A hibridek a gátat és a generátort támadják, Mitchnek pedig rá kell jönnie, hogyan hatástalaníthatja a jeladót az emberiség védelmében. Rájön, hogy Jackson képes egyedül megközelíteni az adó területét…
Egy elhagyatott erdei ház udvarán egy konténerre bukkannak, ahol egy ártatlant tartanak fogva, megláncolva. Erin úgy véli, hogy a vétlen lány nem mond igazat a fogva tartásáról. Kiderül, hogy Halstead…
Matt úgy érzi, hogy Jenny személyében végre megtalálta a tökéletes lányt, akiről mindig is álmodott. Azt viszont nem tudja, hogy Jenny másodállásban egy szuperhősnő. És amilyen jól indult a kapcsolat…
Katarina halála után Angie egy Brinkmannék közelében lévő intézetbe kerül. A hívatlan látogatókat kitapétázzák a lakásból. Kulmbach fiatal szeretője kívánságára olyan fogyókúrába kezd, aminek következtében bekerül a klinikára…
Maxwellhez látogatóba jön Margo Lang, hogy átbeszéljék a producer legújabb darabját. Mikor Fran letámadja a színésznőt, a hírességnek leesik arcáról anyajegye, mely híressé tette őt. Noha Fran megígérte…
Sam nyomozni kezd egy volt Seal ellen elkövetett merénylet ügyében. Eric és Nell fontolgatják hogy elhagyják az NCIS-t és elköltöznek a városból. A Los Angelesben működő, különleges ügynökökből álló…
Miután Anna Kolchak és cellatársa megszöknek a börtönből, Callen és az NCIS csapata megpróbálja elkapni a szökevényeket. A Los Angelesben működő, különleges ügynökökből álló csapattal már megismerkedhettünk…
Egy tengerésztiszt halála újra a figyelem központjába állítja a washingtoni nemzetközi reptér ellen 40 évvel korábban elkövetett terrortámadás elkövetőjét. Kiderül, hogy Gibbs és diNozzo már két éve foglalkoznak az üggyel…
Natalina mindent igyekszik beszerezni Laura és kisbabája hazaérkezésére. Éppen a mózeskosárral tér haza, amikor lerobban az autója. Amikor az elhagyatott helyen gyalogol, egy prostituált holttestére lel…
Egy látássérült férfi érkezik a panzióba, aki egy úszóversenyre készül. Többek között Robbie is segíti a felkészülésben. Egy nő egy jetskivel száguldozik vízen és ezért Dr. Lennart megbűnteti, de ez mégsem téríti észhez…
Jens volt feleségének egyik barátnője érkezik a városba és a hétvégére a Frauke család panziójában száll meg, ahol mindenkit az őrületbe kerget a rigolyáival. Laura este kiszökik az új barátjával, hogy…
Katarina halála után Angie egy Brinkmannék közelében lévő intézetbe kerül. A hívatlan látogatókat kitapétázzák a lakásból. Kulmbach fiatal szeretője kívánságára olyan fogyókúrába kezd, aminek következtében bekerül a klinikára…
Dr. Martint a munkája a festői Berchengardenbe szólítja. A hegyek közé hűséges segítője, Rodolfo is elkíséri. A férfinak nagyon hiányzik a felesége, Michaela. Az asszony eközben berlini házukban egy fotókiállítást…
A tragikus balesetben hirtelen elhunyt Martin doktort a család és a barátok búcsúztatják. Michaela döntés előtt áll: hogyan éljenek tovább a családfő nélkül? Közben Rodolfo kocsiját ellopják, Charlie-val együtt…
Christa megoperál egy nagyon súlyos beteget, az asszony azonban rövidesen meghal. A doktornő összeomlik. A klinikára bekerül Klausen őrnagy, akinek korábban ellentétei voltak Mischával. Carola az éjszakát Vollmersszel tölti…
Roman 75. szülinapjára egy híres énekesnő Antonia is készül, hogy külön neki énekeljen pár dalt. Ám a próba közben hirtelen rosszul lesz, de szerinte semmi baj, csak a magasság tehet róla. Susannah elmondja…
Vajon Martin az apja Susanne gyermekének? Minden érintett számára nehéz ez a helyzet. Nem csak Andrea reagál megbántva a hírre, de Lilli sem örül különösképpen a testvérkének. Fél, hogy mindent elveszíthet az új baba miatt…
Egy wellness szállodában holtan találják az egyik alkalmazottat. Egy ügyédi iroda fejléces borítékja hever mellette, tele pénzzel. Az ügyvéd, aki éppen házasodni készül, a fő gyanúsított. A szlovén lány…
Amikor Steve McGarrett (Alex OLoughlin) tengerészeti nyomozó visszatér Hawaii-ra, hogy az édesapja gyilkosa után kutasson, a kormányzó, aki gyermekkora óta ismeri őt, felkéri, hogy csatlakozzon az újonnan…
A Hawaii Five-0 csapatának ezúttal nem egy helyi ügyet kell megoldania, hanem az egész országra kiterjedő bűnözőcsoportot kell hűvösre tennie. Hackerek támadják meg ugyanis a teljes számítógépes rendszert…
A magánéleti problémái és egy félresikerült ügye miatt Sebastian Stark úgy dönt, hogy elege van a védőügyvédi hívatásából, ezért felmond a munkahelyén. Miközben új állás után néz, szinte az ölébe hullik…
Az államügyészi hivatal bűnüldöző csoportjának tagjai egy újabb ügyön kezdenek el dolgozni. Egy beépített nyomozó válik gyilkosság áldozatává. Az elkövető minden bizonnyal egy drogdíler. Sharknak nem csupán…
Egy vidéki golfpályára magángép zuhan és Dr. Brennan csapatát kérik fel a maradványok azonosítására. Az ügy politikailag is kényes, mivel a gépen utazott egy külügyminisztériumi tisztviselő és két magasrangú kínai diplomata…