Matthew a tanulmányait illetően roppant sikeres, csajozni viszont nem igazán tud, egészen pontosan még nem is próbált meg randizni egyetlen lánnyal sem. A gyönyörű és titokzatos új szomszédlány felbukkanása…
Egy 16 éves színes borű lányt egy buliból hazafelé tartva halálra gázol egy száguldó autó. Kiderül, hogy az áldozat éppen abba az iskolába járt, ahol Stark lánya, Julie is tanul, és ahová szinte csak jómódú fehér szülők gyermekei járnak…
Az események központja a Cheers bár, ahol az éles eszű, jól szituált Diane Chambers egy darabig várja, hogy a vőlegénye, Dr. Samner Sloan előkerüljön egy karikagyűrűvel, majd amikor kiderül, hogy Samner…
Danielle Starkot, a 17 éves diáklányt halálra verik egy parkban. A nyomok szerint a lány ismerhette a gyilkosát. Bonyolítja a helyzetet, hogy a lány anyja, Stark bírónő a legfelsőbb bíróság posztjának…
Egy fiatal modell élete veszélybe kerül, mikor kiderül, hogy egy 20 évvel ezelőtti perui mészárlás szemtanúja volt, s a gyilkosok most politikai okok miatt el akarják varrni a szálakat. Kensi és Deeks…
A csapat szabadnapot kap, Kensi és Deeks egy közös reggelivel ünneplik, Erik és Nell szintén. Sam és Callen is hasonlóképp tenne, azonban egy titokzatos hívó rejtélyes feladatok elé állítja őket. Ha nem teszik azt, amit mond…
Egy tengerészt meggyilkoltak, és a nyomok egy zálogházba vezetnek. Az üzletben Gibbs döbbenten fedezi fel apja legjobb barátjának hősi kitüntetését. Kérdései fájó emlékeket kavarnak fel a két öreg katona lelkében…
Westcott százados részletesen elmondja, hogyan támadták meg őt és Torres hadnagyot, hogyan verték össze őket, és támadóik hogyan hurcolták el utóbb holtan talált barátját, akin nem tudott segíteni. A százados…
Danny újra és újra felidézi a bátyjával való utolsó találkozást, miközben próbálja Reyest valahogy sarokba szorítani, de ő marad alul. Jerry megszállottan követi a szerinte pénzhamisító antikvárost, miközben…
Színházi előadás készül a városban. A főszereplő, igen híres színésznő, rossz érzésekkel érkezik: tragikus emlékek kötik a darabhoz. Az egyik próba során rossz előérzetei beigazolódni látszanak: egy elszabadult…
Hans, bár megérti Klara fenntartásait, nem akar tovább vadházasságban élni. Úgy tűnik azonban, nem csak ennek a kapcsolatnak van vége, Klaus Hohellmannról is kellemetlen dolgok derülnek ki. Közben Martin…
Robbie rátalál egy kidobott kutyára a Kacsaszigeten, a maga módján igykeszik őt megmenteni. Az Ocean World tulajdonosa meglátogatja a fókaállomást, ám rossz személyes tapasztalatai miatt vonakodik, hogy támogassa-e azt…
Flórian ismét búcsúzik Michaelis asszonytól, hogy végre nyélbe üthesse a válást. Christa új helyén nem érzi túl jól magát, nem halad megfelelően a kutatásokkal, Zorp doktornő ellenszenve is nehezíti munkáját…
Charly három kiscicát talál egy kosárban, amelyet a klinika kapuja elé tett valaki. Maxék nem tudják, kié lehetnek a macskák, de megpróbálják kideríteni. Marlies Lemper kutyája, Káró nekitámad a nyájnak, amelyet őriznie kellene…
Sabine Sonntag beviszi a klinikára a kutyáját, mert az napok óta nem eszik. Maxék nem találnak semmit, ami szervi problémára utalna, Willis azonban továbbra is levertnek tűnik. Egy titokzatos férfi letesz egy beót a klinikán, majd távozik…
Martin Gruber váratlan látogatót kap, a volt jegyese, Julia Denson visszatért az Államokból, hogy megoperálja Boening professzor unokaöccsét. A műtét majdnem tragédiába torkollik, mert Julia keze időnként megremeg…
Cecchini főtörzsőrmester neje egy kezelést nyer a környék leghíresebb szépségfarmján. Először van ilyen helyen, nem úgy, mint a híres olasz-amerikai színésznő, aki a fél életét hasonló helyeken tölti…
Édespaja halálának negyedik évfordulóján Steve találkozik egy nővel, és segít neki újra megnyitni apja életének utolsó, ezidáig megoldatlan ügyét. Amikor Steve McGarrett (Alex OLoughlin) tengerészeti…
Jerry bajba kerül magánnyomozása miatt, Farrow ugyanis rájön, hogy a nyomában vannak. Danny nehezen dolgozza fel a történteket, miközben egy sorozatgyilkossal is tartaniuk kell a lépést, aki Halloween…
Egy eladásra váró ház hálószobájában emberi hamvakat és egy félig elszenesedett lábat találnak. Booth azonnal nyomozni kezd az ügyben, de közben megérkezik látogatóba idős nagyapja. Booth számára komoly…
Brennan és Booth egy meggyilkolt postás esetét vizsgálja, akiről kiderül, hogy egy 80-as évekbeli népszerű játék megszállottja, és egyben világbajnoka is volt. A játékosok világában komoly hírnévnek örvendett…
Egy öt évvel korábban meggyilkolt ügyész csontjaira talál a rendőrség a Las Vegas melletti sivatagban. Amikor Booth és Brennan a helyszínre érkeznek, hamarosan felfedeznek a közelben egy másik hullát…