Stan gyerekkorában megbántotta az egyik iskolatársát, amikor néhány évtizeddel később újra találkoznak mindent elkövet, hogy jóvátegye baklövését. A sorozat főszereplője Stan Smith, aki mint a CIA fegyverszakértője…
Klaus-t ki akarják toloncolni az országból, ezért Haley eldönti, hogy segít neki, ehhez viszont hallá kell változnia. A sorozat főszereplője Stan Smith, aki mint a CIA fegyverszakértője és mint büszke…
Cleveland Brown, mikor még a helyi középiskolába járt, fülig szerelmes lett a gyönyörű Donnába, aki azonban nem viszonozta érzelmeit, és egy másik férfihoz ment feleségül. Ám Brown nem adta fel: megmondta…

A fiúk állásinterjúkra mennek Londonba, de útközbe Howard elveszik. A lányok pedig egy hippi komunába mennek, hogy helyre hozzák az életüket.
Az iskolában a különböző származású gyerekek elfogadását tűzi ki célul. Pennyről eközben derül ki, hogy egy régi náci tiszt leszármazottja lehet, ezért mindenki rasszistának hiszi.
Stan gyerekkorában megbántotta az egyik iskolatársát, amikor néhány évtizeddel később újra találkoznak mindent elkövet, hogy jóvátegye baklövését. A sorozat főszereplője Stan Smith, aki mint a CIA fegyverszakértője…
Klaus-t ki akarják toloncolni az országból, ezért Haley eldönti, hogy segít neki, ehhez viszont hallá kell változnia. A sorozat főszereplője Stan Smith, aki mint a CIA fegyverszakértője és mint büszke…
Dina kifigyeli az egyik vásárlót, és úgy látja, hogy a nő lopásra készül, ezért akcióba lendül. Amy lebukik, hogy gyermeke vele tölti a napot munkaidejében. Mateo és Cheyenne egy leértékelt kanapéért versenyeznek…
Az üzletben próbavásárló látogatása várható. Dina nyomozásba kezd, hogy kiderítse hol rejtőzködhet a beépített ember a szupermarketben. Mateo gyanúja Jonah-ra terelődik, ezért Glenn is kérdezősködni kezd…
Marshall és Lily úgy döntenek, hogy elhagyják pár régi szokásukat, ezért Marshall nem megy ki Lily elé a repülőtérre. New York-ot hatalmas hóvihar sújtja, Ted és Barney a MacLarens-ben várják a rundijukat…
Robin egy ideje nem talál állást, pedig nagy szüksége lenne rá, ugyanis munkaviszony nélkül nem tartózkodhat az országban. Barney sajátos módon próbál rajta segíteni. Ahogy a cím is mondja a történet…
Hálaadás alkalmából Bob pulykát próbál sütni, de egyszer csak a mosdóban találja azt. Nem egyszer fordul elő ez, ezért Louise indítékokat keres, hogy rájöjjön ki lehetett a tettes. Az elmélete ugyan nem…
Linda nem szeretne elmenni a meghirdetett osztálytalálkozóra, mert fél, hogy megint megalázzák, mint régen. Egyszer csak meggondolja magát és összeszedi a régi zenekarja tagjait, hogy felléphessenek. Az…
Homer-t megdöbbentette, hogy bowling csapattársa, Dan Gillick kövér Tony könyvelője. Közben Lisa rovarokat ad hozzá a vegetáriánus diétájához. 1989 óta fut az amerikai televízióban töretlen, sőt, egyre…
Homer nyer egy MyPad-et az iskolai aukción és hamar megszállottá válik. Ned Flanders talál egy általa csodafának hitt fát a Simpson család hátsó kertjében. 1989 óta fut az amerikai televízióban töretlen…
A városba érkezik Beef és Wolf közös bálványa Tusk. Tusk azonban nem olyan, mint hitték, de ezt csak Beef látja, Wolf pedig nem hisz az apjának és a bálványa minden kérését kérdés nélkül teljesítik, aki ki is használja ezt…
Alf és Mrs. Lipton között továbbra is feszült a hangulat a férfi be nem váltott házassági ígérete és tetemes tartozása miatt. Ez a feszültség rányomja bélyegét az egész ház hangulatára. A Lord és Agatha…
Roger Jeff segítségét kéri, hogy megnyithassa álmai vállalkozását, egy férfi sztiptízbárt, ahol senki sem vetkőzik. Klaus pedig Steve szobájába költözik. A sorozat főszereplője Stan Smith, aki mint…
Stan elrabolja a híres énekest, The Weeknd-et, hogy megleckéztesse Rogert. A terve azonban balül sül, mert Roger helyet cserél a szupersztárral és Las Vegasba szökik. A sorozat főszereplője Stan Smith…
Halloweenkor Linda és Bob sárkány jelmezt készítenek a gyerekeknek. Louise szerint Millie a barátja akar lenni, de már idegesíti őt és nem szereti. Mikor ennek hangot ad, a lány megbosszulja ezt rajta és barátain…
Linda unja Bob randi ötleteit és úgy dönt, hogy feliratkozik pilóta órákra. Bob nem tart vele, ami miatt az oktató pilóta azt hiszi, hogy gond van a házásságával, ezért zuhanást színlel és egy szigeten próbálja elcsábítani…
