Minden, ami hús. Így lehetne jellemezni a műsort, amely két szereplőre épít: a hentesre és a séfre. A hentes a nyersanyag forrásánál tevékenykedik, ott, ahol még a jószág is látható, elmagyarázva, melyik húsrész mire való…
A Stahl konyhája című televíziós főzőműsor-sorozat különbözik az eddigi főzős programoktól. Ebben a műsorban ugyanis az elfoglalt nők mindennapjait élő, főzni szenvedélyesen szerető ember ad ötleteket…
A mai süteményekben csonthéjasok és magvak a főszereplők, készül Financier, olasz fenyőmagos sütemény, és Mont Blanc torta. A csodacukrász Anna Olson ebben az új sorozatában kifejezetten a süteménykészítés…
Alton Brown mutatja be ezt az édes valóság show-t, amelyben a tehetséges torta-tervezők feladata, hogy egyedi és hihetetlen süteményeket készítsenek megrendelőik számára. A nézők a színfalak mögé tekintve…
Rachel hazatér Írországba, ahol legnagyobb szenvedélyének adózik, az édességeknek. A pompás desszertektől a délutáni teáig, a gyerkőcöknek készített finomságoktól a vacsorapartikat megkoronázó cukrászkülönlegességekig…
Diana Chan az ázsiai ízvilágot mutatja be különleges vendégeivel és receptjeivel. Ma a kínai konyhával ismerkedhetünk meg. Diana Chan az ázsiai ízvilágot mutatja be, különleges vendégeivel és receptjeivel…
Erdélyi Mónika műsorvezető az édesszájúak örömére, a sütemények világába kalauzolja el a nézőket. A hagyományos édességek mellett a legújabb sütemény-különlegességek receptjeit is elsajátíthatjuk - a szakma legjobb hazai képviselői által…
Minden, ami hús. Így lehetne jellemezni a műsort, amely két szereplőre épít: a hentesre és a séfre. A hentes a nyersanyag forrásánál tevékenykedik, ott, ahol még a jószág is látható, elmagyarázva, melyik húsrész mire való…
A Kézzel Írott Receptek házigazdájaként Bereznay Tamás séf vendégeivel áll a konyhapult mögé. Tamás klasszikus, családi recepteket kelt életre. A fogások elkészítése közben a szakmai tanácsok, az ételek…
Anna egy gyümölcsös almatortát majd később egy elegánsabb rebarbarás desszertet készít. Mind a két desszerthez morzsatésztát használ. A csodacukrász Anna Olson a süteménysütés csodálatos világának fortélyait…
Anna Olson bemutatja, hogyan kell elkészíteni a tökéletes hajtogatott tésztát. Ezután pedig, különböző ízesítési és díszítési módszereket láthatunk tőle. A csodacukrász Anna Olson a süteménysütés csodálatos…
Az Ízes élet nem egy klasszikus főzőműsor, sokkal inkább egy életforma a konyhában.Bizonyára nem véletlen, hogy az étel és az élet szavak betűi ugyanazok. Az Ízes élet házigazdái, Marton Adrienn és Pataky…
Három mesterséf, háromféle különleges ételt készít, amit bárki elkészíthett otthon. Akár családi esemény, akár baráti összejövetel ezek az ételek garantálják, hogy senki ne álljon fel az asztaltól rossz szájízzel…
Három mesterséf, háromféle különleges ételt készít, amit bárki elkészíthett otthon. Akár családi esemény, akár baráti összejövetel ezek az ételek garantálják, hogy senki ne álljon fel az asztaltól rossz szájízzel…
A Kézzel Írott Receptek házigazdájaként Bereznay Tamás séf vendégeivel áll a konyhapult mögé. Tamás klasszikus, családi recepteket kelt életre. A fogások elkészítése közben a szakmai tanácsok, az ételek…
Marton Adri megújult gasztronómiai műsora a TV2 és FEM3 TV csatornákon.Bemutatja, hogyan lehet minőségi alapanyagokból, egyszerű és finom ételeket készíteni. Kreatív ötleteket kaphatunk ahhoz, hogy miképp…
Gordon Ramsay újra lecsap! Ezúttal egy új és egy régi csapatot tesz próbára, az újoncokat a veteránok ellen. A győztes pedig Las Vegas előkelő szállodájának főszakácsa lehet. Ma este kiderül, hogy ki nyeri meg az évadot…
Gordon Ramsay 24 órát ad magának és a kiszemelt éttermeknek, hogy ismét fellendítse az adott hely színvonalát, ezzel ráhelyezve azokat a 21. század térképére.
