12 páros küzd meg egymással a világ legkülönlegesebb akadálypályáján. A merész versenyzőknek lélegzetelállító esésekkel, látványos bukásokkal és katasztrofális zuhanásokkal kell számolniuk, de a nyertes páros százezer dollárt nyer…
Bob számára érkezik egy csomag, ami egy távirányítós helikoptert tartalmaz. Hamar széttörik, így szeretné visszaigényelni a pénzt, amit elköltött rá. A látogatás hamarosan háborúba torkollik. Az amerikai…
Louise hazaviszi az osztály csincsilláját, ám egy vitának köszönhetően hamar szem elől veszítik. Eközben Bob elviszi randizni Lindát, ami nem indul túl fényesen. Az amerikai sitcom rajzfilmsorozat…
Vattacukor fesztivált tartalak a mólón. A gyerekek büntetésben vannak, így nem tudják rászedni szüleiket, hogy vigyék el őket oda, de mindent megtesznek annak érdekében, hogy eljuthassanak az eseményre…
Gene alapít egy bandát, ahonnan kiteszik őt, mert a többiek szerint nem tud jól játszani, ezért elmegy egy tanárhoz. Lindán kiütések jelennek meg, aminek következtében nem szőrtelenítheti hónalját. Az…
Elérkezett Linda születésnapja. A gyerekek ágyba reggelivel lepik meg, Bob pedig megpróbál hajpakolást készíteni neki, míg elmegy a felesége a boltba. Azonban nem minden úgy alakul, ahogy azt ők eltervezték…
Bob és családja úgy dönt, hogy egy kis időre bezárják az éttermet és elmennek kikapcsolódni. Egy idegen házában járnak és kis idő elteltével úgy gondolják, hogy egy gyilkossal állnak szemben. Az amerikai…
A genfi expressz, amellyel René meg akart szökni Yvette és a négy aranyrúd társaságában fölöttébb zsúfolt ezen az éjszakán. Mivel Leclerc rosszul kézbesítette a leveleket, itt van Edith asszony, Mimi és hamarosan felbukkan Yvette is…
Edith és René nem éppen szakavatott széfrobbantási akciója következtében sajnos Gruber hadnagy kedvenc kis tankja is felrobban. René, az általa "megmentett" négy aranyrúdat a kakukkosóra nehezékébe…
Milhouse a Radioaktív Ember segítőjét alakítja egy hollywoodi képregény adaptációban. 1989 óta fut az amerikai televízióban töretlen, sőt, egyre növekvő népszerűséggel a különös Simpson család hajmeresztően…
Marge és Homer elvesztik a gyerekeik felügyeleti jogát, akiknek így Flandrsékhez kell költözniük. 1989 óta fut az amerikai televízióban töretlen, sőt, egyre növekvő népszerűséggel a különös Simpson…
Bart és Milhouse azon vitáznak, hogy vajon az embernek tényleg van-e lelke. Bart nem hisz a dologban, így "eladja" Milhouse-nak a lelkét, ám az ezt követő történések elbizonytalanítják. 1989…
Egy ártatlan báránnyal való találkozás után Lisa úgy dönt, hogy nem eszik többé húst. 1989 óta fut az amerikai televízióban töretlen, sőt, egyre növekvő népszerűséggel a különös Simpson család hajmeresztően…
Ismét népszerű horrortörténetek elevenednek meg Springfield városában. 1989 óta fut az amerikai televízióban töretlen, sőt, egyre növekvő népszerűséggel a különös Simpson család hajmeresztően vicces…
Bender több figyelemre vágyik, amit barátai nem adnak meg neki és ezért Nibbler-t okolja, Leela kis házi kedvencét. Bender dühében lehúzza a vécén Nibbler-t, ami után semmilyen megbánást nem tanúsít. Barátai…
Zapp Brannigan-t, (Leela korábbi egy éjszakás kalandját), egy hatalmas baklövése után megfosztják a kapitányi címétől. Zapp magával rántja Kif-et is természetesen, hű alárendeltjét. Zapp és Kif miután…
Bender, hogy pénzhez jusson. Zálogházba adja titánium testét, kivéve a fejét. Amit később megbán és barátaival próbálja visszaszerezni. Azonban ekkor már testének új tulajdonosa van, aki nem más, mint Richard Nixon…
Hayley és Jeff örökbefogadnak egy gyereket. Stan pedig úgy dönt hogy távol tartja magát a karácsonytól. A sorozat főszereplője Stan Smith, aki mint a CIA fegyverszakértője és mint büszke családapa éli…
