Miután Peter sorozatosan szexista vicceket süt el a munkahelyén, egy átnevelőtáborba küldik. Onnan azonban már talán túlságosan is nőiesen tér vissza.
Kingley megígéri Rosa-nak, hogy beszél a fiával és meggyőzi, hogy menjen egyetemre. A terve azonban balul sül el...
A fiúk állásinterjúkra mennek Londonba, de útközbe Howard elveszik. A lányok pedig egy hippi komunába mennek, hogy helyre hozzák az életüket.
Miután Manny egy konkurens könyvesbolt szolgáltatásaiból merít ötleteket, Fran kutatómunkát végez, hogy jobban megismerje a felmenőit.
Renét ismételten az agyonlövés veszélye fenyegeti. Ugyanis ellopta a vendéglő mögött parkoló német páncélkocsit, hogy segítsen Geering századosnak felrobbantani a vonatot, amelyen a hamis Madonna utazik…
Edith asszony változatlanul vonzza a kérőket. Most éppen Monsieur Alfons, a temetkezési vállalkozó érkezik halottaskocsin a vendéglő elé, a mama nem kis rémületére. Michelle, aki semmit nem mond el kétszer, újabb feladattal látja el Renét…
Cleveland Brown, mikor még a helyi középiskolába járt, fülig szerelmes lett a gyönyörű Donnába, aki azonban nem viszonozta érzelmeit, és egy másik férfihoz ment feleségül. Ám Brown nem adta fel: megmondta…
Hálaadás alkalmából Bob pulykát próbál sütni, de egyszer csak a mosdóban találja azt. Nem egyszer fordul elő ez, ezért Louise indítékokat keres, hogy rájöjjön ki lehetett a tettes. Az elmélete ugyan nem…
Linda nem szeretne elmenni a meghirdetett osztálytalálkozóra, mert fél, hogy megint megalázzák, mint régen. Egyszer csak meggondolja magát és összeszedi a régi zenekarja tagjait, hogy felléphessenek. Az…
Az iskolában szükség van egy helyettesítő tanárra. Bob vállalja a feladatot, azonban borzalmasan sikerül az első óra. Bob fantasztikus ötletének köszönhetően minden jóra fordul, ám a konkurencia ezt nem nézi jó szemel…
Bob és családja nagyon készül a karácsonyra. A gyerekek el szeretnék kapni a Mikulást, erre egy tervet ki is eszelnek. A csapdába azonban egy váratlan vendég botlik bele. Az amerikai sitcom rajzfilmsorozat…
Homer-t megdöbbentette, hogy bowling csapattársa, Dan Gillick kövér Tony könyvelője. Közben Lisa rovarokat ad hozzá a vegetáriánus diétájához. 1989 óta fut az amerikai televízióban töretlen, sőt, egyre…
Homer nyer egy MyPad-et az iskolai aukción és hamar megszállottá válik. Ned Flanders talál egy általa csodafának hitt fát a Simpson család hátsó kertjében. 1989 óta fut az amerikai televízióban töretlen…
Homer egészen fellelkesül, amikor a szomszédba költözik egy menő apuka a családjával, ám boldogsága tiszavirág-életűnek bizonyul. Idővel kiderül, hogy semmi közös nincs benne és új szomszédaiban. 1989…
Amikor az idősek otthonában tűz üt ki, Nagyapi kénytelen visszaköltözni a Simpson családhoz, Homer pedig meghúzza a hátát a pakolás során. Miközben otthon pihen, rákattan egy mobiljátékra, és figyelmetlensége…
Wolf és Honeybee a Titanic témájú esküvőjüket tervezik, amikor megtudják, hogy Wolf édesanyja is visszaigazolt az eseményre. Ezután mindent elkövetnek, hogy a nőt távol tartsák, nehogy elrontson valamit…
Az új fogorvos le akarja venni Judy fogszabájzóját, ami megrémíti a lányt, mert ez szimbilizálja számára a gyerekkort és fél, hogy ezután fel kell nőnie.
Miközben Bernard és Manny egy gengsztert próbálnak megtanítani olvasni, Fran új állást kap egy irodában, de fogalma sincs mi a feladata.
Miután Manny egy konkurens könyvesbolt szolgáltatásaiból merít ötleteket, Fran kutatómunkát végez, hogy jobban megismerje a felmenőit.
Mrs. Lipton a Myrtle-el való találkozást követően kidől a sorból és a személyzet próbál a helyére állni. Cissy az Egyesült Munkáspárt színeiben kíván a választásokon indulni és ezzel kivívja apja haragját…
Lord Meldrumot felkérik, hogy legyen a BBC igazgatótanácsának tagja. Új pozíciójában azonban elvárják tőle, hogy ismerje "az utca emberét". E célból úgy dönt, hogy meghívja a Union Jack Társaság néhány tagját vacsorára…
René Monsieur Alfonse párbajsegédei elől a tyúkólba menekül. Gruber hadnagy kivételével mindenki gyáva nyúlnak tartja ezért. De René csak nevet ezeken a vádakon, hiszen ki látott már nyulat tyúkólban tojásokon…
René, hála a szeneskannából kialakított páncélmellénynek, megússza a párbajt. De még a szénakazalban sincs nyugta Michelle-től, aki, mint tudjuk, mindent csak egyszer mond el. Michelle szerint ugyanis…
A történetben három, merőben különböző életvitelű, ám mégis annál egyformább család sorsa forr össze egy szatirikus komédiává, melynek minden pillanata garantáltan megmozgatja rekeszizmainkat. Ed O'Neill…

Fran szeretne változtatni az életmódján, ezért az egészséges étrend betartása mellett jógázni is elkezd. Manny eközben Freud könyveket vásárol az egyik vevőtől és Bernarddal együtt másképp kezdenek viszonyulni az élethez…
Miután kiderül, hogy két hétig építkezni fognak a könyvesbolt mellett, Bernard, Manny és Fran kitalálják, hogy elmehetnének nyaralni közösen…
Amikor Peter és Chris kedvenc tv-sorozatát leveszik a műsorról, Peter egy alapítványhoz fordul segítségért, azt hazudva, hogy Chris haldoklik egy egzotikus kórban. Mikor kiderülne a turpisság, azt hazudja…
Lois indul a gimnáziumi iskolaelnökségi választáson. Legfőbb ellenfele Peter lesz, aki csak azért képes a mocskolódásokig is elmenni, hogy hatalmában álljon visszahelyezni munkakörébe régi kedvenc tanárát…
Peter amiatt aggódik, hogy halála után senki nem emlékszik majd rá. Mikor azonban rájön, hogy Chris tehetséges festő, elhatározza, hogy rajta keresztül lesz ő is népszerű, New Yorkban.
Miután a saját pizsamapartiján megszégyenítik a szülei, Meg egy TV-műsorban panaszkodik viselkedésükről. Peter azonban ott sem marad nyugton, és a TV-sek rájönnek, hogy nagy üzlet lenne abban, ha bekameráznák a lakásukat…
Seth MacFarlane visszatér íróként, rendezőként és a címszereplő mackó eredeti hangjaként minden idők legnagyobb bevételt hozó korhatáros vígjátékának a folytatásában. A csapatban ismét ott lesz a főszereplő…
Mit szeret egy ortopéd orvos? A jól ápolt lábakat, a nyugodt, előre kiszámítható mindennapokat és a könnyű vacsorákat. Dr. Jerome Peyser ezen kívül még azt is szeretné, hogy egy szem lánya igazi álomesküvőn…