Az Ízes élet nem egy klasszikus főzőműsor, sokkal inkább egy életforma a konyhában.Bizonyára nem véletlen, hogy az étel és az élet szavak betűi ugyanazok. Az Ízes élet házigazdái, Marton Adrienn és Pataky…
Három mesterséf, háromféle különleges ételt készít, amit bárki elkészíthett otthon. Akár családi esemény, akár baráti összejövetel ezek az ételek garantálják, hogy senki ne álljon fel az asztaltól rossz szájízzel…
Diana Chan az ázsiai ízvilágot mutatja be különleges vendégeivel és receptjeivel. Ma a thai konyhával ismerkedhetünk meg. Diana Chan az ázsiai ízvilágot mutatja be, különleges vendégeivel és receptjeivel…
Rachel hazatér Írországba, ahol legnagyobb szenvedélyének adózik, az édességeknek. A pompás desszertektől a délutáni teáig, a gyerkőcöknek készített finomságoktól a vacsorapartikat megkoronázó cukrászkülönlegességekig…
Alton Brown mutatja be ezt az édes valóság show-t, amelyben a tehetséges torta-tervezők feladata, hogy egyedi és hihetetlen süteményeket készítsenek megrendelőik számára. A nézők a színfalak mögé tekintve…
Az egyensúlytészták, finom, omlós, vajas, aranyszínűre pirult finomság, melyből készítünk klasszikus citromos egyensúlytésztát, márvány kuglófot csokoládémázzal, fondannal burkolt szív tortát. A csodacukrász…
Rick Stein újabb gasztronómiai utazásba kezd, végig haladva Velencétől Isztambulig, az egykori Bizánci Birodalom országain. Rick Stein újabb gasztronómiai utazásba kezd, végig haladva Velencétől Isztambulig…
Jordan Andino azokat a helyeket keresi, ahol a legjobbakat lehet enni, amikor már az emberek többsége alszik. Az éjjeli menü ezúttal egészben sült malacot, békacombot és felnőtt desszertet is tartalmaz…
Hugh, aki szenvedéllyel süt-főz, hisz abban, hogy minden otthon középpontja a konyha, melyet finomabbnál finomabb illatok töltenek meg. Ez a 8 részes sorozat azokról az ételekről szól, amelyeket ő szokott…
Tom Kerridge, az egyetlen séf az Egyesült Királyságban, akinek kocsmáját a Michelin két csillaggal tüntette ki, most megmutatja, hogyan főzzünk az angol kocsma klasszikusai által ihletett ételeket. A pub…
Ebben a 10 részes sorozatban Luke Nguyen séf körbejárja Vietnám nevezetes városait, hogy bemutathassa az adott térségre jellemző legfőbb fogásokat. Ebben a 10 részes sorozatban Luke Nguyen séf körbejárja…
Népszerű ételek, gyorsan elkészíthető finomságok, konyhai trükkök, érdekességek és vidám hangulat. Így lehetne összefoglalni a TV2 Séf műsorát, melyben egy legendás páros, Kovács Lázár és Kaszás Géza tér…
Erdélyi Mónika műsorvezető az édesszájúak örömére, a sütemények világába kalauzolja el a nézőket. A hagyományos édességek mellett a legújabb sütemény-különlegességek receptjeit is elsajátíthatjuk - a szakma legjobb hazai képviselői által…
Az Adri’s Kitchen bemutatja, hogyan lehet minőségi alapanyagokból, egyszerű és finom ételeket készíteni. Kreatív ötleteket kaphatunk ahhoz, hogy miképp főzzünk ido?takarékosan és költséghatékonyan, valamint…
Hugh, aki szenvedéllyel süt-főz, hisz abban, hogy minden otthon középpontja a konyha, melyet finomabbnál finomabb illatok töltenek meg. Ez a 8 részes sorozat azokról az ételekről szól, amelyeket ő szokott…
Tom Kerridge, az egyetlen séf az Egyesült Királyságban, akinek kocsmáját a Michelin két csillaggal tüntette ki, most megmutatja, hogyan főzzünk az angol kocsma klasszikusai által ihletett ételeket. A pub…
Jordan Andino azokat a helyeket keresi, ahol a legjobbakat lehet enni, amikor már az emberek többsége alszik. Ma éjszaka az ázsiai ízeké a főszerep. Jordan Andino, a magával ragadó személyiségű séf…