Egyesek szerint erőszakosabb világban élünk, mint valaha. Mások úgy vélik, mindez nem más, mint egy torz kép, amit a média sugall felénk. Ha valóban igaz a feltevés, hogy békésebb ma az emberiség, mint…
„Minden idők legbékésebb korszakában élünk” – állítja Steven Pinker amerikai professzor. Lehetséges ez, vagy épp az ellenkezője igaz? Ideje beszélnünk róla. Az „Erőszakos ember” sorozat által felvetett…
Egykoron zsákutcába jutott gyilkossági ügyek a technika fejlődésének köszönhetően megfejthetővé válnak. Például úgy, hogy a legaktívabb sorozatgyilkosról kiderül egy DNS teszt segítségével, hogy a feltételezések ellenére nő…
Oliver Stone, a világhírű filmrendező számos alkotásában, köztük a Szakaszban, a Született július 4-énben és a JFK – A nyitott dossziéban foglalkozott már az amerikai történelem sorsfordító eseményeivel…
Elsőre nyakatekertnek tűnő összefüggéseket boncolgatunk sorozatunk epizódjaiban. Miként eredményezhette egy Abraham Lincoln és egy német gróf közötti találkozó a holdra szállást? Hogyan volt hatással James…
A világ nagyvárosai sok mindenben hasonlítanak egymásra. Az égig érő épületek, a hatalmas forgalom és a 24 órás nyüzsgés mellett - vagy inkább alatt - van még valami, amiben összemérhetők: minden nagyváros…
A városlakó ember nagyon alapos és mindenre kiterjedő munkával változtatja meg környezetét, hatással van annak szinte minden tényezőjére. Az állatvilág tagjai viszont nem adják fel a harcot, bár sokszor…
Gáza, Izrael, az Északi-sarkkör, Etiópia és Bolívia után a Spektrum Tv két digitális riportere májusban Srí Lankára utazik. A korábban Ceylonnak nevezett szigetország ma már nem a cunami, hanem az évtizedeken…
A sorozat a hajdani pop- és rockzenekarok karriertörténetén keresztül mutatja be a magyar könnyűzenei élet kialakulását, helykeresését, sikereit és kudarcait. A Privát rocktörténet egészen a magyar rockzene…
A SportVerda a sportautók világába enged betekintést. E többszáz lóerős csodákat - a már több technikai műsorból ismert -, Tordai István tolmácsolásában ismerhetik meg a nézők. Természetesen a sportautók…
A szívünkhöz kapunk majd, annyi mindent mesél Dr. Szerényi Gábor legfontosabb szervünk működésének miértjéről, és nemcsak magyaráz, hanem cselekszik is: a tanár úr boncolni is fog. Második évadához érkezett…
New York, Párizs, Róma, San Francisco, London és New Orleans – hat jól ismert és lenyűgöző város. Mindegyiknek megvan a maga karaktere, hangulata, és sokszor történelmet is formáló története. Hogyan és…
Szicília gazdag kulturális örökségét teríti elénk ez a sorozat Andrew Graham-Dixonnal műkritikussal és Giorgio Locatelli séffel. A sziget fővárosától, Palermotól indulunk Noto lankáin át egészen délig…
A Spektrum Brutális történelmének 2. évadában Vályi István újságíró Kathy Zsolt történelemtanárral mutatja be a történelem legizgalmasabb részleteit – látványos, szórakoztató és brutális formában. A szereplők…
Alig ötven éve, hogy az ember kimerészkedett a világűrbe. Sok minden történt azóta. Ma már nem csupán későbbi utazások lehetőségeit vizsgáljuk, de különféle űrjárművekkel – kezdve az alig néhányszáz kilogramm…
A városlakó ember nagyon alapos és mindenre kiterjedő munkával változtatja meg környezetét, hatással van annak szinte minden tényezőjére. Az állatvilág tagjai viszont nem adják fel a harcot, bár sokszor…
2015-ben volt Albert Einstein halálának 60. évfordulója. Az évfordú egyben a zseni agyának eltűnésnek évfordulója is: a korboncnok egyszerűen ellopta azt. Ez a dokumentumfilm végigköveti Einstein agyának…
A Modern csodák epizódjai a világ leglenyűgözőbb építészeti, gépészeti, tudományos és társadalmi vívmányait veszi sorra egy-egy fantasztikus visszaszámlálás keretében, azon látnokok előtt tisztelegve…

Az első egymilliós városok 2000 évvel ezelőtt épültek. A modern technológiai megoldások nélkül ez szinte lehetetlenségnek tűnik a ma emberének. Hogyan látta el Róma étellel és lakhellyel a polgárait, és…
A világ nagyvárosai sok mindenben hasonlítanak egymásra. Az égig érő épületek, a hatalmas forgalom és a 24 órás nyüzsgés mellett - vagy inkább alatt - van még valami, amiben összemérhetők: minden nagyváros…
Nyolcadik évadját láthatjuk a CBS nagysikerű reality sorozatának, amelyben újabb vállalatok magasrangú vezetői vállalnak munkát titokban cégük legalsó szintjein. Szembesülnek azzal, hogy mit gondolnak…
Alig ötven éve, hogy az ember kimerészkedett a világűrbe. Sok minden történt azóta. Ma már nem csupán későbbi utazások lehetőségeit vizsgáljuk, de különféle űrjárművekkel – kezdve az alig néhányszáz kilogramm…
Kevés dolog volt nagyobb hatással a történelemre a lőfegyverek fejlesztésénél és használatánál. Ez a páratlan sorozat megvizsgálja e fegyverek evolúcióját, és hogy az ember miként változtatta meg azokkal örökre a világot…
Oliver Stone, a világhírű filmrendező számos alkotásában, köztük a Szakaszban, a Született július 4-énben és a JFK – A nyitott dossziéban foglalkozott már az amerikai történelem sorsfordító eseményeivel…
A Bibliából a tízparancsolat mindenki által ismert, de az nem köztudott, hogy további hétszáznál is több szabályt tartalmaz, amelyek rendelkeznek az élet minden területéről, úgymint étkezés, szex, munka vagy a büntetések…