A náci repülő csészealjak, vámpírosztagoktól és zombikémekig, a mélyből előbukkanó szörnyek és intelligens gyilkos majmok hada – a II. világháború legfurcsább jelenségei. Olyan bizarr történetek, melyekkel…
Lehet-e a valóság érdekesebb, izgalmasabb és mondhat-e újat, többet, mint a film, amit a történtekből készítettek? Derítse ki, miközben ez az eseménydús, olykor meglepő dokumentumfilm-sorozat feltárja…
Magasan a Föld felett, mintegy 27 000 km/h sebességgel keringve a műholdak megdöbbentő, a földi megfigyelők számára láthatatlan rejtélyeket tárnak fel. A nagy nagyítású optikának, az infravörös leolvasónak…
Minden társadalomban léteznek tabu témák, melyekről ugyan mindenki tud, mégsem szívesen beszélnek róla, vagy foglalkoznak vele az emberek. Itt, Közép-Európában gyakran találkozhatunk például azzal a jelenséggel…
Nem akarunk beszélni róla, nem akarjuk látni, tudomásul venni. A Tabukról tabuk nélkül című műsor olyan kérdéseket boncolgat, melyekről gyakran inkább nem beszélünk, legyen szó halálról, gyászról, függőségekről…
Ebben az egész világon átívelő sorozatban a háromszoros BAFTA-díj-nyertes kalandort és vadvilágszakértőt, Steve Backshallt új felfedezések és a világon elsőként tapasztalt élmények nyomában járva ismeretlen területre viszi az útja…
A Kárpátok hét európai országon húzódik keresztül. Az érintetlen, sűrű erdők, meredek szurdokok és elszigetelt hegycsúcsok biztosítanak menedéket a kontinens néhány legnyűgöző teremtményének. Itt a ragadozók…
Minden lehetetlennek tűnő modern mérnöki csoda mögött megbújik egy csapatnyi úttörő géniusz, akik nem félnek új technológiákkal, és sosem próbált építőanyagokkal kísérletezni. Ezzel a sorozattal az ő munkásságuk előtt tisztelgünk…
Ben Fogle, a kalandor, körbeutazza a világot, és olyan emberekkel találkozik, akik hátat fordítottak a nyugati társadalom csapdáinak, és a világ legelszigeteltebb helyszíneinek egyikén építették fel otthonukat…
A délen található legveszedelmesebb élőlények után Észak-Amerika kedvenc kártevőirtója és irtási szakértője, Billy Bretherton Louisianát maga mögött hagyva új kihívással néz szembe: Kanada legnagyobb…
A világegyetem rejtelmeinek feltárása és megértése a tudomány legdinamikusabb területe: sorozatunkban számos neves szakértő, és még jobb, még látványosabb grafikák segítenek megérteni hogy mit is tudunk…
A sorozat bepillantást enged a természettudományok lenyűgöző világába, amint amatőr és hivatásos tudósok különböző kísérleteket mutatnak be, majd eredményeiket online megosztva versenyre kelnek más „hobbitudósokkal”, egyre emelve a tétet…
Minden lehetetlennek tűnő modern mérnöki csoda mögött megbújik egy csapatnyi úttörő géniusz, akik nem félnek új technológiákkal, és sosem próbált építőanyagokkal kísérletezni. Ezzel a sorozattal az ő munkásságuk előtt tisztelgünk…
A Spektrum csatorna egyik legnépszerűbb sorozatában újabb amerikai cégvezetők szánják rá magukat egy szokatlan lépésre: alámerülnek saját vállalkozásuk bugyraiba. A főnökök álruhában, a legalsó szinteken…
A Spektrum csatorna egyik legnépszerűbb sorozatában újabb amerikai cégvezetők szánják rá magukat egy szokatlan lépésre: alámerülnek saját vállalkozásuk bugyraiba. A főnökök álruhában, a legalsó szinteken…
Minden lehetetlennek tűnő modern mérnöki csoda mögött megbújik egy csapatnyi úttörő géniusz, akik nem félnek új technológiákkal, és sosem próbált építőanyagokkal kísérletezni. Ezzel a sorozattal az ő munkásságuk előtt tisztelgünk…
Ben Fogle, a kalandor, körbeutazza a világot, és olyan emberekkel találkozik, akik hátat fordítottak a nyugati társadalom csapdáinak, és a világ legelszigeteltebb helyszíneinek egyikén építették fel otthonukat…
Ez az elgondolkodtató sorozat négy, Alaszka különböző szegletében élő család életét és megpróbáltatásait mutatja be, amint a hosszú, sötét és fagyos telet próbálják átvészelni ezen a kegyetlen vidéken…
Ez az elgondolkodtató sorozat négy, Alaszka különböző szegletében élő család életét és megpróbáltatásait mutatja be, amint a hosszú, sötét és fagyos telet próbálják átvészelni ezen a kegyetlen vidéken…
A sorozat bepillantást enged a természettudományok lenyűgöző világába, amint amatőr és hivatásos tudósok különböző kísérleteket mutatnak be, majd eredményeiket online megosztva versenyre kelnek más „hobbitudósokkal”, egyre emelve a tétet…
A Spektrum csatorna egyik legnépszerűbb sorozatában újabb amerikai cégvezetők szánják rá magukat egy szokatlan lépésre: alámerülnek saját vállalkozásuk bugyraiba. A főnökök álruhában, a legalsó szinteken…
A Spektrum csatorna egyik legnépszerűbb sorozatában újabb amerikai cégvezetők szánják rá magukat egy szokatlan lépésre: alámerülnek saját vállalkozásuk bugyraiba. A főnökök álruhában, a legalsó szinteken…
Ez az elgondolkodtató sorozat négy, Alaszka különböző szegletében élő család életét és megpróbáltatásait mutatja be, amint a hosszú, sötét és fagyos telet próbálják átvészelni ezen a kegyetlen vidéken…
Ez az elgondolkodtató sorozat négy, Alaszka különböző szegletében élő család életét és megpróbáltatásait mutatja be, amint a hosszú, sötét és fagyos telet próbálják átvészelni ezen a kegyetlen vidéken…
A náci repülő csészealjak, vámpírosztagoktól és zombikémekig, a mélyből előbukkanó szörnyek és intelligens gyilkos majmok hada – a II. világháború legfurcsább jelenségei. Olyan bizarr történetek, melyekkel…
Montagu, Garbo, Fuchs, Penkovsky... Számunkra talán ismeretlen nevek, mégis ők azok, akik megváltoztatták a történelem alakulását. A huszadik század legnagyobb kémei voltak.A sorozat felfedi a meghatározó…