Ismét az MCD látókörébe kerül Jackie, aki legutóbbi, Carrie-vel való találkozása után megszökött. Most a volt társait igyekszik sorban levadászni, azonban a gyilkosságok hátterében nem csupán egyszerű bosszúról van szó…
A St.Bonaventura kórház egy nemzetközi humanitárius segélyprogram keretében vállalja egy veleszületett rendellenességekkel küzdő gyerek gyógyítását. A vezetőség egy kongói kisfiú mellett dönt, amivel Melendez…
Claire nem örül az ortopéd sebész negédes stílusának, ami végül zaklatásba torkollik. Jared elkapja az öltözőben az orvost és megfenyegeti, ami súlyos következményekkel jár számára. Dr. Glassman úgy érzi…
A nagysikerű The Great British Bake Off formátum hazai verziójában, az Ide süss!-ben az ország legjobb amatőr cukrászai küzdenek meg egymással minden hétköznap a zsűri elismeréséért és az értékes főnyereményért…
Az angyaloknak meg kell találniuk, hogy ki áll az egyik afrikai ország királyának a meggyilkolása mögött. Ezzel egy időben fiát, Markot, azaz az egyetlen trónörököst is meg kell védeniük. Mark próbál megküzdeni…
A nagysikerű The Great British Bake Off formátum hazai verziójában, az Ide süss!-ben az ország legjobb amatőr cukrászai küzdenek meg egymással minden hétköznap a zsűri elismeréséért és az értékes főnyereményért…
A nagysikerű The Great British Bake Off formátum hazai verziójában, az Ide süss!-ben az ország legjobb amatőr cukrászai küzdenek meg egymással minden hétköznap a zsűri elismeréséért és az értékes főnyereményért…
A nagysikerű The Great British Bake Off formátum hazai verziójában, az Ide süss!-ben az ország legjobb amatőr cukrászai küzdenek meg egymással minden hétköznap a zsűri elismeréséért és az értékes főnyereményért…
A nagysikerű The Great British Bake Off formátum hazai verziójában, az Ide süss!-ben az ország legjobb amatőr cukrászai küzdenek meg egymással minden hétköznap a zsűri elismeréséért és az értékes főnyereményért…
A nagysikerű The Great British Bake Off formátum hazai verziójában, az Ide süss!-ben az ország legjobb amatőr cukrászai küzdenek meg egymással minden hétköznap a zsűri elismeréséért és az értékes főnyereményért…
A nagysikerű The Great British Bake Off formátum hazai verziójában, az Ide süss!-ben az ország legjobb amatőr cukrászai küzdenek meg egymással minden hétköznap a zsűri elismeréséért és az értékes főnyereményért…
Kosztümös drámasorozat, amelyet spanyol Downton Abbey-nek emlegetnek. A Grand Hotel című sorozat, melyet Spanyolországban Gran Hotel-nek hívnak, 1905-ben játszódik. A film bővelkedik a látványos helyszínekben és az extravagáns kosztümökben…
Eve újraéleszt egy eszméletlen férfit, akire jet skizés közben bukkant. Miután a férfi magához tér, Eve rájön, hogy a sérülés amnéziát okozott nála. Később Bosley féltékeny lesz, amikor megtudja, hogy Eve megkedvelte a férfit…
Shaunt ráveszi szomszédja, Lea, hogy lógjon a munkahelyéről, és kirándulni mennek. Shaun nagyon jól érzi magát Leával. Doktor Glassman aggódik Murphy miatt. Eközben a kórházban az orvosok egy fejüknél…
Az ikerpár egyik tagja magához tér, de a másik nem. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy Jenny szíve túl gyenge, eddig testvére szíve biztosította a keringést. A lányokat a lábuknál varrják össze, hogy életben tartsák Jennyt…
Kevin Rebeccával tölti a napot. Toby nemes gesztust tesz. A „hármak” megkapják a bizonyítványukat.
A Pearson család New Yorkba kirándul.
A borbély Benjamin Barker egyszerű, boldog életet élt feleségével és a kislányával Londonban. Ám a gonosz Turpin bíró szemet vetett a gyönyörű asszonyra. A férfit hamis váddal Ausztráliába száműzte, ő…