Minden, ami hús. Így lehetne jellemezni a műsort, amely két szereplőre épít: a hentesre és a séfre. A hentes a nyersanyag forrásánál tevékenykedik, ott, ahol még a jószág is látható, elmagyarázva, melyik húsrész mire való…
Tia pizzázókat látogat meg és mindenáron elakar készíteni egy olyan pizzát, ami nemcsak finom, de egészséges is. Tia megosztja velünk, hogy hogyan tud egyszerre anyukaként és színésznőként is helytállni…
Egy csésze kávé mellé jólesik egy kávésütemény, amit igen egyszerűen készíthetnek el akár otthon is. A csodacukrász Anna Olson ebben az új sorozatában kifejezetten a süteménykészítés fortélyait mutatja be számunkra…
Alton Brown mutatja be ezt az édes valóság show-t, amelyben a tehetséges torta-tervezők feladata, hogy egyedi és hihetetlen süteményeket készítsenek megrendelőik számára. A nézők a színfalak mögé tekintve…
Rachel Allen konyhájában olyan ételek elkészítésére törekszik, amelyek a mindennapi élet részévé válhatnak. Az ír séf szerint ennek a titka pedig nem más, mint okos tervezés, kis kreativitás, és némi hagyományos konyhai ismeret…
Diana Chan az ázsiai ízvilágot mutatja be különleges vendégeivel és receptjeivel. Ma a Fülöp-szigetek konyhájával ismerkedhetünk meg.
Erdélyi Mónika műsorvezető az édesszájúak örömére, a sütemények világába kalauzolja el a nézőket. A hagyományos édességek mellett a legújabb sütemény-különlegességek receptjeit is elsajátíthatjuk - a szakma legjobb hazai képviselői által…
Az Ízes élet nem egy klasszikus főzőműsor, sokkal inkább egy életforma a konyhában.Bizonyára nem véletlen, hogy az étel és az élet szavak betűi ugyanazok. Az Ízes élet házigazdái, Marton Adrienn és Pataky…
A Stahl konyhája című televíziós főzőműsor-sorozat különbözik az eddigi főzős programoktól. Ebben a műsorban ugyanis az elfoglalt nők mindennapjait élő, főzni szenvedélyesen szerető ember ad ötleteket…
A mai három desszert alapja a vajkrém. Anna kókuszos vajkrémmel ízesített cupcake-t, majd pedig pekándiós tortát, ezt követően egy igazi csokitorta különlegességet készít. A csodacukrász Anna Olson…
A mai részben Anna három aprósüteményt készít. Elsőként egy kagyló alakú mádlent, később csokival borított friandokat, végül pedig fondanttal borított süteményt prezentál. A csodacukrász Anna Olson…
Az Ízes élet nem egy klasszikus főzőműsor, sokkal inkább egy életforma a konyhában.Bizonyára nem véletlen, hogy az étel és az élet szavak betűi ugyanazok. Az Ízes élet házigazdái, Marton Adrienn és Pataky…
Három mesterséf, háromféle különleges ételt készít, amit bárki elkészíthett otthon. Akár családi esemény, akár baráti összejövetel ezek az ételek garantálják, hogy senki ne álljon fel az asztaltól rossz szájízzel…

A Kézzel Írott Receptek házigazdájaként Bereznay Tamás séf vendégeivel áll a konyhapult mögé. Tamás klasszikus, családi recepteket kelt életre. A fogások elkészítése közben a szakmai tanácsok, az ételek…
Marton Adri megújult gasztronómiai műsora a TV2 és FEM3 TV csatornákon.Bemutatja, hogyan lehet minőségi alapanyagokból, egyszerű és finom ételeket készíteni. Kreatív ötleteket kaphatunk ahhoz, hogy miképp…
Gordon Ramsay 24 órát ad magának és a kiszemelt éttermeknek, hogy ismét fellendítse az adott hely színvonalát, ezzel ráhelyezve azokat a 21. század térképére.
Gordon Ramsay 24 órát ad magának és a kiszemelt éttermeknek, hogy ismét fellendítse az adott hely színvonalát, ezzel ráhelyezve azokat a 21. század térképére.
