Miután a Kaylon-i gépek megszállták az Orivlle-t a Föld felé vették az irányt, hogy elpusztítsák az ott élőket. Az Orville legénysége a saját hajóján fogságba esett. Kevés esély van a menekülésre. Az egyik…
Casey felfedez a körzetükben egy drogosokkal teli házat, amely által veszélyes helyzetbe keveredik. Dawson-nak és Brett-nek eközben az új gyakornokukkal gyűlik meg a baja...
A JAG egyik ügyvédje öngyilkos lesz, eleinte semmi nem utal idegenkezűségre, azonban a csapat egyre több érdekességet talál az üggyel kapcsolatban. Torres mellékesen azon dolgozik, hogy igazolványképét lecseréljék…
Torres és McGee egy cserbenhagyásos gázolás után nyomoznak, azonban az egyik gyanúsítottról megdöbbentő információkat tudnak meg. Vance lánya pedig bajba kerül, amikor bolti lopáson kapják. Az NCIS…
Bryan és Hart gyanúja beigazolódott, a kartell megpróbálta kiszabadítani Carlos Meija-t, amit első körben sikerült megakadályoznia Hart csapatának. Azonban arra senki sem számított, hogy mindeközben Asha-t is elrabolják Meija emberei…
Christa megtalálja a férjét és Mariát ábrázoló fényképeket. Udo észreveszi az asszony kétségbeesését és apjától vár választ, aki azzal védekezik, hogy felesége viszonyt folytat Volmersszel. Katarina és…
Kelly Corcoran, a 17 éves vak lány terápiás táborozáson vesz részt Louisa Cruzzal, a 25 éves segítőjével. A kaland drámai fordulatot vesz, amikor mindkettőjüket elrabolják. A parkőr ugyan hallott sikítozást…
Gibbs ügynök csapata szerencsésen megúszta a robbantást, csak Tim sérült meg könnyebben. Dokinak szívrohama volt, de Palmer gondoskodásának köszönhetően gyorsan javul. A miniszter eközben elrendeli Dearing likvidálását…
Hetty még mindig őrizetben van és próbálják őt szóra bírni. Miután ez nem sikerül nekik, személyesen a miniszterelnök látogatja meg, akivel, mint kiderül régi ismerősök. A nő szabadon távozhat. Kensi még…
Cecchini főtörzs felesége egész nagy családját meghívja az ünnepekre. Nagynénik, nagybácsik, rég látott unokaöccsök lepik el a házat, ezért a főtörzs máshol keres szállást. Eközben járvány tör ki a városban…
Sara elmenekül Avonlea-ből és utcagyerekké válik, mivel őt hiszik Joe Pitts-nek. Eközben Hetty még mindig nem sejti, hogy unokahúga nem az, akinek hiszi. Janet érezni kezdi, hogy Felix nem mond igazat neki…
A sziget izgalmas mindennapjaiban rengeteg újdonság veszi kezdetét. Laura édesanyja és Karsten új rendelőt nyitnak a közelben, ezért anya és lánya gyakrabban találkozhatnak. Jens és Carla az újrakezdés…
Christa megtalálja a férjét és Mariát ábrázoló fényképeket. Udo észreveszi az asszony kétségbeesését és apjától vár választ, aki azzal védekezik, hogy felesége viszonyt folytat Volmersszel. Katarina és…
Horgászás közben Charly egy értékes bronzszobrot talál a tóban. Max rájön, hogy a szobor Schön asszonyé, akinek egész gyűjteménye van hasonló műtárgyakból. Különös módon azonban a házban nyoma sincs betörésnek…
Lilli még mindig szomorú, hogy Mario nem beszél vele. Guberéknak azonban más gondjuk is akad, Arthur Distelmeier ugyanis elhajtotta a teheneket a legelőről. Arthur közli is a kis családdal, hogy Martin miatt szó sincs semmiféle egyezségről…
Schübel tanúja lesz Maria és a professzor együttlétének, s úgy gondolja, hogy hasonló helyzetük révén Brinkmann megértő lesz iránta. Christa - egy telefonhívás hatására - elhagyja a házat. Maria volt…
Marek Kessler, a Henning család jóbarátja karizmatikus világutazó. Az Ausztrál túrája után meglátogatja Maxot a rendelőjében, majd meghívja a családot az ötödik kontinensről tartott diabemutatójára. Charly…
Sebastiannak sürgősen donorra van szüksége, különben meghal. Kiderül, hogy Cora pont megfelelő donor, és készen is áll a műtétre, míg Sebastian el nem mondja neki, hogy ő ütötte el a szakításuk napján, miatta került tolószékbe…
Egy kétségbeesett nő jön Don Matteóhoz, és egy kisbabát hagy megőrzésre az atyánál. A plébánia egész személyzete a csecsemő körül forgolódik, könyvből próbálják ellátni őt. Eközben a rendőrség nagy erővel…
A tengerentúlon állomásozó Larkin hadnagy lányát, Sophie-t, elrabolják a várva várt hula versenyről. Miután a szűk környezetet kizárták, felmerül, hogy valaki az aktuális küldetést próbálja így szabotálni…
Danny újra és újra felidézi a bátyjával való utolsó találkozást, miközben próbálja Reyest valahogy sarokba szorítani, de ő marad alul. Jerry megszállottan követi a szerinte pénzhamisító antikvárost, miközben…
Bobby megismerkedik Athena szüleivel, újdonsült anyósával nem indul zökkenőmentesen a kapcsolata. Doug egyre jobban beférkőzik Chim életébe. Athena egy különös segélykérő hívásnak jár utána. Mentősök, rendőrök, tűzoltók és diszpécserek…
Chimney súlyos állapotban van. Újraéli élete egyik legfontosabb szakaszát. Betekintést nyerhetünk abba, hogyan jelentkezett legjobb barátjával a tűzoltósághoz, hogyan lett az a profi tűzoltó és mentős, akire mindig számíthatnak…
Cullen FBI-igazgatóhelyettes kamaszlánya súlyos tüdőrákban szenved, amikor Booth és Brennan meglátogatják. A kislányt látva Brennan-nek azonnal gyanús lesz, hogy a kór minden előzmény nélkül, egy csonttörést…