Bartot azzal vádolják, hogy egy tréfát eszelt ki húsvétkor, és záptojást dugott az iskolai zenekar rézfúvósainak kürtjeibe, Lisa pedig közbelép testvére szószólójaként. Immár több mint 10 éve fut…
Miután megnézi a Vágy villamosát, Milhouse egy Marlon Brandóról mintázott rosszfiú szerepét kezdi játszani, hogy elcsavarja Lisa fejét. Immár több mint 10 éve fut az amerikai televízióban töretlen…
A szegény molnárfiú földjére érkezik a király, az idős molnár rögtön vendégül látja őket. A fiú nyakán egy érdekes jelet vesz észre a király, ami miatt összezavarodik. Jojonak és Doktor Krokinak elmesélik…
Hogyan lehetnek egy tinédzser lánynak aprócska állatok a legjobb barátai? Hogyan értik meg egymást? Hogyan találják meg a közös nevezőt? Minden kérdésre választ kapsz legújabb sorozatunkból!
Törpapa és a törpök elindulnak, hogy megkeressék a kínai sárkány szellemének szemét. Összeakadnak egy utazóval, és együtt megoldják a feladatot.A törpök a hold ünnepére készülnek, azonban a holdemberke…
Babar unokája különösen vonzódik a kalandokhoz, és csakúgy, mint szeretett nagypapája, őszintén hisz a barátság erejében. Eltökélten szeretné bebizonyítani, hogy a világ minden apró szeglete megéri a felfedezést…
Villám megszeret egy különleges gyümölcsöt, amit sehonnan sem lehet beszerezni. Rubi segítségével termeszteni kezdik, és Villám tiszteletére elkeresztelik villámcsillagnak. Rainbow Ruby-ra minden barát…
Mikor Villámnak megfájdul a pocakja, Rubi felcsap mikrobiológusnak, hogy meghatározza a kórokozót, és megkeresse az ellenszert. Rainbow Ruby-ra minden barát számíthat, ha segítségre van szüksége! Amikor…
Minden állat különböző tánccal készül a farsangi karneválra. Karneválkirálynak nevezik ki a jaguárt, mert szeretnék, ha bemutatná az ő sajátok táncát, de ő csak kifogásokat keres. Később kiderül, hogy azért, mert nem tud táncolni…
Az állatok nagy szemetet hagynak mindenhol, de jön Patsy és rendet csinál. Takarítás közben szegény kis sül megsérül, a nagy szél pedig elfújja a maradék szemetet. A hangyák mindent ellepnek, mert most…
Maja és Willy szeretnének segíteni Max-nak, a giliszának, hogy friss gyümölcsöt kóstolhasson. Ezért úgy döntenek, hogy megemelik a levegőbe, hogy a fán fellelhető zamatos darabokat megnézhesse, ám váratlanul…
Willy nagyon fél az árnyékoktól. Maja és a többiek eldöntik, hogy segítenek neki legyőzni a félelmét, ezért árnyék bábjátékot tartanak, ahol Willy is meggyőzödhet az árnyékok ártalmatlanságáról. Mire bátorságát…
A törpök kitalálják, hogy háziállatot szeretnének maguknak, úgyhogy mindenki elindul, hogy keressen egy törp méretű állatot. Hókuszpók azonban Tündéri Bigyóvá változtatja Sziamiaút, hogy elhozza neki a törpöket…
A történet Equestriában, azon belül PonyVille-ben játszódik. Twilight és barátai Pinkie Pie, aki mindig vidám. Applejack, kinek hatalmas almás kertje van. Rainbow Dash, a leggyorsabb pegazus Equestriában…
Az özvegy király kihirdeti, hogy feleségül veszi azt a lányt, aki csepűből aranyfonalat tud fonni. Sikerül is ez a ragyás képű, vénecske, sánta lánynak egy ördög segítségével, akinek azonban meg kell ígérnie…
A szegény, de furfangos Péter egyetlen kakasát odaajándékozta az uraságnak, aki megkérte, ossza el hattagú családja közt a kakast. Az osztás nagyon tetszett az uraságnak, ezért gazdagon megjutalmazta Pétert…
Egy öreg királynak elveszett a széphangú pelikánmadara. Szépséges lánya kihirdette, annak lesz csak felesége, aki visszahozza azt. Sok királyfi próbálkozott, de hiába. Végül a jólelkű szép szolgalegény…
Egyszer egy gazdag embernek, aki uzsorás volt egész életében, azt mondta a pap, hogy ezért pokolra kerül. Három fiát mesterségre taníttatta, s az inasévek elteltével a fiúk büszkélkedtek végórája felé…
Egy lelkes szabóval találkoznak össze főhőseink. A fiú úgy érzi, nagyobb feladatra született, arra, hogy hőstetteket hajtson végre. Jojo és Doktor Kroki elkíséri a fiút útjára, hogy ne egyedül kelljen szembeszállnia a gonosztevőkkel…
A szivárvány színei által inspirált hét mágikus lány mindent megtesz a Föld és a természet védelmében.
