Az Ördög Nóra műsorvezetésével folytatódó szériában profi szakemberek ismét olyan rászoruló családok otthonát alakítják át, akiknek önerejükből nem lenne lehetőségük változtatni körülményeiken. Idén…
Ebben a reality sorozatban nőket és férfiakat fiatalítanak meg egy szakértői csapat, fodrász, sminkes és stylist segítségével. A cél az, hogy a kezdeti állapotnál 10 évvel fiatalabbnak nézzen ki az adott szereplő…
Ebben az angol dokumentumfilm-sorozatban a brit igazságszolgáltatás legnagyobb ügyeit ismerhetjük meg. Valódi gyilkossági eseteket göngyölíthetünk fel Dermot Murnaghan segítségével.
A reality sorozat a legelképesztőbb luxusotthonokba enged bepillantást nyújtani a nézőnek. Anglia elsőszámú ingatlanügynöksége segítségével a legmerészebb álmainkat is felúlmúlhatjuk! Szakértő ingatlanosok…
Miután Dick leszüretelte a házkörüli terméseket, ideje, hogy nekilásson azok felhasználásának, először körtéből készít egy francia szeszes italt, később pedig saját recept alapján szilvalekvárt. Eközben…
A sorozat Atlanta ismert esküvői ruhaszalonja, a Bridals by Lori életébe enged bepillantást. A célt, hogy minden egyes menyasszony maradéktalanul elégedett legyen élete legfontosabb ruhájával, szakértők sokasága segít elérni…

A detektív doku-realityben egy magánnyomozó iroda mindennapjaiba nyerhetnek bepillantást a műfaj kedvelői. A sorozat középpontjában átlagos emberek nem hétköznapi történetei állnak. A megbízók nem sajnálnak…
Családi drámák, megdöbbentő történetek, embert próbáló helyzetek. Hétköznapi csaták, melyek harcmezején családtagok kerülnek egymással szembe.A legjobb forgatókönyveket az Élet írja...Családi Titkok…
Családi drámák, megdöbbentő történetek, embert próbáló helyzetek. Hétköznapi csaták, melyek harcmezején családtagok kerülnek egymással szembe.A legjobb forgatókönyveket az Élet írja...Családi Titkok…
A sorozat Atlanta ismert esküvői ruhaszalonja, a Bridals by Lori életébe enged bepillantást. A célt, hogy minden egyes menyasszony maradéktalanul elégedett legyen élete legfontosabb ruhájával, szakértők sokasága segít elérni…
Megmutatjuk, hogy milyen egy ízig-vérig nő világa. Ebben segítségünkre lesz Barbi, aki humoros hangvételével egyedivé varázsolja a műsort. Olyan ez, mint egy hatalmas női táska. Rengeteg izgalmat tartogat, ugyanakkor teljesen hétköznapi…
Az egészséges életmód kialakítása nem egyik napról a másikra megy, hanem egy folyamat eredményeként jön létre. E folyamatban több tényező is fontos szerepet játszik. Az egészséges életmód feltételeként…
A Fald Fel csapata már bejárta az országot, több mint 250 étteremben kóstoltak, így hatalamas gasztro tapasztalatra tettek szert. Idén megújultak, már Attilával kalandozhattok el kiváló vendéglátóhelyek…
Mindennapi életünk apró-cseprő gondjait, ügyeit érintő témákról tájékozódhatnak a nézők profi szakértőktől könnyed stílusban.Lesz szó szépségről, sminkről, egészségről, táplálkozásról, nem csak nőknek!
Brandon minden részben egy magára hagyott, szomorú sorsú kutyát vesz a pártfogásába. Majd szerető családot keres számára, hogy újabb esélyt kaphasson és boldogan élhesse le az életét...
Brandon minden részben egy magára hagyott, szomorú sorsú kutyát vesz a pártfogásába. Majd szerető családot keres számára, hogy újabb esélyt kaphasson és boldogan élhesse le az életét...
A sorozatban Leon Logothetis a világ olyan különböző pontjain élő embereket látogat meg, akik támogatásra szorulnak. Élelmiszert, tisztálkodási szereket, üzemanyagot és hasonló, a mindennapi élethez szükséges dolgokat ajándékoz számukra…

Barbara úgy dönt, megtartja a titkot és a kompromittáló fotót. Anyja dolgai mellett más is foglalkoztatja: barátnőjét éppen kirúgta a fiúja, és Barbara elhatározza, rövid úton párt talál Julcsinak. Gábor…
Nándi tudja, válasza végleg eldönti kettejük sorsát. Iván randira hívja Anettet, úgy tűnik, a fogadáson együtt töltött órák mély nyomot hagytak a szép fekete nőben. Gergőt azzal tolják be a műtőbe, hogy…
Mihály megkéri Réka kezét, ám úgy tűnik, ebben a kapcsolatban sem megy minden egyszerűen. A bajok között Réka egy másik csalódott nőben talál lelki társat. Csaba külföldi továbbképzésre készül. Egy fiatal…
Előd tisztázni akarja magát anyósa előtt, kérdés, tud-e olyat mondani Lenkének, amivel a polgármesterasszonyt eltéríti attól, hogy rendőrkézre adja őt. Az egyik nővér bevallja Margitnak, hogy fél Jakabtól, és sajnos van is miért félnie…
Laura pszichológushoz megy, miközben a várost az üzleti elképzelések sokasága uralja. Nándi Elődöt kínozza némi kárörömmel, a városban újra fölbukkan a titokzatos amerikai nő, aki most a polgármesteri…
Jakab megzsarolja Ivettet: ha nem akarja, hogy a börtönmúltja kiderüljön, segítenie kell. Margit bevallja legféltettebb titkát Viktornak, ám a fiatal orvosnak nincs ellenére ez a meglepő helyzet. Péter…
Barbara beavatja Julcsit a fénykép titkába. Aztán Dávidot faggatná, hogy neki milyen titkai vannak. Péter elújságolja Laurának, hogy Mihály megkérte Réka kezét. Réka viszont Nándi előtt szólja el magát Péterrel kapcsolatban…
Jakab továbbra is fenyegeti Ivettet, mindenképpen arra akarja rávenni, hogy segédkezzen neki a bűncselekményekben. A nővér kutyaszorítóba kerül. Nándi vissza akarja könyörögni Gábort a polgármesteri hivatalba…
lőd megkapja a pénzét, ám egyáltalán nem örül ennek a fejleménynek. Mihály arra kéri Rékát, menjen el egy kivizsgálásra, de a doktornő félreérti a helyzetet. Viktor és Margit különös ötlettel próbálják…
Péter arra kéri a nyomozókat, legyenek tapintatosak, ne csináljanak nagy fölhajtást. A féltékeny Viola úgy dönt, beszél a szőke amerikai nővel. Viola egy másik nőt, az anyját is kérdőre vonja, mert sejt valamit Lenkével kapcsolatban…
Assunta házában, egy ebéd alkalmával meghal mérgezésben a város egyik híres jótevője, Mario Fenoglio. A gyanú Chiarára terelődik, mivel ő készítette el az őzgerincet, de Pietro kételkedik abban, hogy ő lenne a bűnös, és nyomozni kezd…
A 100 éves Teresa Brummer születésnapja alkalmából a híradónak adott interjúban bevallja, hogy az erdő régi kincset rejteget, ami még a második világháború idejére tehető. A személyes érintettség nyilvánvaló:…
A műtárgy-kereskedő showban régi családi ereklyék, értékesnek vagy épp értéktelennek gondolt régiségek keresik új gazdájukat Till Attila műsorvezetésével és a műkereskedő szakma legjobbjaival. Vadonatúj…