Ben Fogle, a kalandor, körbeutazza a világot, és olyan emberekkel találkozik, akik hátat fordítottak a nyugati társadalom csapdáinak, és a világ elszigetelt helyszíneinek egyikén építették fel otthonukat…
A népszerű színész és narrátor ezúttal Ausztráliába látogat, ám a megszokott látványosságok helyett az ország legtávolabbi, legszínesebb és legérdekesebb része: szigetvilága felé veszi az útját. Több mint…
Filmünk a három legismertebb és legjellegzetesebb japán kézműves tárgyról szól: a szamurájkardról, a japán kerámiáról és kimonóról.
Egy koktélparti. Egy terroristasejt. Egy baktériumtenyészet. Egy nemzetközi szervezet. Mindegyikük hálózat, egyúttal pedig mindegyikük egy meglepő tudományos forradalomnak a része. A huszonegyedik század…
Kerekedjünk fel és fedezzük fel együtt a világ ikonikus hídjait! A sorozatból mindent megtudhatunk arról, hogy milyen céllal és hogyan épültek.
A felhőkarcolók óriási felkiáltójelekként fémjelzik a városi élet fejlődésének történetét. Az 1880-as évek szerény kezdeteitől a ma is építés alatt álló óriásokig mind-mind részét képezik modern világunknak, mi több, meghatározzák azt…
A világegyetem rejtelmeinek feltárása és megértése a tudomány legdinamikusabb területe: sorozatunkban számos neves szakértő, és még jobb, még látványosabb grafikák segítenek megérteni hogy mit is tudunk…
A nehézgép fuvarozást mindenki jól ismeri: azt nevezzük így, amikor nagyméretű alkatrészeket sárgán villogó nagyteherautók szállítanak az utcákon. Ezek azonban mind eltörpülnek a sorozatban szereplő szállítójárművekhez képest…
Ben Fogle, a kalandor, körbeutazza a világot, és olyan emberekkel találkozik, akik hátat fordítottak a nyugati társadalom csapdáinak, és a világ legelszigeteltebb helyszíneinek egyikén építették fel otthonukat…
Az amatőr videók drámai képkockái mindent bemutatnak egészen a végzetes épületbontásoktól az úton agyvérzést elszenvedő buszsofőrig. A sorozat azonban sokkal több, mint hihetetlen felvételek gyűjteménye…
Az ember legjobb barátjának hívjuk őket, történetük azonban majdnem olyan régre vezethető vissza, mint az emberé. Legelső barátunkként a világban több mint 20 000 éve kísérnek minket, segítenek az élelemszerzésben, társaink és védelmezőink…
Ebben az érdekes és szórakoztató sorozatban brit kártevőirtók Ausztráliában próbálnak szerencsét, de a kártevők itt nem azok, amikhez hozzászoktak már – nem patkányokkal és vakondokkal kell megküzdeniük…
Kevin Delaney tudós hátrahagyja laborját, hogy az utcán nézzen körül olyan szokatlan és furcsa kísérletek után, amelyek annyira váratlanok, hogy teljesen elképedünk tőlük. A tudományos módszereket humorral…
A sorozat bepillantást enged a természettudományok lenyűgöző világába, amint amatőr és hivatásos tudósok különböző kísérleteket mutatnak be, majd eredményeiket online megosztva versenyre kelnek más „hobbitudósokkal”, egyre emelve a tétet…
Nyolcadik évadját láthatjuk a CBS nagysikerű reality sorozatának, amelyben újabb vállalatok magasrangú vezetői vállalnak munkát titokban cégük legalsó szintjein. Szembesülnek azzal, hogy mit gondolnak…
Az egyik védősisakot húz, és szendvicset ebédel, a másik luxusautóját és golfütőjét takarító kocsira és vécépumpára cseréli, a harmadik elegáns irodája helyett istállóba jár, és öltöny helyett farmert visel…
Kerekedjünk fel és fedezzük fel együtt a világ ikonikus hídjait! A sorozatból mindent megtudhatunk arról, hogy milyen céllal és hogyan épültek.
Ismerjük meg azokat a gyártási folyamatokat, melyeknek az Egyesült Királyság a kedvenc karácsonyi finomságait köszönheti!
Ben Fogle, a kalandor, körbeutazza a világot, és olyan emberekkel találkozik, akik hátat fordítottak a nyugati társadalom csapdáinak, és a világ legelszigeteltebb helyszíneinek egyikén építették fel otthonukat…
Ez az elgondolkodtató sorozat négy, Alaszka különböző szegletében élő család életét és megpróbáltatásait mutatja be, amint a hosszú, sötét és fagyos telet próbálják átvészelni ezen a kegyetlen vidéken…
Ez az elgondolkodtató sorozat négy, Alaszka különböző szegletében élő család életét és megpróbáltatásait mutatja be, amint a hosszú, sötét és fagyos telet próbálják átvészelni ezen a kegyetlen vidéken…
Az egyik védősisakot húz, és szendvicset ebédel, a másik luxusautóját és golfütőjét takarító kocsira és vécépumpára cseréli, a harmadik elegáns irodája helyett istállóba jár, és öltöny helyett farmert visel…
A sorozat bepillantást enged a természettudományok lenyűgöző világába, amint amatőr és hivatásos tudósok különböző kísérleteket mutatnak be, majd eredményeiket online megosztva versenyre kelnek más „hobbitudósokkal”, egyre emelve a tétet…
A sorozat bepillantást enged a természettudományok lenyűgöző világába, amint amatőr és hivatásos tudósok különböző kísérleteket mutatnak be, majd eredményeiket online megosztva versenyre kelnek más „hobbitudósokkal”, egyre emelve a tétet…
Ez az elgondolkodtató sorozat négy, Alaszka különböző szegletében élő család életét és megpróbáltatásait mutatja be, amint a hosszú, sötét és fagyos telet próbálják átvészelni ezen a kegyetlen vidéken…
Ez az elgondolkodtató sorozat négy, Alaszka különböző szegletében élő család életét és megpróbáltatásait mutatja be, amint a hosszú, sötét és fagyos telet próbálják átvészelni ezen a kegyetlen vidéken…
A második világháború totális háború volt: egy olyan háború, amely hatalmas seregeket mozgósított, és lehetetlen választások elé állította a civil lakosságot. A fegyvergyártás alapjaiban változtatta meg…
Az USA haderői számos helyen segítettek a demokrácia és a szabadság kiharcolásában a II.világháború után. Ám sajnos ezzel egy időben számos helyen követtek el háborús bűncselekményeket is, melyek többségét…
A Zeppelinek támadása bemutatja, hogy a németek hogyan indították el az első világháború során azt az új terrorkampányt, amely újraírta a harci szabályokat. A tudományos-fantasztikus regények oldalairól…