Maja megszületik a kaptárban, és barátságot köt Willy-vel. Kasszandra néni körbevezeti őket, Maja kíváncsisága határtalan, ezért úgy érzi, hogy rá nagyobb kaland vár. A méhkasban nagy zümmögés közepette…
Maja és Willy útrakelnek, hogy felfedezzék a rétet. Míg Maját vonzzák a kalandok, addig Willy fél az ismeretlentől. Az kaptár királynője ezért ijedtében kerestetni kezdi őket. A méhkasban nagy zümmögés…
Dr. Fondor altatógázt gyárt egy távoli szigeten, amivel a világ össze városát szeretné elaltatni, ezt kell megakadályoznia a felügyelőnek. Az altatást Gógyival kezdenék. Szerencsére titokban Penny és Agytröszt…
Garfield nem egyszerűen csak egy macska, hanem ő a világ leglustább, legcinikusabb és persze leghíresebb macskája. Történetei vidám szórakozást nyújtanak kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Garfield nem…
Ábrándos arról álmodozik, hogy milyen lehetne az élete királyként. A tündérkirály lánya irigykedve tekint Törpojáca szépségére. Mindketten a tökéletességre törekednek. A Hupikék törpikék kicsik és nagyok kedvenc sorozata…
Az állatok át szeretnének kelni a folyón, a szivárvány végéhez, azonban a leesett eső megnehezíti dolgukat, mivel sok csapadék került bele és túl mély lett. Mindenki sorjában átúszik, viszont az orrszarvúnak…
A lundáknak azt a történetét ismerhetjük meg, amikor játék közben a tengerbe esik labdájuk. A bajszos rozmár azt tanácsolja, hogy várjanak türelmesen és az ki fog jönni magától. Kinevetik, nem értik miért jönne vissza egy tárgy…
Szaffi és Tölgyi nem tudnak beszélgetni, ugyanis ahoz távol helyezkednek el egymástól, ezért Rosie és Rongyi adják át nekik egymás üzeneteit. Egy idő után kimerülnek, de még ekkor sem hajlandó Csőrös segíteni…
Dörmi szeretne készíteni egy robogót ajándékba unokaöccsének, ezért Rosie és Rongyi magával viszi a bocsot. Megpróbálják lefoglalni, de rájönnek, hogy ez nehezebb feladat, mint hitték. Vajon Dörminek végül…
Cleo nem hallgat Lewisra és megtart egy kis vizet az új vízesésből, hogy tanulmányozza. Azonban, amikor Cleo megmutatja Rikkinek a vizet, a lány az erejét használja és elpárologtatja a vizet, ami azonban…
Bella egy ritkaságot ajándékoz Willnek, amit nagy mélységből hoz a felszínre. A fiú gyanút fog a több ezer éves különleges kagyló láttán, és faggatni kezdi a lányt. Will nővére is érdeklődik a különlegesség…
A kutyusok hajóra szállnak, de egy baleset folytán a menhely igazgatója, Leonard egy látszólag lakatlan szigetnek vezeti a hajót. Szóló, az élénk kiskutya nagyon élvezi a kalandokat és pillanatok alatt eltűnik a dzsungel mélyében…
Egyre több kiskutya kerül a menhelyre, sajnos Mázli nem biztos hogy tud nekik segíteni gazdát találni, ugyanis kisgazdijával, Dottal Floridába kell hogy költözzenek. Minden háziállatnak kell egy szerető…
Hogyan lehetnek egy tinédzser lánynak aprócska állatok a legjobb barátai? Hogyan értik meg egymást? Hogyan találják meg a közös nevezőt? Minden kérdésre választ kapsz legújabb sorozatunkból!
