Cleveland Brown, mikor még a helyi középiskolába járt, fülig szerelmes lett a gyönyörű Donnába, aki azonban nem viszonozta érzelmeit, és egy másik férfihoz ment feleségül. Ám Brown nem adta fel: megmondta…
Stant a semmibe veszik és erre Francine kezd ráunni, Stan úgy dönt hogy keres egy olyan munkát ahol nagyobb hatalma van. A sorozat főszereplője Stan Smith, aki mint a CIA fegyverszakértője és mint büszke…
Stan talál magamellé egy megfelelő barátot, miután rájön hogy nincs kivel kikapcsolódnia a családján kívül. Roger és Steve drogügybe keverednek. A sorozat főszereplője Stan Smith, aki mint a CIA fegyverszakértője…
A Bolygó Expressz legénysége igen nagy gondokkal küzd a bizalom és a csapatmunka terén. Ezért a Professzor utasítására az egész banda elutazik egy csapatépítőre, ami azonban váratlanul át csap „A nyolcadik utas: A halál” c…
Bender szeretné megvalósítani vadonatúj álmát, vagyis a világ leghíresebb sztepp táncosává válni. Mindeközben megtörténik a legváratlanabb dolog is, miszerint Dr. Zoidberg becsajozik. A sorozat egy 25 éves pizzafutár Philip J…
Az éttermet Kiril papa szelleme kísérti. Legalábbis a dolgozók ezt hiszik, de valójában egészen más áll a megmagyarázhatatlan események mögött. Max a tehetséges fiatal szakács Voronyecből Moszkvába…
Az étterem veszélbe kerül, ezért egy olajmágnásnak adnak bankettet, aki talán befektethet, csakhogy némi félreértés után a dolgok rossz irányt vesznek. Max a tehetséges fiatal szakács Voronyecből Moszkvába…
Marshall és Lily esküvőjén semmi sem úgy sikerül, ahogy eltervezték. Úgy néz ki kudarcba fullad az esküvő, amikor a sors közbelép és mindent helyrehoz… Ahogy a cím is mondja a történet arról szól, hogy…
Marshall és Lily boldogabb nem is lehetne. Az esküvőjükön Barney meghallja, hogy Ted és Robin valamit be szeretne az esküvő után jelenteni. Addig nyaggatja őket, amíg be nem avatják… Ahogy a cím is…
A játékos szellemű hírességek három fős csapatokban, egymás ellen mérkőznek meg, és olyan erőpróbákkal kell szembenézniük, ahol nemcsak az ügyesség, de a jó feladatmegoldó képesség és persze az átlagon felüli humorérzék is fontos…
Az étterem veszélbe kerül, ezért egy olajmágnásnak adnak bankettet, aki talán befektethet, csakhogy némi félreértés után a dolgok rossz irányt vesznek. Max a tehetséges fiatal szakács Voronyecből Moszkvába…
Ted még nem áll készen ahhoz, hogy ismét randizzon. Ám ez megváltozik, amikor Robin megérkezik az Argentín nyaralásáról a jóképű Gaellel. Barney és Ted így végre elmennek szórakozni, ahol az utóbbi rögtön…
Robin próbálja maga mögött hagyni a nyaraló énjét, de nehezen megy neki. Ted és Barney vidékieknek adják ki magukat, hogy így szerezzenek lányokat. Marshall és Lily búcsúlevelet írnak egymásnak. Ahogy…
Q, Sal, Joe és Murr, a négy legjobb barát szeretik szivatni egymást. Ezeket rejtett kamerával örökítik meg és mutatják be. A fiúk nem rettennek el a legmerészebb kihívásoktól sem.
Q, Sal, Joe és Murr, a négy legjobb barát szeretik szivatni egymást. Ezeket rejtett kamerával örökítik meg és mutatják be. A fiúk nem rettennek el a legmerészebb kihívásoktól sem.
12 páros küzd meg egymással a világ legkülönlegesebb akadálypályáján. A merész versenyzőknek lélegzetelállító esésekkel, látványos bukásokkal és katasztrofális zuhanásokkal kell számolniuk, de a nyertes páros százezer dollárt nyer…
Sir Ralph bízva Lord Meldrum "hiányos képességeiben", a barátja gondjaira bízza Lady Agathát, amíg ő vadászatra megy. Csakhogy Selfridge, az inasa egy részeg éjszaka hatása alatt kifecsegi Sir…
Marge és Lisa anya-lánya Valentin napi tervei váratlan fordulatot vesznek, amikor Lisa találkozik Nickkel (Michael Cera vendégszereplésében) egy intelligens és romantikus sráccal, aki épp úgy ragyog…
A Simpson családot kilakoltatják Springfieldből, így csatlakoznak a város mellett élő közösséghez. Ám amikor Homer és Marge megpróbál visszaosonni Springfieldbe, korábbi barátaik és szomszédaik ellenségesen…
Közeleg a Valentin-nap. A bálra Tina egy fiúval érkezik, ugyanis szeretnék elnyerni a páros díjat, valamint az igazi szerelmük szívét. Eközben Linda és Bob otthon ünnepelnek. Az amerikai sitcom rajzfilmsorozat…
Elnökválasztást tartanak az iskolában. Louise semmiképp sem szeretné, hogy Millie nyerjen, ezért mindent meg is tesz, ám úgy tűnik csak rosszabbodik a helyzet. Az amerikai sitcom rajzfilmsorozat a Belcher…
Kelly erős vágyat érez egy ezerdolláros ruha megvásárlására, amiben a Miss Sajt versenyen tetszelegne. A pénzt persze meg is kellene keresnie, és ezért Kelly ugyan egy régimódi, de mindig bevált módszerhez folyamodik…
