Lehet-e a valóság érdekesebb, izgalmasabb és mondhat-e újat, többet, mint a film, amit a történtekből készítettek? Derítse ki, miközben ez az eseménydús, olykor meglepő dokumentumfilm-sorozat feltárja…
Az élet 18 keréken nem éppen leányálom és Dawid Anders ezt jól tudja. Ennek ellenére végtelen mérföldeken át vezet az Egyesült Államokban, saját amerikai álmát keresve. Szeretne csatlakozni? Tartson velünk…
A sorozatban olyan történéseket vizsgálunk meg, amelyekről eddig azt hittük, jól ismerjük, most azonban a számok és a statisztikák tükrében alakítjuk újra, illetve fejtjük meg őket, új perspektívába helyezve…
Utazás időben és térben, szerte a világon. Ez a sorozat az emberi civilizáció 70 000 éves történetének kulcsfontosságú mozzanatait és fordulópontjait mutatja be. Emberekről, civilizációkról, kultúrákról…
A sorozat a világban változást hozó személyeket, eseményeket és gondolatokat mutatja be a nézőknek. Témakörei között egyaránt szerepelnek ókori és középkori történelmi események, függetlenségi háborúk…
„Minden sikeres férfi mögött egy nagyszerű nő áll” – tartja a mondás. A magával ragadó dokumentum sorozat hat ikonikus nő életét mutatják be. Eleanor Roosevelt, Lady Bird Johnson, Jackie Kennedy, Nancy…
Számtalan olyan téma létezik a világon, amelyről borzasztó nehéz nyíltan és őszintén beszélni, pedig több ezer ember érintett minden országban és minden korosztályban. A Spektrum saját gyártású műsora…
Nyáry Krisztián és Nyáry Luca kalandjainak lehetünk szemtanúi közös utazásuk során.Apa és lánya nekivágnak újra felfedezni Erdélyt, a székelykapun túl. Krisztián már jól ismeri a térséget, de Lucának teljesen új terep az élményszerzéshez…
Ben Fogle, a kalandor, körbeutazza a világot, és olyan emberekkel találkozik, akik hátat fordítottak a nyugati társadalom csapdáinak, és a világ elszigetelt helyszíneinek egyikén építették fel otthonukat…

Műsorunk – az őrült, agresszív utasoktól egészen a kényszerleszállásokig, extrém turbulenciákig és oldalszelekig – sokkolni fogja a nézőket, és az eseményeket első kézből megtapasztalók beszámolóin keresztül…
A rekordokat döntő státuszszimbólumokat megalkotó gyárak, tesztpályák, tervezők és mérnökök segítségével eláruljuk, mitől ilyen különlegesek ezek az autócsodák. Valamennyi epizódban napjaink egy-egy szuperautóját…
Világszerte megugrott a kereslet az opál iránt és ezért az ára is az egekbe szökött. Egyetlen darab dollármilliókat érhet, és az opál több mint 90%-a Földünk egyetlen pontjáról származik: Ausztrália távoli…
A Spektrum csatorna egyik legnépszerűbb sorozatában újabb amerikai cégvezetők szánják rá magukat egy szokatlan lépésre: alámerülnek saját vállalkozásuk bugyraiba. A főnökök álruhában, a legalsó szinteken…
Műsorunk – az őrült, agresszív utasoktól egészen a kényszerleszállásokig, extrém turbulenciákig és oldalszelekig – sokkolni fogja a nézőket, és az eseményeket első kézből megtapasztalók beszámolóin keresztül…
Görög gyökerei mindig is fontos és meghatározó szerepet játszottak Julia Bradbury életében. Most lehetősége nyílt a népszerű turistahelyeket kikerülve feltérképezni a titkos partokat, sziklás öblöket és érintetlen vidékeket…
Görög gyökerei mindig is fontos és meghatározó szerepet játszottak Julia Bradbury életében. Most lehetősége nyílt a népszerű turistahelyeket kikerülve feltérképezni a titkos partokat, sziklás öblöket és érintetlen vidékeket…
A rekordokat döntő státuszszimbólumokat megalkotó gyárak, tesztpályák, tervezők és mérnökök segítségével eláruljuk, mitől ilyen különlegesek ezek az autócsodák. Valamennyi epizódban napjaink egy-egy szuperautóját…
Az élet 18 keréken nem éppen leányálom és Dawid Anders ezt jól tudja. Ennek ellenére végtelen mérföldeken át vezet az Egyesült Államokban, saját amerikai álmát keresve. Szeretne csatlakozni? Tartson velünk…
Az élet 18 keréken nem éppen leányálom és Dawid Anders ezt jól tudja. Ennek ellenére végtelen mérföldeken át vezet az Egyesült Államokban, saját amerikai álmát keresve. Szeretne csatlakozni? Tartson velünk…
Ben Fogle, a kalandor, körbeutazza a világot, és olyan emberekkel találkozik, akik hátat fordítottak a nyugati társadalom csapdáinak, és a világ elszigetelt helyszíneinek egyikén építették fel otthonukat…
Vajon mennyire bonyolult elvégezni a világ legkeményebb, legfurcsább és legveszélyesebb feladatait? Andrew Younghusband első kézből tapasztalja meg, amikor belekóstol a félelmetes magasságok, extrém sportok és bizarr hobbik világába…
Vajon mennyire bonyolult elvégezni a világ legkeményebb, legfurcsább és legveszélyesebb feladatait? Andrew Younghusband első kézből tapasztalja meg, amikor belekóstol a félelmetes magasságok, extrém sportok és bizarr hobbik világába…
Görög gyökerei mindig is fontos és meghatározó szerepet játszottak Julia Bradbury életében. Most lehetősége nyílt a népszerű turistahelyeket kikerülve feltérképezni a titkos partokat, sziklás öblöket és érintetlen vidékeket…
Görög gyökerei mindig is fontos és meghatározó szerepet játszottak Julia Bradbury életében. Most lehetősége nyílt a népszerű turistahelyeket kikerülve feltérképezni a titkos partokat, sziklás öblöket és érintetlen vidékeket…
Világszerte megugrott a kereslet az opál iránt és ezért az ára is az egekbe szökött. Egyetlen darab dollármilliókat érhet, és az opál több mint 90%-a Földünk egyetlen pontjáról származik: Ausztrália távoli…
Az élet 18 keréken nem éppen leányálom és Dawid Anders ezt jól tudja. Ennek ellenére végtelen mérföldeken át vezet az Egyesült Államokban, saját amerikai álmát keresve. Szeretne csatlakozni? Tartson velünk…
A sorozatban olyan történéseket vizsgálunk meg, amelyekről eddig azt hittük, jól ismerjük, most azonban a számok és a statisztikák tükrében alakítjuk újra, illetve fejtjük meg őket, új perspektívába helyezve…
Utazás időben és térben, szerte a világon. Ez a sorozat az emberi civilizáció 70 000 éves történetének kulcsfontosságú mozzanatait és fordulópontjait mutatja be. Emberekről, civilizációkról, kultúrákról…
Több mint 40 évvel ezelőtt az Egyesült Államok kormánya háborút indított a drog ellen. Milliókat börtönöztek be, milliárdokat költöttek bűnüldözésre míg az utcai drogok ára mégis egyre csökken, miközben a minősége egyre nő…