Megrendezésre kerül a Törpolimpia, melyben az alvégi és a felvégi csapatok küzdelmét láthatjuk. A Hupikék törpikék kicsik és nagyok kedvenc sorozata. Közismert dalszövegével így csalogatja nézőit: Magas…
A számítógép bevezetésével nincs szükség tovább Gógyira, ezért új munka után kell néznie. Igen ám, de dr. Fondor és ügynökei megbolondítják a számítógépet, így a rendőrség nem oda megy, ahova kellene…
A Greenfinger intézet kifejlesztett egy szert, amivel óriászöldségeket lehet termeszteni. Gógyinak ezt a szert kell megvédenie dr. Fondortól. A baj csak az, hogy az igazi Mr. Greenfingert elfogják, Fondor…
Méhviasz bíró rájön, hogy Maja a kaptáron kívül él. Úgy gondolja, hogy veszélyt jelent a többi méhre, ezért azt a döntést hozza, hogy a kis méhecskét száműznie kell, és többé nem térhet vissza a kaptárba…
Maja és Willy találnak egy elhagyatott palackot. Kíváncsian fedezik fel, és játszanak benne, Ben is csatlakozik hozzájuk. Miközben Maja felügyeli Ben összegyúrt galacsinját, a nagy golyó hirtelen elgurul…
Tara nem tudja teljesen elfelejteni Christiant és ez a Bennel való kapcsolatában sokat számít. Ollie kábkörme gátolja őt a tácolásban. Abigail azt hiszi csalódnia kell, de végre megtalálja a boldogságot…
Ben próbálja féltékennyé tenni Tarat, de a lány nem foglalkozik vele. Sam apukája megjelenik az akadémián, hogy beszélhessen elhunyt fia barátaival egy bizonyos ügyről. Christian elutasító vele először…
Tara Saskiaval gyakorol, eközben Christian munkát keres, kis idő elteltével sikerül is neki beilleszkednie. Ollie és Abigail előadják duettjüket, ami nagy sikert arat. Christian és Tara ismét közel kerülnek egymáshoz…
Villám megszeret egy különleges gyümölcsöt, amit sehonnan sem lehet beszerezni. Rubi segítségével termeszteni kezdik, és Villám tiszteletére elkeresztelik villámcsillagnak. Rainbow Ruby-ra minden barát…
Mikor Villámnak megfájdul a pocakja, Rubi felcsap mikrobiológusnak, hogy meghatározza a kórokozót, és megkeresse az ellenszert. Rainbow Ruby-ra minden barát számíthat, ha segítségre van szüksége! Amikor…
Csapatépítőt tartanak a kutyák, ami nem úgy sül el, ahogy kellene. Bonny az új kutyus tartja a tréninget a többieknek. Sokakat zavar az újonc viselkedése, kivéve Morzsát, aki nagyon jó barátságot ápol vele…
Jojo és Doktor Kroki ezúttal egy farmra látogat el, ahol a kecske mama megkéri őket, hogy tanítsa a kisgidáit. Sajnos ez egyik pici elkóborol, amit a gonosz farkas kihasznál és megpróbálja elkapni. Jojo…
Will meghallja, hogy Holly a megmentőjeként emlegeti Rosiet és Rongyit. Elhatározza, hogy innentől, ha bármi baj van, ő azaz Szuper Will lesz mindenki megmentője. Nem igazán van olyan eset, ami hőst igényelne…
Csőrös Rosie házába siet, ugyanis mindenképp tudatni szeretné vele, hogy eltűnt a fészke. Rosie és barátai kitalálják, hogy csinálnak neki egy újat, hátha attól jobb kedve lesz. Vajon ezzel megelégszik…
A kis krokodil és barátai minden reggel találkoznak és közösen mosnak fogat a folyónál. Az ijesztő krokodil ezt butaságnak találja. Egy idő után annyira koszos lesz a foga, hogy már nem érzi jól magát és gátolja a szokásaiban…
Hóbert és a fóka összetűzésbe kerülnek, ugyanis más jéghegy tetszik nekik. Most először válnak külön egymástól. Kis idő elteltével hiányozni kezdenek egymásnak, de más előtt nem mutatják ki érzéseiket…
Minden állatnak elege van a nagy melegből, de Joey nem szeretne unatkozni. Ahogy elindul észreveszi, hogy az előző esőből maradt egy kis víz a sziklák között. Megáll pancsolni, később megérkeznek a többiek is…
Melania nagyon szeret hódeszkázni, de nem tud kanyarodni vele. Bárhol gyakorol, csak útban van, ezért úgy érzi ő csak bajt okoz vele. Szomorúságát látva kitalálják, hogy megtanítják hódeszkázni. Sok gyakorlás…
A szivárvány színei által inspirált hét mágikus lány mindent megtesz a Föld és a természet védelmében.
A szivárvány színei által inspirált hét mágikus lány mindent megtesz a Föld és a természet védelmében.
