Három családot súlyos megrázkódtatás ér: egy súlyos fertőzés megtámadja egy férfi lábát, és egy ritka agyi fertőzés egy hétéves kislányt az öngyilkosság felé sodor. [16-A]
Tumi 80 kilót leadott, és egy váratlan vendéggel találkozik. Megant ugyanazon a napon két óriási meglepetés is éri. [AL]
Liz a kerekes székből kiszállva megteszi az első lépéseket, de túlterheli magát, amikor túl hamar próbálja ki az új kerékpárt. Alex és Emma új fogszabályozót kap. [AL]
Trent vezetni tanítja Annát a vizsga előtt. A hozzáállása miatt azonban Trent és Amber elbizonytalanodik, hogy Anna elég érett-e már, hogy vállalja a vezetéssel járó felelősséget. [AL]
Zsalynn-nak egyszerre kell küzdenie a túlsúly ellen és a házassága fennmaradásáért. Christina végre felszabadultnak érzi magát, mert el tudta engedi a nyomasztó negatív erőket. [9-A]
Olivia most először él egyedül, és arra törekszik, hogy elérje a célként kitűzött súlyt. Közben James mindent elkövet a bőrműtét érdekében. [9-A]
Tumi 80 kilót leadott, és egy váratlan vendéggel találkozik. Megant ugyanazon a napon két óriási meglepetés is éri. [AL]
A Kleinfeld ruhaszalon munkatársai segítenek a ruha kiválasztásában, a ruhapróbáknál, az átalakításnál és a szállítás megszervezésénél, hogy a nagy napra minden tökéletes legyen. [AL]
A Kleinfeld ruhaszalon munkatársai segítenek a ruha kiválasztásában, a ruhapróbáknál, az átalakításnál és a szállítás megszervezésénél, hogy a nagy napra minden tökéletes legyen. [AL]
Buddy különös kérést kap: süssön egy dél-afrikai szárított hússzeletet idéző tortát. A csapat egy zenegép témájú tortán is dolgozik, amelytől táncra fognak perdülni. [AL]
Mauro és Madeline a 25. házassági évfordulóját ünnepli. Buddy és Mauro újra elkészítik idősebb Buddy eredeti esküvői tortáját, és Mauro fia vállalja a vőfély szerepét. [AL]
Theresa Caputo népszerű médium, ezért nagyon hosszú nála a várólista. De megéri várni, mert már számos kétkedő elhunyt szeretteivel is sikeresen felvette már a kapcsolatot. [AL]
Theresa Caputo népszerű médium, ezért nagyon hosszú nála a várólista. De megéri várni, mert már számos kétkedő elhunyt szeretteivel is sikeresen felvette már a kapcsolatot. [AL]
Mivel otthonukat nyitott házként mutogatják, a család ellátogat egy vidámparkba, ahol zaklatják őket. [AL]
Több hetes szállodai tartózkodás után Johnstonék beköltöznek új házukba, de egy javítás után veszélyeket észlelnek. Liz átéli első szerelmi csalódását. [AL]
Buddy csodás, olasz ihletésű reggelijében van polenta florentine buggyantott tojással, kolbászos reggeli strata és capuccinós-banános turmix. [AL]
Mauro és Madeline a 25. házassági évfordulóját ünnepli. Buddy és Mauro újra elkészítik idősebb Buddy eredeti esküvői tortáját, és Mauro fia vállalja a vőfély szerepét. [AL]
Rachel, az egyedülálló édesanya csecsemővel utazik Angliába. Angela felkészül arra, hogy találkozzon nigériai hercegével. Darcey üdvözli Jessét Amerikában. [AL-T]
Rebekah gyorsan felépült, miután megsérült a bostoni maraton elleni bombatámadáskor. Most épp a tökéletes fehér ruhát keresi mesebeli esküvőjéhez. [AL]
A Kleinfeld ruhaszalon munkatársai segítenek a ruha kiválasztásában, a ruhapróbáknál, az átalakításnál és a szállítás megszervezésénél, hogy a nagy napra minden tökéletes legyen. [AL]
Theresa Caputo népszerű médium, ezért nagyon hosszú nála a várólista. De megéri várni, mert már számos kétkedő elhunyt szeretteivel is sikeresen felvette már a kapcsolatot. [AL]
Theresa Caputo népszerű médium, ezért nagyon hosszú nála a várólista. De megéri várni, mert már számos kétkedő elhunyt szeretteivel is sikeresen felvette már a kapcsolatot. [AL]
Penny visszatért Marylandbe, bízva abban, hogy itt helyes döntéseket tud hozni a fogyás érdekében. De megváltozott-e valóban? Tara életében először randevúzik. [9-A]
Chuck ígéretes új kapcsolatot talál, Paula pedig egyszerre több feladatot is magára vállal. Lehet, hogy ez már túl soknak bizonyul a fogyási cél elérése mellett? [9-A]
Felkeressük a sorozat kedvenceit, és utánajárunk, hogyan viselik el, hogy a karantén miatt otthon kell maradniuk, mi mindent csinálnak, és hogyan változott meg az életük. [AL-T]
Az anyák és lányok közötti kapcsolat különleges, de néha nyomasztóvá válhat. A sorozat a túlzottan függő anya-lánya kapcsolatok világába enged bepillantást.
A dráma tovább folytatódik a heves vérmérsékletű családban. Vajon Chantel és Pedro túl tud-e lépni a két család viszályán, hogy működőképes legyen a kapcsolatuk? [6-GAT]
Járja be velünk a Földet és ismerje meg a ritka, rejtélyes betegségekben szenvedő embereket, akik alaposan próbára teszik az orvostudomány határait! [12-A]