Martha jó kedélyű, romantikus lány, ám magányos, mert betegesen kövér, így nem talál társat magának. Egy társkeresőben bemutatkozó filmet készítenek róla, és hamarosan jelentkezik is Ramon, egy igen jóképű fiú…
1968-ban egy híd alatt, a járőrkocsiban lelőnek egy rendőrt. Közel 40 évvel később egy idős elítélt úgy akar kikerülni a börtönből hátralévő napjaira, hogy tippet ad a gyilkossági üggyel kapcsolatban…
A CBI egy sorozatgyilkos nyomában van. Az elkövető elsősorban rendőrökre utazik, ám ez esetben egy civil áldozat is előkerül. A kisvárosi seriff és az emberei tehetetlenül állnak az ügy kapcsán, így Jane sajátos módszereire hagyatkoznak…
Sinnerman őrizetbe kerül, Lucifer pedig kész bármit megtenni, hogy visszakapja ördögi önvalóját. De amikor egy másik áldozat élete is veszélybe kerül, a kérdés már csak az, hogy Lucifer lelkiismerete segíti…
Egy rövid visszatekintő részben azt láthatjuk, amint Lucifer először érkezett Los Angelesbe. Amenadiel bukott bátyját keresi, de igencsak meglepődik, amikor megtámadják. Amenadiel Lucifer segítségét kéri…
Lorelai és Luke titkolni szeretnék kapcsolatukat, ám a véletlen úgy hozza, hogy az egész város tudomást szerez róla. Taylor a városi gyűlésen akarja megvitatni, járhat-e egymással a kávézó és a szálloda tulajdonosa…
Mindenkit az esküvői készülődés tart lázban. Okoz némi bonyodalmat, hogy Monica szülei elköltik az esküvőre megtakarított pénzüket egy tengerparti nyaralóra. Phoebe Ross-hoz költözik, hogy a jegyespár…
Rachel igyekszik megtanítani Joey-t vitorlázni, de hamarosan rájönnek, hogy sokkal kellemesebb a csónak aljában sörözgetni. Chandler véletlenül Monica apja ölébe ül a gőzfürdőben, ahol egyikük sem visel egyetlen árva ruhadarabot sem…
Rachelnek új asszisztenst kell felvennie, és nagy fejtörést okoz neki a probléma, hogy vajon a tapasztalt, és magas képesítésű hölgyet válassza, vagy a jóképű, ámde teljesen tapasztalatlan fiatalembert…
Chandler és Monica eljegyzési képet készítenek magukról, de Chandler sokszori próbálkozás után sem tud kevésbé idétlen arcot vágni. Phoebe és Ross találkozik egy párral, akik éppen válnak…
Az egyik közös játék során előtörnek Sheldon karácsonyi emlékei. Penny, Penny és Bernadette randit szervez Koothrappali számára.
Sheldont szexuális zaklatással vádolják meg, aminek az lesz a vége, hogy Raj, Leonard és Wolowitz is bajba kerül.
Lorelai és Luke titkolni szeretnék kapcsolatukat, ám a véletlen úgy hozza, hogy az egész város tudomást szerez róla. Taylor a városi gyűlésen akarja megvitatni, járhat-e egymással a kávézó és a szálloda tulajdonosa…
Lorelai és Luke titkolni szeretnék kapcsolatukat, ám a véletlen úgy hozza, hogy az egész város tudomást szerez róla. Taylor a városi gyűlésen akarja megvitatni, járhat-e egymással a kávézó és a szálloda tulajdonosa…
A New York-i felső tízezer tagjai közül többeket is kirabol egy igen agyafúrt betörő, akinek eleddig nem tudott nyomára akadni a rendőrség. Amikor az elkövető mind durvábbá válik, és egyik áldozatát meg is öli, Beckett kapja meg az ügyet…
Középkorú nőt találnak meg egy motel fürdőszobájában - egy kád motorolajba fojtva. Beckett és Castle nemsokára rájönnek, hogy egy húsz évvel korábban történt bombatámadás egyik elkövetőjével van dolguk…
Melinda világra hozza a gyermekét, Eden Lucas-t. A szülés ugyan nem volt komplikációktól mentes, ám a kisfiú szerencsére egészséges. Öt évvel később, Eden születésnapi buliján egy szellem látogatja meg a kisfiút…
2000 novemberében egy country együttes érkezik Philadelphiába, hogy az akkor már híres Edie Lowe előzenekaraként játsszon. Truckot, az együttes egyik tagját hamarosan meggyilkolják. Évekkel később a gyilkos…
2005-ben eltűnik egy gimnazista fiú. Egy évvel később a húga azzal állít be a rendőrségre, hogy az interneten látott egy felvételt, amin a testvérét éppen veri valaki. A felvétel alapján azonosítják…
Karácsony tájékán egy télapó gyilkosság áldozata lesz. A balesetnek álcázott emberölés nyomai egy klinikára vezetnek, ahol gazdag betegeket kezelnek, hogy káros szenvedélyeiktől megszabadítsák őket,…
Miután Pierce hadnagy valódi személyazonossága napvilágra kerül, Lucifer megpróbálja kitalálni a férfi szándékát. Annak érdekében, hogy rávegye Chloét, hogy segítsen neki a Pierce-szel kapcsolatos nyomozásban…
Amikor az ecstasy vegyésznek állt egykori kémiatanárt holtan találják a békés los angelesi külvárosban, Lucifer és Pierce inkognitóban próbál a gyilkos nyomára bukkanni. Eközben Maze új meglepetéssel készül…
Szülei otthonából rabolnak el egy kétéves kislányt, és hamarosan befut egy telefon is, melyben az emberrablók váltságdíjat követelnek. Az FBI ügynöke, aki nyomozni kezd az ügyben, a New York-i rendőrségtől…
Brutálisan meggyilkolnak egy New York-i plasztikai sebészt, akiről a nyomozás kideríti, hogy köze volt egy, a tanúvédelmi programban részt vevő, áruló maffiózó arcának átszabásához. Castle és Beckett rájönnek…
Két valóság létezik. Az egyik mindennapi életünk - a másik az, ami mögötte van. Az egyik álom. A másik a mátrix. Neo kétségbeesetten kutatja az igazságot a mátrixról. Erről a titokzatos és ismeretlen valamiről…
Négy anya, akikben az egyetlen közös az, hogy gyermekeik egy iskolába járnak, elhatározzák, hogy összehoznak egy teljesen átlagos vacsorapartit, ahol végre borozgathatnak és pletykálhatnak kicsit úgy…