Ebben a sorozatban mint földönkívüliek szemlélhetjük bolygónkat, úgy, ahogy még sosem láthattuk. A tudósok számítógépes grafikákat és vizuális analógiákat alkalmaznak, hogy felfedjék az eddig kevéssé ismert…
A náci repülő csészealjak, vámpírosztagoktól és zombikémekig, a mélyből előbukkanó szörnyek és intelligens gyilkos majmok hada – a II. világháború legfurcsább jelenségei. Olyan bizarr történetek, melyekkel…
A sorozat górcső alá veszi azokat a nagy hazugságokat, amelyek megváltoztatták a történelem menetét. Tanulságos, széleskörű vizsgálat keretében leplezi le a geopolitikát befolyásoló, emberek sorsát alakító…
Az Emberi határokon túl egy dokumentum-reality, amely Arman Alizad útját mutatja be, aki operatőrével nyolc országba utazik el, hogy különböző életmódokkal ismerkedjen meg. Ez a műsor nemcsak a kitartásról…
Ez a valóságon alapuló, bűnügyi sorozat betekintést enged a bérgyilkosságok sötét világába, bemutatva az utóbbi évek legelképesztőbb eseteit. A „megrendelők” olyan emberek, akikre nem számítunk: háziasszonyok…
A Spektrum TV legújabb, saját gyártású sorozatában olyan bűncselekmények hátterét tárja fel, amelyek elszenvedői a veszélyeztetett állatok. Főszereplői a természet iránt elkötelezett emberek, akik sokszor…
A Gangesz partján fekvő Varanasiba évente tízezrek zarándokolnak el - meghalni. Naponta több száz halottat égetnek el nyilvánosan, és állítják: itt senki sem fél a haláltól... A Spektrum Tv digitális riporterei, Cseke Eszter és S…
A Spektrum csatorna egyik legnépszerűbb sorozatában újabb amerikai cégvezetők szánják rá magukat egy szokatlan lépésre: alámerülnek saját vállalkozásuk bugyraiba. A főnökök álruhában, a legalsó szinteken…
Az egyik védősisakot húz, és szendvicset ebédel, a másik luxusautóját és golfütőjét takarító kocsira és vécépumpára cseréli, a harmadik elegáns irodája helyett istállóba jár, és öltöny helyett farmert visel…
Magasan a Föld felett, mintegy 27 000 km/h sebességgel keringve a műholdak megdöbbentő, a földi megfigyelők számára láthatatlan rejtélyeket tárnak fel. A nagy nagyítású optikának, az infravörös leolvasónak…
„A világ megváltoztatásához több kell, mint egy emberi elme” – Jim Al-Khalili.Jim Al-Khalili hat nagyon fontos találmány hihetetlen történetét mutatja be: a repülőét, az autóét, a rakétáét, az okostelefonét, a teleszkópét és a robotokét…
A sorozat bepillantást enged a természettudományok lenyűgöző világába, amint amatőr és hivatásos tudósok különböző kísérleteket mutatnak be, majd eredményeiket online megosztva versenyre kelnek más „hobbitudósokkal”, egyre emelve a tétet…
A tudósok a világ jelenlegi állapotát tanulmányozzák, a politikusok olyan világról vitáznak, amilyet szeretnének, a mérnökök azonban olyan világot teremtenek, amilyen még sohasem volt. Iparosodás, vízelosztás…
A Spektrum csatorna egyik legnépszerűbb sorozatában újabb amerikai cégvezetők szánják rá magukat egy szokatlan lépésre: alámerülnek saját vállalkozásuk bugyraiba. A főnökök álruhában, a legalsó szinteken…
A sorozat, melynek házigazdája és vezető producere az Emmy-díj-jelölt Zachary Quinto (Star Trek, Snowden), és amelyet az 1970-es években ikonikussá vált franchise ihletett, megmagyarázhatatlan jelenségekkel…
„A világ megváltoztatásához több kell, mint egy emberi elme” – Jim Al-Khalili.Jim Al-Khalili hat nagyon fontos találmány hihetetlen történetét mutatja be: a repülőét, az autóét, a rakétáét, az okostelefonét, a teleszkópét és a robotokét…
Ez az elgondolkodtató sorozat négy, Alaszka különböző szegletében élő család életét és megpróbáltatásait mutatja be, amint a hosszú, sötét és fagyos telet próbálják átvészelni ezen a kegyetlen vidéken…
Ez az elgondolkodtató sorozat négy, Alaszka különböző szegletében élő család életét és megpróbáltatásait mutatja be, amint a hosszú, sötét és fagyos telet próbálják átvészelni ezen a kegyetlen vidéken…
A sorozat bepillantást enged a természettudományok lenyűgöző világába, amint amatőr és hivatásos tudósok különböző kísérleteket mutatnak be, majd eredményeiket online megosztva versenyre kelnek más „hobbitudósokkal”, egyre emelve a tétet…
A tudósok a világ jelenlegi állapotát tanulmányozzák, a politikusok olyan világról vitáznak, amilyet szeretnének, a mérnökök azonban olyan világot teremtenek, amilyen még sohasem volt. Iparosodás, vízelosztás…
„A világ megváltoztatásához több kell, mint egy emberi elme” – Jim Al-Khalili.Jim Al-Khalili hat nagyon fontos találmány hihetetlen történetét mutatja be: a repülőét, az autóét, a rakétáét, az okostelefonét, a teleszkópét és a robotokét…
Ebben a sorozatban mint földönkívüliek szemlélhetjük bolygónkat, úgy, ahogy még sosem láthattuk. A tudósok számítógépes grafikákat és vizuális analógiákat alkalmaznak, hogy felfedjék az eddig kevéssé ismert…
A náci repülő csészealjak, vámpírosztagoktól és zombikémekig, a mélyből előbukkanó szörnyek és intelligens gyilkos majmok hada – a II. világháború legfurcsább jelenségei. Olyan bizarr történetek, melyekkel…
A sorozat górcső alá veszi azokat a nagy hazugságokat, amelyek megváltoztatták a történelem menetét. Tanulságos, széleskörű vizsgálat keretében leplezi le a geopolitikát befolyásoló, emberek sorsát alakító…
A Határtalan drogháborúk 4. évadától a stáb nemzetközi szereplőket követ nyomon a helyi kartellekkel és több országon átívelő bűnszervezetekkel vívott, lehetetlennek tűnő harcaik során. Guatemalában láthatjuk…