünk erre a világra…
Riportfilm Ismét megtelt Budapesten a Deák téri evangélikus templom az országos evangelizáció egész napos alkalmán. Az ország különböző részeiről érkezett hívek 2015. október 10-én együtt hallgatták…
Egység Krisztusban Beszélgetéssorozat Műsorajánló: Az egyház Isten földi családja: együtt szolgálunk, tanulunk és imádjuk az Urat. Isten arra hívta el az egyházat, amelynek Jézus a vezetője és Megváltója…
Egyházak szerepe a mai társadalomban Beszélgetéssorozat Vallási közösségek hitéleti és közszolgálati tevékenységének bemutatása a mai Magyarországon. Platthy Iván nyugalmazott egyházügyi államtitkár…
Örömteli hétköznapok Vallási Műsor Joyce Meyer napjaink legismertebb női igehirdetője az egész világon. Tanításai a bibliai igazságok gyakorlati alkalmazásáról szólnak. Joyce őszintén beszél saját…
A Biblia világa - A keresztre feszített Beszélgetéssorozat Előadó: Dr. Tokics Imre (lelkész, főiskolai tanár)
Magazin - Az 1848-as forradalomra emlékeztek a Reményik-iskola diákjai,- A mesecsoport módszerei,- Konfirmandus találkozó Balatonszárszón.
Emlékműsor Nagy Gyula nyugalmazott evangélikus püspök 2014 decemberében 97 éves korában elhunyt. Változatos életét meséli el még 90 éves korában. A Zákeus Média Centrum műsora.
Család és karrier? Előadás Sorozat
Portréfilm Rövid portré Bencze István kántorról, aki 70 éven keresztül kántorizált a Pesterzsébeti Evangélikus Gyülekezetben. A Zákeus Média Centrum filmje.
Szellem, Lélek és Test Vallási Műsor Andrew Wommack ezen tanítása elengedhetetlen ahhoz, hogy megértsük mennyire szeret bennünket Isten és ehiggyük azt, amit Igéje állít rólunk. Minden ember három…
Vallási Műsor Ahogy a Biblia is mondja: "mert az a jó, ha kegyelemmel erősödik meg a szív" (Zsid 13:9b). Kapcsolódjon be Ön is éppen ezért a Szíverősítő című műsorral a SZÍVBUNKERbe, Isten érdemeinktől…
Vallási Műsor Dr. Molnár Sándor igemagyarázata Pál apostolnak a Kolossébeliekhez írt leveléről. Kicsoda Jézus Krisztus valójában? Krisztus valóban olyan, amilyennek gondolom? Mi köze Krisztusnak Istenhez…