Barney furcsa viselkedése arra készteti barátait, hogy kövessék őt. Mint kiderül Barney-nak felesége és gyereke van. Legalábbis ezt a látszatot akarja kelteni édesanyja előtt… Ahogy a cím is mondja…
Ted egyetemi barátnője, Karen a városban van. Lily és Marshall ki nem állhatják, amiért annyiszor átverte Tedet. De Ted valamiért találkozik vele, úgy gondolja, hogy ennyi idő után Karenmegváltozott. Eközben…
Amy-nek lehetősége lesz találkoznia gyermekkori példaképével, miközben a szupermarketben Glenn nagy lelkesedéssel készül az olimpiai megemlékezésre. Jonah rájön Mateo titkára, mikor származásáról beszélegetnek…
Cheyenne vigasztalja Dina-t, miután kisállatát siratja. Glenn bejelenti, hogy megkezdődik a színháború, így a csapat két külön csoportra oszlik. Amy a sárgák vezetője megpróbája győzelem vinni embereit, hogy elnyerjék a pénznyereményt…
A Meldrum család nagy estélyt tervez, ahol díszvendégnek a kor híres és divatos íróját, Noel Cowardot kívánják megnyerni. Az ünnepség fényét emelendő, meghívják a londoni emigrációban élő dalmát királyt is…
Gloriát esküdtnek jelölik egy tárgyalásra. Claire izgatott, hogy nagy élményt szerezzen Haleynek és Alexnek a "Vidd magaddal a lányodat munkába" napon, de az alkalmazottak nem könnyítik meg a helyzetét…
A történetben három, merőben különböző életvitelű, ám mégis annál egyformább család sorsa forr össze egy szatirikus komédiává, melynek minden pillanata garantáltan megmozgatja rekeszizmainkat. Ed O'Neill…
A történetben három, merőben különböző életvitelű, ám mégis annál egyformább család sorsa forr össze egy szatirikus komédiává, melynek minden pillanata garantáltan megmozgatja rekeszizmainkat. Ed O'Neill…
Amy-nek lehetősége lesz találkoznia gyermekkori példaképével, miközben a szupermarketben Glenn nagy lelkesedéssel készül az olimpiai megemlékezésre. Jonah rájön Mateo titkára, mikor származásáról beszélegetnek…
Cheyenne vigasztalja Dina-t, miután kisállatát siratja. Glenn bejelenti, hogy megkezdődik a színháború, így a csapat két külön csoportra oszlik. Amy a sárgák vezetője megpróbája győzelem vinni embereit, hogy elnyerjék a pénznyereményt…
Homer nyer egy MyPad-et az iskolai aukción és hamar megszállottá válik. Ned Flanders talál egy általa csodafának hitt fát a Simpson család hátsó kertjében. 1989 óta fut az amerikai televízióban töretlen…
Homer egészen fellelkesül, amikor a szomszédba költözik egy menő apuka a családjával, ám boldogsága tiszavirág-életűnek bizonyul. Idővel kiderül, hogy semmi közös nincs benne és új szomszédaiban. 1989…
Alf eldug némi pénzt az egyik antik vázában, csakhogy pont ezeket a vázákat ajánlja fel Lord Meldrum jótékonysági célra, a Bishop Aukciósháznak. James és Ivy megpróbálják megállítani Alfot abban, hogy visszaszerezze a pénzt…
Miután Peter sorozatosan szexista vicceket süt el a munkahelyén, egy átnevelőtáborba küldik. Onnan azonban már talán túlságosan is nőiesen tér vissza.
Amikor Peter és Chris kedvenc tv-sorozatát leveszik a műsorról, Peter egy alapítványhoz fordul segítségért, azt hazudva, hogy Chris haldoklik egy egzotikus kórban. Mikor kiderülne a turpisság, azt hazudja…
A történetben három, merőben különböző életvitelű, ám mégis annál egyformább család sorsa forr össze egy szatirikus komédiává, melynek minden pillanata garantáltan megmozgatja rekeszizmainkat. Ed O'Neill…
A történetben három, merőben különböző életvitelű, ám mégis annál egyformább család sorsa forr össze egy szatirikus komédiává, melynek minden pillanata garantáltan megmozgatja rekeszizmainkat. Ed O'Neill…
A történetben három, merőben különböző életvitelű, ám mégis annál egyformább család sorsa forr össze egy szatirikus komédiává, melynek minden pillanata garantáltan megmozgatja rekeszizmainkat. Ed O'Neill…
A Tobin család játékestre készülődik, de egy hóvihar megadályozza őket. Ráadásul még el is tévednek kint és egymás keresésére indulnak, ezzel nem kis bonyodalmakat okozva.
Oregon ellen tüntetés sorozat veszi kezdetét. A tömeg lemondásra akarja kényszeríteni. J.P.-től pedig megvonja a támogatást a családja, ezért segély kéréshez folyamodik.