Minden titokra fény derül egyszer. Ebben a sorozatban a CIA titkosítás alól feloldott dokumentumain keresztül ismerhetjük meg az utóbbi évtizedek legnagyobb horderejű, történelemformáló eseményeinek hátterét…
Hitler kétség kívül a valaha élt legkülönösebb vezetők egyike volt. Olyan pusztítást hagyott hátra, ami példátlan az emberiség történetében. Ugyanakkor Hitler történetének hátterében egy furcsa paradoxon…
Ross Kemp a világ legveszélyesebb vidékeit járja be, ahol törvénytelenség és erőszak uralkodik, hogy bemutassa, hogyan teszi tönkre milliók életét a szervezett bűnözés, a terrorizmus és az egymással szövetkező bűnbandák…
Sorozatunk betekintést nyújt a nyolcvanas évek Amerikájába, amikor is a globális politika szintjén szinte a csodával határos módod békés úton ért véget a hidegháború, ám a fejlődés, a változások és…
Egy koktélparti. Egy terroristasejt. Egy baktériumtenyészet. Egy nemzetközi szervezet. Mindegyikük hálózat, egyúttal pedig mindegyikük egy meglepő tudományos forradalomnak a része. A huszonegyedik század…
Iskolába igyekvő gyerekeket kísérünk útjukon a világ legtávolabbi szegletein. Küzdelmekkel teli ez az út, néhányuknak kemény kihívást jelent, veszélyes és nehéz terep, ugyanakkor lélegzetállítóan gyönyörű tájakon át vezet…
Minden nagyobb város a világon sötét és bűzös titkot rejt a föld alatt: szemetet. A sorozat bemutat néhány olyan nagyvárost, többek között Rómát, New Yorkot, Párizst vagy Londont, amelyek mind-mind szemétre épültek…
Iskolába igyekvő gyerekeket kísérünk útjukon a világ legtávolabbi szegletein. Küzdelmekkel teli ez az út, néhányuknak kemény kihívást jelent, veszélyes és nehéz terep, ugyanakkor lélegzetállítóan gyönyörű tájakon át vezet…
Tudták, hogy létezik egy cápafajta amely képes a szárazföldön sétálni? Ebben a különleges sorozatban őt is és mintegy harminc cápa- és rájafajt ismerhetünk meg a világ minden részéről, élejenek akár…
Az élet kalandos dolog nem csak nekünk, az állatoknak is, akiknek szintén meg kell küzdeniük az életben maradásért nap mint nap. A sorozat minden epizódja egy-egy életszakaszt mutat be az állatvilág számos…
Richard Hammond gyerekkori álmát valósítja meg, amikor elutazik az Amazonas dzsungelébe, hogy olyan egzotikus lényeket kapjon lencsevégre mint a háromujjú lajhár, a hárpia vagy a rózsaszín folyamidelfinek…
Ki lesz az utolsó ember, aki bengáli tigrist lát majd a vadonban? Kit fognak utoljára megkeresztelni a Jordán folyóban? Ki élvezheti majd utolsóként egy paradicsomi lakatlan sziget zavartalan békéjét?…
Mindennap fogyasztunk Közel-Keletről származó gyümölcsöt, spanyol és hollan zöldségeket, Kínában gyártott számítógéppel dolgozunk és Bangladesben készült ruhákat viselünk. De vajon elgondolkodtunk-e már…
Lenyűgöző dokumentumfilm-sorozat az urán történetéről. Részben tudomány, részben történelem, összességében egy óriási kaland. Egy felrobbant csillagból alakult ki és vált a nukleáris fegyverek, a nukleáris…
Tudósok az olvadó sarki jégrétegeket vizsgálva kutatják, mi vár a Földünkre 1000 év múlva. A legfrissebb tudományos és technológiai fejlemények számbavételével, speciális eszközök és csúcsminőségű számítógépes…
Szerte a földön számos nyoma van az egykori szuperkontinensnek, a Pangeae-nak, mely úgy 200 millió éve töredezni kezdett. A folyamat során hegyek és tengerek keletkeztek, és számos változás után nyerték…
Lehetséges, hogy a phaisztoszi korong csupán egy jól sikerült hamisítvány? Eredete heves vitákat váltott ki már felfedezésekor, 1908-ban is. Többen – köztük Jerome Eisenberg művészettörténész – máig kétségbe vonják a korong eredetiségét…
Harminc éve történt a történelem legnagyobb nukleáris katasztrófája Csernobilban. A sérült reaktorokat gigantikus betonszarkofág borítja, ám a sugárfertőzött területen már eddig is ezrek lelték halálukat…
A legmodernebb színes és digitális filmes technikákkal, modern műholdas navigáció segítségével és világszínvonalú computeres grafikával jelennek meg a nagy világégésnek eddig nem látott, lélegzetelállító felvételei…
A lélegzetelállító Himalája évről évre százezreket vonz Nepálba. Ez a természeti csoda azonban tud pusztító is lenni. 2015 áprilisában heves földrengés és azt követő földcsuszamlások mértek súlyos csapást az országra…
Hosszas elmélkedés után kipattant szikra. Egy hirtelen ötlet szinte a semmiből. Nemcsak steril laborkörülmények közt, hanem akár egy konyhaasztalon is megfogalmazódhat egy új gondolat, és írhatja be kiötlőjét a történelemkönyvekbe…
Sorozatunk betekintést nyújt a nyolcvanas évek Amerikájába, amikor is a globális politika szintjén békés úton ért véget a hidegháború, ám a fejlődés, a változások és a kihívások nem szűntek meg: AIDS-válság…
A második világháború végnapjaiban az amerikai csapatok rejtélyes náci akták tömkelegére bukkantak egy dél-németországi barlangban. A titkos dokumentumok a Harmadik Birodalom egyik legködösebb programjának…
Ross Kemp a világ legveszélyesebb vidékeit járja be, ahol törvénytelenség és erőszak uralkodik, hogy bemutassa, hogyan teszi tönkre milliók életét a szervezett bűnözés, a terrorizmus és az egymással szövetkező bűnbandák…