Amíg Peg és Marcy bababútorért kajtatnak, Al és Jefferson igyekeznek megtalálni a tökéletes bejárónőt, de persze nem a ház rendben és tisztántartása lesz az elsődleges szempont. Az Egy rém rendes család…
Peg elhanyagolva érzi magát, mert mindenki a zaklatott Brúnóval törődik. Úgy dönt elutazik a rokonaihoz. Az Egy rém rendes család egy elképesztő, néha már fájdalmasan realisztikus válasz az amerikai…
Az étterem eladása után nagy változások elé néz a Claude Monet, ez pedig természetesen nem tetszik a séfnek és harcol a változtatások ellen. Max a tehetséges fiatal szakács Voronyecből Moszkvába utazik…
Az új vezetésnek nem tetszik, hogy az étterem gyakran látott vendége egy hajléktalan, ezért el akarják őt tüntetni a környékről, de később kiderül, hogy nem az akinek látszik... Max a tehetséges fiatal…
A Meldrum házban felelevenítik a cselédbál ősi szokását, amikor is az urak látják vendégül a személyzetet. A hírt nagy lelkesedéssel és nem csekély izgalommal fogadják az érintettek, mivel az estély előtt…
Ted összefut Trudyval, akivel még az ananász incidens során találkozott. A lány barátnője is feltűnik a színen, így Tednek esélye lehet arra, hogy mindkét lánnyal összejöjjön egy randi. Ahogy a cím…
Lily összehozza Robint egy elvált apukával, ettől Robin kicsit fél, mert nem szereti a gyerekeket. Ted és Barney fogadást kötnek, amitől Marshall rosszul érzi magát, mert neki "csak" egyetlen nő volt az életébe…
Cleveland Brown, mikor még a helyi középiskolába járt, fülig szerelmes lett a gyönyörű Donnába, aki azonban nem viszonozta érzelmeit, és egy másik férfihoz ment feleségül. Ám Brown nem adta fel: megmondta…
Bart bosszút akar állni apján, így titokban utcai graffitiművésznek szegődik, és az egész várost telefújja a Homerról készült, nem túl hízelgő képpel. Ám egy este Bartot és Milhouse-t leleplezi 4 népszerű…
Homert utoléri a karmája, miután bajba sodorja a barátait, és ennek eredményeképp ágybapisilési problémája rosszabbodik. A család nehéz küldetésre vállalkozik, és behatol az álmaiba, hogy a tudatalattijában…
Egy hollywoodi izgalmas film visszaemlékező stílusában Al arról álmodik, hogy magánnyomozó, és egy csodálatos hölgyet kell megkeresnie, aki nagy vagyont örökölt. Az Egy rém rendes család egy elképesztő…
Peggy arra gyanakszik, hogy Al megcsalja őt, ezért a gyerekek segítségét kéri, hogy kémkedjenek apjuk után. Az Egy rém rendes család egy elképesztő, néha már fájdalmasan realisztikus válasz az amerikai…
Al miközben a végrendeletét írja rájön, hogy egyetlen értékes tárgya van: régi focilabdája. De sajnos azt odaadta akkori barátnőjének. Felkeresi a nőt, de ő nehezen adja vissza az ereklyét. Az Egy rém…
Miközben Peg, Marcy, Jefferson és Al társasjátékozik, Bud egy "különleges" játékot játszik a barátnőjével. Mindenre képes lenne a lányért. Az Egy rém rendes család egy elképesztő, néha már…
Sir Ralph bízva Lord Meldrum "hiányos képességeiben", a barátja gondjaira bízza Lady Agathát, amíg ő vadászatra megy. Csakhogy Selfridge, az inasa egy részeg éjszaka hatása alatt kifecsegi Sir…
Alnek látomása volt: látta Isten cipőjét. Jefferson segítségével elkészíti a cipőt és elkezdi árulni, de senkinek sem kell. Reklámmal is próbálkoznak, de így sem fogy a cipő. Az Egy rém rendes család…
Új kábeltévével, új távirányítóval felszerelkezve Al a kanapéra költözik, hogy a csatornák között szörfölve valami jó néznivalót találjon. Kelly összesen 5 percre jelenik meg a képernyőn az egyik csatornán…
Kelly sikeres, a helyi kábeltelevízión sugárzott talk showja főműsoridőbe kerül! Az Egy rém rendes család egy elképesztő, néha már fájdalmasan realisztikus válasz az amerikai televíziókban igen gyakran idealizált családmodellre…
Q, Sal, Joe és Murr, a négy legjobb barát szeretik szivatni egymást. Ezeket rejtett kamerával örökítik meg és mutatják be. A fiúk nem rettennek el a legmerészebb kihívásoktól sem.
Q, Sal, Joe és Murr, a négy legjobb barát szeretik szivatni egymást. Ezeket rejtett kamerával örökítik meg és mutatják be. A fiúk nem rettennek el a legmerészebb kihívásoktól sem.
A gyerekek versenyeznek, hogy ki legyen Gayle néni társa az estére, ugyanis szomorúan tér be az étterembe, mert nincs elhagyta a partnere. Mire jó kedvre derítik, megjelenik a férfi, akire várt. Az…
Bob számára érkezik egy csomag, ami egy távirányítós helikoptert tartalmaz. Hamar széttörik, így szeretné visszaigényelni a pénzt, amit elköltött rá. A látogatás hamarosan háborúba torkollik. Az amerikai…