Mikor három kis csillag elkószál, és Szivárványiában köt ki, Csupaszív Rubi felcsap űrhajósnak, hogy hazavigye őket a szüleikhez. Rainbow Ruby-ra minden barát számíthat, ha segítségre van szüksége!…
A Frici hercegtől kapott ékkő eltörik, ezért Kiki nem láthatja a különleges ragyogását. Rubi felcsap ékszerésznek, és a törött darabkákból olyan karkötőket készít, melyek a szivárvány minden színében ragyognak, ha barátok viselik őket…
Lassie, a kedves skót juhászkutya kel életre ebben a kalandos, vicces és vidám rajzfilmsorozatban. Lassie egy okos, hűséges kutya, aki tűzön-vízen átkelve bármit megtenne gazdájáért, a 10 éves Zoeért…
Nils Holgerson, a törpévé varázsolt kisfiú története, aki vándorútra kel a vadludakkal.Nils teljesen hétköznapi kisfiú volt eltekintve attól a rossz tulajdonságától, hogy rendszeresen kínozta családi gazdaságuk állatait…
A hólyag, a szalmaszál és a tüzes üszök világot látni mennek. Egy vízhez érkeznek. A hólyag és a szalmaszál könnyedén átúsznak. A parázs fél, hogy kialszik, így arra kéri barátait, hogy vigyék át. A szalmaszál…
Az egyszeri király megunta, hogy minduntalan paprikás csirkét és egyéb zsannamannát kell ennie. Szigorú parancsba adja, olyan ebédet tálaljanak neki, amit még nem evett. Szakácsa mindent megtesz, de hiába…
A szegény katona találkozott egy vén boszorkánnyal, aki elárulta neki, hogyan gazdagodhatna meg. Vígan is élt, amíg el nem fogyott a pénze. Kalandjai során egy varázsdoboz és három kutya segítette, végül…
Volt egyszer egy örökké éhező ember, Koplaló Mátyás. Nagy nyomorúságában már-már felakasztotta magát, amikor összeakadt az ördöggel. Sikerült kicsalni tőle egy mázsa aranyat. Később a pokolbéliek vissza…
A szegény ember három fia meg akart házasodni, ám az apjuk csak annak az egynek engedte meg, aki a legszebb virágot, kendőt és a legszebb leányt szerzi meg. A két nagyobb fivérnek könnyű dolga volt, hiszen…
Prücsök, a szegény csizmadia elhitette a világgal, hogy ő mindent tud. Meg is hallotta ezt a király, magához rendelte, és ráparancsolt, mondja meg, hogy hová tűnt a királyné kedvenc gyűrűje. Megijedt…
Hogyan lehetnek egy tinédzser lánynak aprócska állatok a legjobb barátai? Hogyan értik meg egymást? Hogyan találják meg a közös nevezőt? Minden kérdésre választ kapsz legújabb sorozatunkból!
Maja megszületik a kaptárban, és barátságot köt Willy-vel. Kasszandra néni körbevezeti őket, Maja kíváncsisága határtalan, ezért úgy érzi, hogy rá nagyobb kaland vár. A méhkasban nagy zümmögés közepette…
Maja és Willy útrakelnek, hogy felfedezzék a rétet. Míg Maját vonzzák a kalandok, addig Willy fél az ismeretlentől. Az kaptár királynője ezért ijedtében kerestetni kezdi őket. A méhkasban nagy zümmögés…
Amikor az általános iskolát bezárás fenyegeti a készségteszten elért alacsony eredmények miatt, az iskola sorsa egyetlen diák kezébe kerül, aki nem vett részt a vizsgán, így rajta múlik, hogy a minimumküszöb fölé emelje az átlagot…
Miután Marge és Homer túlél egy tornádót, gyámot keresnek a gyermekek mellé, aki gondjukat viseli, ha bekövetkezne a legrosszabb. Először a család és a barátok körében érdeklődnek, de amikor Bart és Lisa…
Ügyifogyi a ragyák világába csöppen, akik tündérekre vadásznak. A törpök célja a tündérek megmentése. A Hupikék törpikék kicsik és nagyok kedvenc sorozata. Közismert dalszövegével így csalogatja nézőit:…
A rongyos, háborúból visszatérő katona kéregetni kezd a faluban élelemért, de senki nem szánja meg. Ekkor cselhez fordul: fazekat meg vizet kér egy öregasszonytól, hogy egy darab kőből levest főzzön. Rendre…
Volt egyszer egy királyfi, aki nem akart meghalni. Elment ezért Halhatatlanországba, ott is annak királynéjához. Egy idő után azonban meg akarta látogatni öreg szüleit. Ám kiderült, hogy közben háromezer…
A szivárvány színei által inspirált hét mágikus lány mindent megtesz a Föld és a természet védelmében.
A szivárvány színei által inspirált hét mágikus lány mindent megtesz a Föld és a természet védelmében.