Kosztümös drámasorozat, amelyet spanyol Downton Abbey-nek emlegetnek. A Grand Hotel című sorozat, melyet Spanyolországban Gran Hotel-nek hívnak, 1905-ben játszódik. A film bővelkedik a látványos helyszínekben és az extravagáns kosztümökben…
MacLaren, Carly, Trevor és Philip összeáll egy másik utazóval egy gyerek megmentése érdekében. Marcy megpróbál visszaemlékezni a múltjára, de ennek során több mindent tár fel, mint amit szeretett volna…
Marc jó híreket kap a karrierjével kapcsolatban, April viszont nehéz perceket él át, mivel nem tudja, hogy miként mondja el neki, hogy terhes. Karen találkozik Adam szüleivel, Lydia aktuális állapota pedig…
Néhány hónappal később járunk: Joss és Harry, valamint April és Marc már boldog házasok és szülők is egyben. Marc egy túlzottan aggódós és túlzottan gondoskodó szülő szerepét veszi fel, miközben Harry…
A nagysikerű The Great British Bake Off formátum hazai verziójában, az Ide süss!-ben az ország legjobb amatőr cukrászai küzdenek meg egymással minden hétköznap a zsűri elismeréséért és az értékes főnyereményért…
A nagysikerű The Great British Bake Off formátum hazai verziójában, az Ide süss!-ben az ország legjobb amatőr cukrászai küzdenek meg egymással minden hétköznap a zsűri elismeréséért és az értékes főnyereményért…
George, a Little család szeme-fénye testvér nélkül él szüleivel. Játszó pajtás után vágyódó fiúk kívánságát teljesítendő, a szerető szülők ellátogatnak egy árvaházba Georgenak kistestvérért. Mindenre nyitott…
Sean és Beverly Lincoln egy boldog angol házaspár, és nem mellesleg egy sikeres tévésorozat, a Lyman fiúk alkotói. Az életük teljesnek tűnik, egészen addig, míg az egyik nagy amerikai televíziós hálózat…
Sean és Beverly még mindig bizonytalan annak eldöntésében, hogy okos lépés volt-e a csatorna részéről, hogy Matt LeBlanc kapja a sorozat főszerepét. Hogy a kétségeket eloszlassa, Merc Lapidus meghívja…
A 40 éves Liza 26 évesnek adja ki magát, hogy megkapja álmai munkáját. Most már csak arról kell gondoskodnia, hogy senki se jöjjön rá a titkára.
Miközben egy 26 éves életét próbálja meg élni, Liza egy korban hozzá illővel szeretne randizni, és megtanulni, hogy miként tudja megszólítani a fiatalabb közönséget.
Alex Whitman (Matthew Perry), az elkényeztetett New York-i építész és Isabel Fuentes (Salma Hayek), a tüzes mexikói fotóslány találkozik egy Los Angeles-i kocsmában, ahol együtt töltenek egy éjszakát…
Az Antikhősök a külföldön Trust Me I’m a Dealer néven bemutatott Sony formátum alapján készült. Az izgalmas realityben ismert emberek ajánlanak fel számukra fontos tárgyakat egy jó ügy érdekében. Az eszmei…
A fiatal és gyönyörű Tori hosszú évek elteltével visszatér dél-karolinai szülővárosába, hogy megvalósítsa régi álmát: különleges lakberendezési tárgyakat árusító boltot nyisson. Ám elsősorban eltökélt…
A tizennégy éves Nicole, aki nyiladozó nőiessége tudatában készen áll a nagy Ő fogadására, valóságos istencsapásként éli meg, hogy édesapjával egy kéthetes trópusi vakációra kell utaznia. E szörnyű érzés…
A szexi angyalok (Cameron Diaz, Drew Barrymore és Lucy Liu) visszatérnek, hogy megküzdjenek a gonosz exangyallal (Demi Moore). Az érzéki és angyali szépségű lányok és segítőtársuk, Bosley (Bernie Mac)…
Az Antikhősök a külföldön Trust Me I’m a Dealer néven bemutatott Sony formátum alapján készült. Az izgalmas realityben ismert emberek ajánlanak fel számukra fontos tárgyakat egy jó ügy érdekében. Az eszmei…
A bűnügyi helyszín ezúttal egy gyönyörű vitorlás a nyílt tengeren, ahol egy holttestet és egy súlyosan sebesült, fejbe lőtt férfit találnak. Mindketten tapasztalt búvárok, a halott vállalkozó a hajó tulajdonosa…