A kemény harcosok csoportjai 1000 évvel ezelőtt jelentek meg a középkori Európában, ők voltak a lovagok. A róluk szóló történetek, lovagi szerelmek, az őket körülvevő mítosz más képet mutat, mint a valóság…
Magasan a Föld felett, mintegy 27 000 km/h sebességgel keringve a műholdak megdöbbentő, a földi megfigyelők számára láthatatlan rejtélyeket tárnak fel. A nagy nagyítású optikának, az infravörös leolvasónak…
Egyesek szerint erőszakosabb világban élünk, mint valaha. Mások úgy vélik, mindez nem más, mint egy torz kép, amit a média sugall felénk. Ha valóban igaz a feltevés, hogy békésebb ma az emberiség, mint…
„Minden idők legbékésebb korszakában élünk” – állítja Steven Pinker amerikai professzor. Lehetséges ez, vagy épp az ellenkezője igaz? Ideje beszélnünk róla. Az „Erőszakos ember” sorozat által felvetett…
1989-ben Magyarország megnyitotta kapuit a kínaiak előtt, Európában egyedüliként kínálva nekik vízummentességet. Több tízezer kínai hagyta el hazáját, a családot és az emlékeket. Azóta eltelt 25 év, és…
A Tűréshatáron egy kaland- és tudományos sorozat képességeink meghaladásáról. Mennyire tudja rávenni az elme a testet arra, hogy tovább küzdjön azon a ponton is túl, amikor a test már jelez, hogy „Állj!”?…
Az ember legjobb barátjának hívjuk őket, történetük azonban majdnem olyan régre vezethető vissza, mint az emberé. Legelső barátunkként a világban több mint 20 000 éve kísérnek minket, segítenek az élelemszerzésben, társaink és védelmezőink…
Magasan a Föld felett, mintegy 27 000 km/h sebességgel keringve a műholdak megdöbbentő, a földi megfigyelők számára láthatatlan rejtélyeket tárnak fel. A nagy nagyítású optikának, az infravörös leolvasónak…
Olyan világban élünk, melyre elődeink alig ismernének rá. Szerte a világon átalakult a táj, a zord vidékeket olyan sebességgel „szelidítettük” meg, mind mélységében, mind magasságában”, amelyektől felmenőink lélegzete is elállt volna…
Ebben az egész világon átívelő sorozatban a háromszoros BAFTA-díj-nyertes kalandort és vadvilágszakértőt, Steve Backshallt új felfedezések és a világon elsőként tapasztalt élmények nyomában járva ismeretlen területre viszi az útja…
Ez az elgondolkodtató sorozat négy, Alaszka különböző szegletében élő család életét és megpróbáltatásait mutatja be, amint a hosszú, sötét és fagyos telet próbálják átvészelni ezen a kegyetlen vidéken…
Az ember legjobb barátjának hívjuk őket, történetük azonban majdnem olyan régre vezethető vissza, mint az emberé. Legelső barátunkként a világban több mint 20 000 éve kísérnek minket, segítenek az élelemszerzésben, társaink és védelmezőink…
Lépjen be a legdrámaibb, dinasztiákon átívelő hatalmi harcok és családi árulások világába. A négy éven át a Föld különböző, fantasztikus helyszínein forgatott, bensőséges hangvételű sorozat a világ néhány…
A csokoládé lenyűgöző története, a modernkori Willy Wonkák, izgalmas gyárlátogatások, olvadt csemegékkel teli dézsák, ritka hozzávalók, luxus csokoládés nyalánkságok és a mindenki által kedvelt megszokott…
Adam Richman útnak indul, hogy felfedezze a világ legegyedülállóbb, legmeglepőbb rejtett ételkülönlegességeit. Olyan ételeket kóstol meg, amelyeket sehol máshol nem találhatunk meg a világon, méghozzá…
Ez a szórakoztató sorozat különféle szempontok szerint világít rá a világszerte fogyasztott népszerű ételekre és arra, miként változik elkészítésük módja az egyes régiókban, illetve országokban. A műsor…
Olyan világban élünk, melyre elődeink alig ismernének rá. Szerte a világon átalakult a táj, a zord vidékeket olyan sebességgel „szelidítettük” meg, mind mélységében, mind magasságában”, amelyektől felmenőink lélegzete is elállt volna…
Ez az elgondolkodtató sorozat négy, Alaszka különböző szegletében élő család életét és megpróbáltatásait mutatja be, amint a hosszú, sötét és fagyos telet próbálják átvészelni ezen a kegyetlen vidéken…
A négyszeres Emmy-díjas formátum alapján, az Élet a fagypont alatt: Kanada olyan emberek történetét mutatja be, akik Észak-Kanada elszigetelt területein, minden komfortot nélkülözve élnek.A sorozat egy…
Ebben a sorozatban mint földönkívüliek szemlélhetjük bolygónkat, úgy, ahogy még sosem láthattuk. A tudósok számítógépes grafikákat és vizuális analógiákat alkalmaznak, hogy felfedjék az eddig kevéssé ismert…
A tudósok a világ jelenlegi állapotát tanulmányozzák, a politikusok olyan világról vitáznak, amilyet szeretnének, a mérnökök azonban olyan világot teremtenek, amilyen még sohasem volt. Iparosodás, vízelosztás…
Olyan világban élünk, melyre elődeink alig ismernének rá. Szerte a világon átalakult a táj, a zord vidékeket olyan sebességgel „szelidítettük” meg, mind mélységében, mind magasságában”, amelyektől felmenőink lélegzete is elállt volna…
A Tűréshatáron egy kaland- és tudományos sorozat képességeink meghaladásáról. Mennyire tudja rávenni az elme a testet arra, hogy tovább küzdjön azon a ponton is túl, amikor a test már jelez, hogy „Állj!”?…
A tudósok a világ jelenlegi állapotát tanulmányozzák, a politikusok olyan világról vitáznak, amilyet szeretnének, a mérnökök azonban olyan világot teremtenek, amilyen még sohasem volt. Iparosodás, vízelosztás…
A királyi család történetét naprakészen bemutató sorozatban számos jól tájékozott történész, életrajzíró, komornyik, testőr, sajtószóvivő és újságíró szolgál érdekes információkkal a Windsor-ház asszonyainak…
„Minden sikeres férfi mögött egy nagyszerű nő áll” – tartja a mondás. A magával ragadó dokumentum sorozat hat ikonikus nő életét mutatják be. Eleanor Roosevelt, Lady Bird Johnson, Jackie Kennedy, Nancy…
A Diana: Saját szavaimmal az egykori királyi hitvesből globális humanitáriussá lett nő történetét mutatja be, mindezt Diana elbeszélésében. Feltáró jellegű és ritkán látott archív felvételek mellett…