Az Ízes élet nem egy klasszikus főzőműsor, sokkal inkább egy életforma a konyhában.Bizonyára nem véletlen, hogy az étel és az élet szavak betűi ugyanazok. Az Ízes élet házigazdái, Marton Adrienn és Pataky…
Három mesterséf, háromféle különleges ételt készít, amit bárki elkészíthett otthon. Akár családi esemény, akár baráti összejövetel ezek az ételek garantálják, hogy senki ne álljon fel az asztaltól rossz szájízzel…
Diana Chan az ázsiai ízvilágot mutatja be különleges vendégeivel és receptjeivel. Ma a Fülöp-szigetek konyhájával ismerkedhetünk meg.
Rachel Allen konyhájában olyan ételek elkészítésére törekszik, amelyek a mindennapi élet részévé válhatnak. Az ír séf szerint ennek a titka pedig nem más, mint okos tervezés, kis kreativitás, és némi hagyományos konyhai ismeret…
Alton Brown mutatja be ezt az édes valóság show-t, amelyben a tehetséges torta-tervezők feladata, hogy egyedi és hihetetlen süteményeket készítsenek megrendelőik számára. A nézők a színfalak mögé tekintve…
A cipók és kalácsok apró péksütemények, melyeknek rengeteg változata van, a mai adásban készül zsemle, fonott kalács, angol keresztes cipó, és házi vaj is. A csodacukrász Anna Olson ebben az új sorozatában…
Rick Stein újabb gasztronómiai utazásba kezd, végig haladva Velencétől Isztambulig, az egykori Bizánci Birodalom országain. Rick Stein újabb gasztronómiai utazásba kezd, végig haladva Velencétől Isztambulig…
Jordan Andino azokat a helyeket keresi, ahol a legjobbakat lehet enni, amikor már az emberek többsége alszik. A duola panírban sült csirke, a gofris tölcsérek és a láva süti garantáltan az éjszaka legjobb ételei…
A gyümölcs képes teljesen megváltoztatni egy húsos étel jellegét, pikánssá varázsolhatja a halételeket, felpezsdítheti hagyományos pudingjainkat, nem is beszélve arról, milyen csodákat tesz a mennyei likőrökkel…
A Nigellissima, akár az ihletét adó olasz konyha, a friss, ízletes és egyszerűségében nagyszerű falatok ünneplése.Nigella Lawson megmutatja, milyen könnyű Olaszország hangulatát és ízeit a konyhába és…
Ebben a 10 részes sorozatban Luke Nguyen séf körbejárja Vietnám nevezetes városait, hogy bemutathassa az adott térségre jellemző legfőbb fogásokat. Ebben a 10 részes sorozatban Luke Nguyen séf körbejárja…
Népszerű ételek, gyorsan elkészíthető finomságok, konyhai trükkök, érdekességek és vidám hangulat. Így lehetne összefoglalni a TV2 Séf műsorát, melyben egy legendás páros, Kovács Lázár és Kaszás Géza tér…
Erdélyi Mónika műsorvezető az édesszájúak örömére, a sütemények világába kalauzolja el a nézőket. A hagyományos édességek mellett a legújabb sütemény-különlegességek receptjeit is elsajátíthatjuk - a szakma legjobb hazai képviselői által…
Az Adri’s Kitchen bemutatja, hogyan lehet minőségi alapanyagokból, egyszerű és finom ételeket készíteni. Kreatív ötleteket kaphatunk ahhoz, hogy miképp főzzünk ido?takarékosan és költséghatékonyan, valamint…
A gyümölcs képes teljesen megváltoztatni egy húsos étel jellegét, pikánssá varázsolhatja a halételeket, felpezsdítheti hagyományos pudingjainkat, nem is beszélve arról, milyen csodákat tesz a mennyei likőrökkel…
A Nigellissima, akár az ihletét adó olasz konyha, a friss, ízletes és egyszerűségében nagyszerű falatok ünneplése.Nigella Lawson megmutatja, milyen könnyű Olaszország hangulatát és ízeit a konyhába és…
Jordan Andino azokat a helyeket keresi, ahol a legjobbakat lehet enni, amikor már az emberek többsége alszik. A corn dog és a hamburger kötelező eleme az éjjeli falatozásnak. Jordan Andino, a magával…