Mivel napjainkban a gazdagok és szegények közötti szakadék nagyobb, mint valaha, a sorozat az anyagi jólét két végletén elő egy-egy családot mutat be, akik helyet cserélnek, hogy kiderítsék, valóban boldogít-e a pénz…
George Clarke építész és Will Hardie mesterember bejárja a világot, hogy megkeresse a legcsodálatosabb kis tereket, amelyek egy-egy országban vagy régióban a hóban és a hó körül épültek. A távoli síkunyhóktól…
A Római-parton térünk be egy hatalmas, grandiózus, loft stílusú családi otthonba, mely berendezésében éttermi hangulatot áraszt magából. Majd Dánszentmiklósra utazunk, ahol egy klasszikus, korhű bútorokkal teli kastélyban gyönyörködhetünk…
A nemzetközi sikereket elért Nagyratörő tervek című műsor nyomán sorozatunk hihetetlen tervezési projekteket, illetve megépítőik személyes utazását kíséri végig az első tervrajzoktól kezdve azon a hosszú…
Drew és Jonathan legkedvesebb epizódjaikat idézik fel az Álomház című műsorból némi humorral, testvéri rivalizálással és felbecsülhetetlen értékű tippekkel fűszerezve. És mi mást is várnánk az otthonfelújítások…
Alana és Lex LeBlanc, az ikertestvérek nashville-i családoknak segít felújítani és eladni jelenlegi házukat a lehető legjobb áron, hogy aztán megvásárolhassák az álomotthonukat.
Nati szobája kicsit unalmassá és üressé vált, így az átalakítás igencsak ráfért. A szoba új elrendezést kapott, és Nati éjjeliszekénye is átalakításra került egy egyszerű DIY ötlet segítségével. Az éjjeliszekrény…
Drew és Jonathan Scott küldetése, hogy pároknak segítsen átalakítani meglévő házukat örökre szóló otthonokká – egy olyan hellyé, ahol letelepedhetnek és boldogan élhetik az életüket. Tudják, hogy házuk…
Három generáció egy fedél alatt. Chuck és Kim egyre inkább érzi ennek a hátrányait. Ráadásul a gyerekek mindennapos iskolába járása napi négyórás ingázást jelent az anyának. Ideje hát, hogy elköltözzenek…
Drew és Jonathan Scott küldetése, hogy pároknak segítsen átalakítani meglévő házukat örökre szóló otthonokká – egy olyan hellyé, ahol letelepedhetnek és boldogan élhetik az életüket. Tudják, hogy házuk…
A Nagyratörő tervek - Az év háza sorozat a Brit Királyi Építészeti Akadémia által meghirdetett szoros küzdelmet követi, melynek keretében keresik Nagy-Britannia legjobb új otthonát.Kevin McCloud, Michelle…
Sarah Beeny és férje, Graham Swift négy fiukkal londoni életüket maguk mögött hagyva kezdenek újat, reményeik szerint idilli vidéki környezetben. A család egy régi romos tejgazdaságot vásárolt meg Somersetben…
George Clark építész felfedezi, hogyan használják ki az emberek rendkívüli dolgokra a kicsi tereket. George bejárja az országot, hogy fantasztikus miniatűr építményeket derítsen fel és megismerje a mögöttük…
A sorozat Európa legjobb kiruccanási lehetőségei és legelképesztőbb nyaralói után kutat. Spanyolországtól Horvátországig, a pénztárcabaráttól a divatosan elegánsig különböző helyek és tematika van terítéken…
Monty Don és társai adásról adásra praktikus kertészeti tanácsokkal és inspiráló ötletekkel szolgálnak, melyekből a kertészkedéssel ismerkedők és a profik egyaránt ihletet meríthetnek. A műsorvezetőket…
Kiszakadni a város forgatagából igazi balzsam a léleknek. Kalauzunkhoz, a csodálatos Sandi Toksvighez az ország legfantasztikusabb és legviccesebb hölgyei csatlakoznak ebben az elragadó és humorral teli, utazásokról szóló sorozatban…
Hugh Fearnley-Whittingstall jól bevált filozófiája szerint a jó dolgok hármasával érkeznek, legyen szó kolbászról, babpüréről vagy rebarbarás, morzsás pudingról. Ebben a sorozatban az üzenet üdítően egyszerű:…
Colin McAllister és Justin Ryan tervezők bejárják az észak-amerikai vadont, hogy megtudják, meddig hajlandóak elmenni az emberek annak érdekében, hogy megteremtsék a tökéletes rejtekhelyet, ahová a város zajától elmenekülhetnek…
Drew és Jonathan Scott küldetése, hogy pároknak segítsen átalakítani meglévő házukat örökre szóló otthonokká – egy olyan hellyé, ahol letelepedhetnek és boldogan élhetik az életüket. Tudják, hogy házuk…
George Clark építész felfedezi, hogyan használják ki az emberek rendkívüli dolgokra a kicsi tereket. George bejárja az országot, hogy fantasztikus miniatűr építményeket derítsen fel és megismerje a mögöttük…
A Nagyratörő tervek - Az év háza sorozat a Brit Királyi Építészeti Akadémia által meghirdetett szoros küzdelmet követi, melynek keretében keresik Nagy-Britannia legjobb új otthonát.Kevin McCloud, Michelle…
A sorozat Európa legjobb kiruccanási lehetőségei és legelképesztőbb nyaralói után kutat. Spanyolországtól Horvátországig, a pénztárcabaráttól a divatosan elegánsig különböző helyek és tematika van terítéken…
Egy testvér az eladás majd új ház vásárlásában, a másik testvér a meglévő felújításában-átalakításában látja elérhetőnek a filmben szereplő szerencsés családok álomházhoz jutását. A Scott fivérek egymás…