Minden, ami hús. Így lehetne jellemezni a műsort, amely két szereplőre épít: a hentesre és a séfre. A hentes a nyersanyag forrásánál tevékenykedik, ott, ahol még a jószág is látható, elmagyarázva, melyik húsrész mire való…
Tia áthívja barátnőit egy ottalvós bulira. A színésznő erre az alkalomra is csodálatos ételeket és italokat készít. Tia megosztja velünk, hogy hogyan tud egyszerre anyukaként és színésznőként is helytállni…
Mai adásban zöldséges süteményeket mutatunk be: cukkinis narancsos kenyeret, répatortát, céklás csokis tortát, krumplis csokis muffint. A csodacukrász Anna Olson ebben az új sorozatában kifejezetten…
Ebben az édes valóságshowban tehetséges tortatervezők és -készítők kulisszatitkaiba nyerhetünk betekintést. Végig kísérhetjük a torták útját az ügyfélkonzultációtól kezdve a sütés folyamatán át egészen a dekorálás utolsó pillanatáig…
Rachel Allen konyhájában olyan ételek elkészítésére törekszik, amelyek a mindennapi élet részévé válhatnak. Az ír séf szerint ennek a titka pedig nem más, mint okos tervezés, kis kreativitás, és némi hagyományos konyhai ismeret…
Diana Chan az ázsiai ízvilágot mutatja be különleges vendégeivel és receptjeivel. Ma a dél-indiai konyhával ismerkedhetünk meg.
Erdélyi Mónika műsorvezető az édesszájúak örömére, a sütemények világába kalauzolja el a nézőket. A hagyományos édességek mellett a legújabb sütemény-különlegességek receptjeit is elsajátíthatjuk - a szakma legjobb hazai képviselői által…
Az Ízes élet nem egy klasszikus főzőműsor, sokkal inkább egy életforma a konyhában.Bizonyára nem véletlen, hogy az étel és az élet szavak betűi ugyanazok. Az Ízes élet házigazdái, Marton Adrienn és Pataky…
A Stahl konyhája című televíziós főzőműsor-sorozat különbözik az eddigi főzős programoktól. Ebben a műsorban ugyanis az elfoglalt nők mindennapjait élő, főzni szenvedélyesen szerető ember ad ötleteket…
Erdélyi Mónika műsorvezető az édesszájúak örömére, a sütemények világába kalauzolja el a nézőket. A hagyományos édességek mellett a legújabb sütemény-különlegességek receptjeit is elsajátíthatjuk - a szakma legjobb hazai képviselői által…
Az Ízes élet nem egy klasszikus főzőműsor, sokkal inkább egy életforma a konyhában.Bizonyára nem véletlen, hogy az étel és az élet szavak betűi ugyanazok. Az Ízes élet házigazdái, Marton Adrienn és Pataky…
Népszerű ételek, gyorsan elkészíthető finomságok, konyhai trükkök, érdekességek és vidám hangulat. Így lehetne összefoglalni a TV2 Séf műsorát, melyben egy legendás páros, Kovács Lázár és Kaszás Géza tér…
Mai adásban zöldséges süteményeket mutatunk be: cukkinis narancsos kenyeret, répatortát, céklás csokis tortát, krumplis csokis muffint. A csodacukrász Anna Olson ebben az új sorozatában kifejezetten…
Rachel Khoo ezúttal londoni gasztrotúrára indul. Hagyományos és új kulináris trendek, a brit konyha sajátosságai és újdonságai kerülnek terítékre. A mai epizódban „az élvezet az élvezetért” lesz az irányadó…
Anna Olsonnak, az amerikai Food Network TV híres séfjének mottója: "Egyél frisset, helyi alapanyagokból” Érdemes megfontolni! A sorozatból megismerjük Anna otthonát, barátait és környezetét: a pékséget…
A „Hal a tortán” című vendégváró valóság-show-ban kiderül, hogy mit meg nem tesz a magyar sztárvilág színe-java azért, hogy elnyerje a „tökéletes házigazda” és a „legjobb sztárszakács” címet. A „Hal…
Ezen a héten pudingokat kellett készíteniük a versenyzőknek. Először egy nosztalgikus gőzölt pudingot, aztán hat apró olvasztott csokis sütit mogyóróvajjal tölve, végül pedig egy különleges trifle-t. A…
Az Ízes élet nem egy klasszikus főzőműsor, sokkal inkább egy életforma a konyhában.Bizonyára nem véletlen, hogy az étel és az élet szavak betűi ugyanazok. Az Ízes élet házigazdái, Marton Adrienn és Pataky…
Három mesterséf, háromféle különleges ételt készít, amit bárki elkészíthett otthon. Akár családi esemény, akár baráti összejövetel ezek az ételek garantálják, hogy senki ne álljon fel az asztaltól rossz szájízzel…
Anna különleges sós pitéket készít. Az alappite elkészítése után, egy hagymás tölteléket, aztán egy francia húsosat végül pedig egy klasszikus csirkéset készít. A csodacukrász Anna Olson a süteménysütés…
Rachel, aki mindig újabb ihletet keres a főzéshez, utazási során szerzett ötleteit receptfüzetében vázolja fel, hogy azokat hazatérése után raktárból kialakított konyhájában felhasználhassa, ezúttal Ausztrália…
Gordon Ramsay 24 órát ad magának és a kiszemelt éttermeknek, hogy ismét fellendítse az adott hely színvonalát, ezzel ráhelyezve azokat a 21. század térképére.
