A hatóságok három fiatal nő holttestére bukkannak, akik között látszólag semmilyen kapcsolat nincsen. Azonban amikor kiderül, hogy mindhármukkal egy olyan gyilkos végzett, aki babákká alakítja áldozatait…
Egy bőröndbe csomagolva megtalálják a két hete eltűnt tizenöt éves kamaszfiú, Manny maradványait. Booth és Sweets kiderítik, hogy a fiú amolyan technikai zseni volt, mobiltelefonokkal is üzletelt. Egy…
Miközben az orvosok Gibbs életéért harcolnak, Vance igazgató utasítja DiNozzót, hogy kövesse a "Hívó" nyomát, ezért Tegue CIA-ügynökkel Shanghaiba utaznak. Felépülése után Gibbs nehezen fogadja…
Duggan nemzetvédelmi miniszterhelyettes váratlanul megjelenik az irodában, hogy leváltsa Hettyt és Grangert. A csapat tagjai, bár nem biztosak benne, hogy állásuk megmarad, folytatják a nyomozást az ellopott radioaktív anyag után…
Egy luxus fürdő kerti medencéjében holtan találják az egyik tulajdonost, a 34 éves exmodellt. Mint kiderül, az intézményben növekedési hormon terápiával próbálják fenntartani az ügyfelek fiatalságát. Az…
Monterosso unokaöccsét és unokahúgát szórakoztatja Terzanival karöltve a Rómához közeli Magicland vidámparkban, amikor egy táncosnő egy revüműsorban rosszul lesz, és meghal. A lány halála az első pillanattól fogva gyanús…
A reggeli eligazítás során Jonah nemtetszését fejezi ki Amy-nek, amiért a fegyveres részlegre szeretné elhelyezni. Glenn számára erkölcstelen dolgot fedez fel a szupermarketben.
Danny-t most először látogatják meg szülei, mióta Hawaii-ra költözött, ami miatt kissé feszült. Steve és Chin egy befalazott ingatlanközvetítő halálának ügyében nyomoznak. Egy eltökélt újságíró mindeközben…
Duggan nemzetvédelmi miniszterhelyettes váratlanul megjelenik az irodában, hogy leváltsa Hettyt és Grangert. A csapat tagjai, bár nem biztosak benne, hogy állásuk megmarad, folytatják a nyomozást az ellopott radioaktív anyag után…
A csapat aggódig Gibbsért, mert komoly változást észlelnek a viselkedésében, mióta meglőtték. Amikor vállalja, hogy segít egy volt NIS ügynök fiának elkapni egy kábítószerkereskedőt, és észreveszik, hogy…
Egy fiatal lány eltűnik, és az elsőszámú gyanúsított az egyik barátja, aki hisz az ufókban. Előző este gabonaköröket csináltak, amit Pietro talál meg és később azb életveszélyes állapotban lévő, fejlövést kapott Paolót is…
Don Matteo Natalinával vásárolni készül. Útközben egy sérült nőt és egy halott férfit találnak az út szélén. Don Matteo természetesen azonnal intézkedik: a sérült asszonyt kórházba szállítják, a halott…
Brinkmann professzor egyre nehezebben viseli Christa távollétét. Egyedül érzi magát, főként hogy Carola sem vállalja a kis Benjamin felügyeletét. A lány is Konstanzba utazik, hogy bevesse minden női fondorlatát…
Vollmers hiába próbál menekülni, Carola biztos a dolgában, hiszen érzi a férfi vonzalmát. Brinkmann professzor egy nagyon súlyos és kockázatos műtétet sikerrel végez el. Bár gyengéd érzelmek fűzik a páciens…
Michaela franciaországi útja elmarad, miután a megrendelő lemondja a munkát. Ugyanakkor Max és Linda Floridában mindent elkövetnek, hogy David az egyre súlyosabb depresszióból meggyógyuljon. A kisfiú állapota…
Michaelát a támadás után súlyos agyrázkódással kórházba szállítják. Szerencsére Charly segítségével nem történt súlyosabb sérülése. Davidnek a kezelés hatására javulni kezd az állapota. A történteket egy…
Monterosso unokaöccsét és unokahúgát szórakoztatja Terzanival karöltve a Rómához közeli Magicland vidámparkban, amikor egy táncosnő egy revüműsorban rosszul lesz, és meghal. A lány halála az első pillanattól fogva gyanús…
Gori közli a rossz hírt Terzanival. Legjobb barátja, Michele Rossi meghalt. Rossi fedett ügynökként a Ndragheta - a calabriai maffia - egy családjába épült be. A család feje harminc éve szökésben van…
Mariet kizárják a gyógyszertesztből, mivel nála már megjelentek az első tünetek. Thomas nem tud lemondani Marieról, ezért Kara egyezséget ajánl a lánynak. Ha örökre lemond Thomasról, neki adja a saját…
Martin szeretne végre új életet kezdeni, de Anne nélkül. Anne egyenlőre Gruberéknél vezeti a gazdaságot, együtt viszik Hansszal tovább, Lisbeth állandó segítségével. Hans még mindig nem biztos a dolgában…
Amikor az otthoni inváziók sorozata gyilkossággal végződik, Castle-nek és Beckettnek meg kell határoznia, hogy ki szervezi ezeket az erőszakos rablásokat, mielőtt ismét lecsapnának. De ahhoz, hogy elkapja…
Egy botcsinálta földműves sekély sírhantban fekvő emberi maradványokra bukkan a földjén. Bones nagyon felháborodik, amikor új gyakornoka egészen különös kérdésekkel bombázza, majd idővel arra kényszeríti…
Providence-ben egy kíméletlen gyilkos szedi áldozatait, aki nem riad vissza a tömegtől sem. Ügynökeink rövidesen a városba utaznak, hogy elkapják a tettest, akiben iszonyatos düh munkál. Addig viszont…
Miután eltűnik egy kislány, egy régi ismerős sétál be a profilozókhoz, aki azt állítja, hogy az ő fiát is azok rabolták el évekkel ezelőtt, akik ezt a gyermeket. A nő bizton állítja, hogy fia még él, ügynökeink…
Három gimnazista, látszólag egymástól függetlenül felakasztja magát. A kitűnő tanulók titokban fojtogatós játékot játszottak a neten, mind a hárman egy verseny résztvevői voltak. A profil alapján elkapják Christophert az egyik iskolában…