Owen anyját baleset éri. Egy fiatal tűzoltó kíséretében érkezik a kórházba, akiről kiderül, hogy nem véletlenül ő segíti őt be a kórházba. Derek hazatér Meredith-hez, de felesége rideg vele, még midnig úgy hiszi, férje megcsalta…
A mocsár utolsó áldozata után a kórház hírnévre kap és szárnyalni kezd. Munch dékán Aspenben kezd új életet, a lányok pedig megtalálták hivatásukat. A Kappa Kappa Tau nevű egyetemi lányszövetség körül…
Sam, Callen és Nell a los angelesi erdőbe kényszerülnek, miután egy sikertelen rakétafellövés történik. A csapat feladata, hogy segítsen felkutatni a törmelékeket. A Los Angelesben működő, különleges…
Az FBI és az NCIS összeállnak egy ügy erejéig, hogy kivizsgálhassák egy tengerész halálának körülményeit. Deeks mindenáron akar nyitni egy bárt. A Los Angelesben működő, különleges ügynökökből álló…
Barbara Kean felnyitja Nygma szemét az Isabella ügy kapcsán. Mindeközben Jim Gordon nyomozó mindenáron próbálja megakadályozni Leslie és Mario esküvőjét, azonban Mario is számít erre. Bruce úrfi pedig…
Dennis Caldert egy szoftverkiadó cég vezetőjét egy rendezvény után elrabolják. Dennis sofőrjét lelövik, szervezetében azonban drogot találnak. A csapat kideríti, hogy azért rabolhatták el a férfit, mert…
Egy bombaszakértő tengerészgyalogost az autójával együtt felrobbantanak, miközben a közlekedési hírek stábja rögzíti az eseményt. Az NCIS-csapat a felvételt elemezve kideríti, hogy a helyi klub vezetőjének…
Egy tengerészeti bázison élő házaspár zuhanyrózsájából vér folyik, amikor is kiderül, hogy a bázis egyik elosztó tartályába egy holttestet helyezett el valaki. Az áldozat szájában egy weblap címét találják…
A híres díva, Amelie Rosario Spoletóba érkezik, a város fontos vaporetto, kiskocsis versenyére. Ebben az évben nemcsak a régi csapatok, közöttük a csendőrök is, hanem a parókia csapata is indul Don Matteo vezényletével…
A reggeliző asztalnál feszült a hangulat. Lilli zenével igyekszik túljutni a szerelmi bánatán, Lisbeth viszont inkább a gazdaság miatt aggódik. Martin bevallotta Annának, hogy ő beszélte le Brandlt a földek megvásárlásáról…
Ulli Teschner kisfia életveszélyben van? Míg kiderül, Jutta, aki már jó ideje külön él Teschner doktortól, beköltözik a szolgálati lakásba. Ezt Anne, az orvos új élettársa nem nézheti jó szemmel. Eckholm…
Brinkmann professzor San Franciscóba utazik kivizsgálásra, ahol megismerkedik egy gyönyörő nővel... Klaus Brinkmann a fekete-erdei klinika igazgatója lesz, ám nehéz helyzetben van, mert elődjét mindenki nagyon szerette…
Brinkmann hazaérkezik Amerikából - nagy a családi boldogság, látszólag minden rendben van. Dr. Schübel a kiváló orvos, zavaros nőügyei miatt mind kínosabb helyzetekbe sodródik. Christa megtalálja férje…
Dr. Max Henning, mint minden évben, most is ellátogat a grófnőhöz, hogy a tél beállta előtt megvizsgálja az állatait. Ám ezúttal az idős hölgy egy különös kéréssel fordul hozzá. Amíg pedig Charly megmenti…
Michaela tragikus halála után a család minden tagja vigasztalhatatlan, és senki sem találja a helyét. Tanjat eközben kilakoltatják a kislányával együtt, de Oliver és a Henning család befogadja őket. Az…
A reggeliző asztalnál feszült a hangulat. Lilli zenével igyekszik túljutni a szerelmi bánatán, Lisbeth viszont inkább a gazdaság miatt aggódik. Martin bevallotta Annának, hogy ő beszélte le Brandlt a földek megvásárlásáról…
Kiderül, hogy Lisának nem leukémiája van, és egyelőre nem is kaphat új vesét. Kira az operáció után nem mehetne sportiskolába, egyelőre Gruberékhoz költözik. Lisa úgy dönt, véget vet az életének, hogy a húga boldog lehessen…
Don Matteo bajba jutott barátját, Pierót keresi, ám helyette egy haldokló fiatalemberre talál. Utolsó szavait a plébános fülébe súgja, amik a nyomozás szempontjából fontos információk lehetnek, ám azokat…
A vezető idegsebészt szabadnapján behívják egy sürgős műtéthez, de valaki lelövi a parkolóban. A műtétre váró férfi Paul Delano, a maffiózó, akit reggel szállították át a Halawa börtönből. Steve kocsiját…
Steve mentora, Joe White egy, a madárinfluenza egy mutációjával fertőzött férfit kísér a szigetre. A kór halálozási aránya 85 százalék. Kórházba szállítás közben azonban rajtuk ütnek és a támadók magukkal…
Hatalmas felháborodást vált ki országszerte az eset, amikor az NCIS épülete előtt letartóztatnak egy nőt, aki csak az édesanyja halálának okát szeretné megtudni. Gibbs eleinte nem hajlik a segítségre…
Abbyt és Reevest megtámadják az utcán, ami látszólag fegyveres rablás, ám kiderül, hogy egy jól kitervelt merényletet követtek el ellenük. Abby súlyos állapotban kórházban fekszik. Gibbs mindent elkövet…
Egy porig égett családi ház romjai között Booth és Brennan kísérteties nyomokra bukkan, többek közt egy több száz éves csontvázra. Az illetőről nemsokára kiderül, hogy a XVII. század végi salemi boszorkányperek…