Steve figyelembe veszi Roger tanácsát és szuperhősnek öltözik, ám terve nem úgy sül el mint ahogy tervezte. A sorozat főszereplője Stan Smith, aki mint a CIA fegyverszakértője és mint büszke családapa…
Roger felfedezi egyik személyiségét, aki egy klub vezetője és aki az egyetlen akit Stan nem lát. Közben Francine próbál kitalálni egy mondatot amire mindenki emlékezni fog. A sorozat főszereplője Stan…
Mr. Bean részt vesz egy nyílt iskolai napon, ahol óriási káoszt okozva jól érzi magát. Jókedve azonban hamar elillan, mert hiába keresi autóját a parkolóban, csak hűlt helyét találja. Az egész világ…
Mr. Bean a hétvégét egy hotelban tölti. Édes pihenése azonban kútba esik, mert a szomszéd szobában lakó vendég keresztbe tesz neki. Miután megeszik néhány fura ízű osztrigát, rémálmot lát, amiben a szomszédja…
Lord Meldrum Lady Levender mentális állapota miatt aggódik. Teddy elhatározza, hogy meglátogatja Ivyt a szobájában, de nem számol azzal, hogy ez milyen veszélyekkel jár. Miss Cissy születésnapi partija sok meglepetést hoz…
Lady Lavender rapszodikus adományozási hóbortja miatt tovább nő a kalamajka, és Alf hiába próbálja menteni a menthetőt. A személyzet közös akciót tervez Teddy "alvajáró" szokásainak meghiúsítására…
Renét az idegösszeomlás fenyegeti, amiben nem kis része van Michellenek az Ellenállástól. A Navigátor nevű titkos kódológépet ugyanis nem sikerült a tervek szerint eljuttatni Londonba, ezért Michelle újabb…
Akiknek jó a memóriájuk, még emlékeznek rá, hogy néhány hónappal ezelőtt Renét Von Klinkerhoffen ezredes parancsára lelőtték. Szerencsére csak vaktölténnyel, úgyhogy René - mint saját unokatestvére - továbbra…
Charlie és Jordan eljátsszák, hogy egy párt alkotnak, hogy lebuktassanak egy csaló terapeutát. Nolan találkozik azzal az afrikai férfival, akinek gyerekkorában pénzt küldött. Kiderül, hogy a férfi részben…
Charlie azt hazudja Sean-nak, hogy Jordan szakítani akar vele, és összehozza Seant az etikai bizottság egyik tagjával, aki cserébe meghívja őket, hogy tartsanak előadást. Lacey eljátssza, hogy kómába esett…
A börtön, ahol Charlie és Jordan csoportterápiát tartanak a raboknak, új igazgatót kap. Az igazgató meg akarja szüntetni a csoportot, ám amikor kiderül, hogy az illető nő, Charlie mindent bevet, hogy jobb belátásra bírja…
Az Irigy Hónaljmirigy zenével átszőtt paródia parádéja.
Lady Lavender megbízza jogtanácsosát, hogy a részvényeit adományként Ivy kaphassa. Miss Poppy érdeklődését felkelti James izomzata, amivel kellemetlen perceket szerez a férfinak. Lady Lavender újabb feladattal látja el jogtanácsosát…
Lord Meldrum Lady Levender mentális állapota miatt aggódik. Teddy elhatározza, hogy meglátogatja Ivyt a szobájában, de nem számol azzal, hogy ez milyen veszélyekkel jár. Miss Cissy születésnapi partija sok meglepetést hoz…
Lady Lavender rapszodikus adományozási hóbortja miatt tovább nő a kalamajka, és Alf hiába próbálja menteni a menthetőt. A személyzet közös akciót tervez Teddy "alvajáró" szokásainak meghiúsítására…
Mr. Bean részt vesz egy nyílt iskolai napon, ahol óriási káoszt okozva jól érzi magát. Jókedve azonban hamar elillan, mert hiába keresi autóját a parkolóban, csak hűlt helyét találja. Az egész világ…
Mr. Bean a hétvégét egy hotelban tölti. Édes pihenése azonban kútba esik, mert a szomszéd szobában lakó vendég keresztbe tesz neki. Miután megeszik néhány fura ízű osztrigát, rémálmot lát, amiben a szomszédja…
Ben, a gimnáziumi biztonsági őr az elmúlt két évet azzal töltötte, hogy megpróbálta bebizonyítani James-nek, az atlantai rendőrség nyomozójának, hogy érdemes a húga, Angela kegyeire, és nem csak egy mihaszna, videójáték-mániás lúzer…