Egy csésze kávé mellé jólesik egy kávésütemény, amit igen egyszerűen készíthetnek el akár otthon is. A csodacukrász Anna Olson ebben az új sorozatában kifejezetten a süteménykészítés fortélyait mutatja be számunkra…
Ebben az édes valóságshowban tehetséges tortatervezők és -készítők kulisszatitkaiba nyerhetünk betekintést. Végig kísérhetjük a torták útját az ügyfélkonzultációtól kezdve a sütés folyamatán át egészen a dekorálás utolsó pillanatáig…
Rachel Allen konyhájában olyan ételek elkészítésére törekszik, amelyek a mindennapi élet részévé válhatnak. Az ír séf szerint ennek a titka pedig nem más, mint okos tervezés, kis kreativitás, és némi hagyományos konyhai ismeret…
Diana Chan az ázsiai ízvilágot mutatja be különleges vendégeivel és receptjeivel. Ma a dél-indiai konyhával ismerkedhetünk meg.
Anna Olsonnak, az amerikai Food Network TV híres séfjének mottója: "Egyél frisset, helyi alapanyagokból” Érdemes megfontolni! A sorozatból megismerjük Anna otthonát, barátait és környezetét: a pékséget…
Anna különböző Trifle recepteket készít el. Tészta, krém majd gyümölcs, ezek adják ennek a receptnek az alapját. A csodacukrász Anna Olson a süteménysütés csodálatos világának fortélyait mutatja be…
Tia áthívja asszintenseit egy díjátadós estére. Természetesen most sem maradnak el a különleges ételek. Tia megosztja velünk, hogy hogyan tud egyszerre anyukaként és színésznőként is helytállni. Bepillanthatunk…
Minden, ami hús. Így lehetne jellemezni a műsort, amely két szereplőre épít: a hentesre és a séfre. A hentes a nyersanyag forrásánál tevékenykedik, ott, ahol még a jószág is látható, elmagyarázva, melyik húsrész mire való…
Az Ízes élet nem egy klasszikus főzőműsor, sokkal inkább egy életforma a konyhában.Bizonyára nem véletlen, hogy az étel és az élet szavak betűi ugyanazok. Az Ízes élet házigazdái, Marton Adrienn és Pataky…
Gordon Ramsay 24 órát ad magának és a kiszemelt éttermeknek, hogy ismét fellendítse az adott hely színvonalát, ezzel ráhelyezve azokat a 21. század térképére.
Anna Olson megmutatja, miként készíthetnek kandírozott narancshéjat az alapoktól kezdve a klasszikuson át a bonyolult receptekig. A csodacukrász Anna Olson ebben az új sorozatában kifejezetten a süteménykészítés…
Ebben az édes valóságshowban tehetséges tortatervezők és -készítők kulisszatitkaiba nyerhetünk betekintést. Végig kísérhetjük a torták útját az ügyfélkonzultációtól kezdve a sütés folyamatán át egészen a dekorálás utolsó pillanatáig…
Rachel Allen konyhájában olyan ételek elkészítésére törekszik, amelyek a mindennapi élet részévé válhatnak. Az ír séf szerint ennek a titka pedig nem más, mint okos tervezés, kis kreativitás, és némi hagyományos konyhai ismeret…
Diana Chan az ázsiai ízvilágot mutatja be különleges vendégeivel és receptjeivel. Ma thai konyhával ismerkedhetünk meg.
Jo Brandhez csatlakoznak Sütimester rajongó hírességek és az akutális éved epizódjairól beszélgetnek. A Ráadás részeket azoknak ajánlják, akik szeretnének még egy szeletet a Sütimesterből.
Meglévő péksüteményből készült desszert? Miért ne? Ilyen desszertek a kenyérpuding, a kalácsból készült banánkenyér és a mézeskalácspite. A csodacukrász Anna Olson a süteménysütés csodálatos világának…