Dr. Gregory House zord külseje és mogorva stílusa első látásra nem éppen bizalomgerjesztő. A különc orvos határozott elve ráadásul a következőképpen hangzik: a betegséget kell kezelni és nem a beteget…
Gyilkosság történik egy kisvárosban, az áldozatot felgyújtják. Majd röviddel ezután a helyi seriffet is megpróbálják hasonló módon megölni. Sőt néhány évvel korábban egy harmadik férfit is így öltek meg, noha balesetnek álcázták…
Egy egyetemen hamis kutatásokat végeznek, amire az egyik előadó rájön, ezért megmérgezik. A gyanú elsőként munkatársára és volt párjára Sophie Millerre terelődik, noha ő maga hívja fel a CBI-t, és kéri Patrick segítségét…
Lorelait felkérik a szülők, hogy tartson előadást a városi iskolában, mint sikeres üzletasszony. Botrányba fullad a dolog, mert kizárólag a 16 éves kori terhességéről faggatják a gyerekek. Lane fellázad és lilára festi a haját…
Lorelai elkíséri Emilyt egy aukcióra és itt végre megdobban a szíve egy férfi miatt. Megkéri Emilyt, hogy szerezze meg a kiszemelt áldozat számát. Az első randevún kiderül, hogy a tökéletes férfi nagyon unalmas…
Joey határtalan lelkesedéssel újságolja el barátainak, hogy főszerepet kapott egy horror-filmben, amit Las Vegas-ban forgatnak. Chandler figyelmezteti, hogy az ilyen kis költségvetésű film nem fog belőle…
Egyéves évfordulójuk megünneplésére Chandler és Monica úgy dönt, Las Vegas-ba utazik, hogy meglátogassa Joey-t, és Phoebe is velük tart, Ross és Rachel pedig későbbre ígérik magukat. Phoebe-nek kicsúszik…
Mindenki remekül szórakozik Las Vegasban. Ross bajuszt és szakállt rajzol filctollal Rachel arcára a repülőgépen, míg a lány alszik, de arra csak később döbben rá szörnyű bűntudattal, hogy a film nem mosható le vízzel…
Monica és Chandler Las Vegasban a házasságkötő terem előtt meggondolják magukat, miután végignézték, hogy a tökrészeg Rachel és Ross megesküdtek. Joey-nak hazafelé kocsival kell mennie New Yorkba, és megkéri…
Súrlódáshoz vezet az, hogy a Leonard és Sheldon közös tanulmányát megjelentető tudományos magazin elfelejti megemlíteni Leonard nevét a szerzők között. A Mrs. Wolowitz házában bekövetkező áramkimaradás…
Leonardot és Sheldont meghívják, hogy a Berkeley Egyetemen tartsanak előadást, ők viszont tesznek egy kis kitérőt abban a reményben, hogy találkozhatnak egyik példaképükkel. Amikor Bernadette és Howard…
Sheldon és Amy takarókból épít erődítményt, és ezzel egy komoly mérföldkőhöz érkeznek a kapcsolatukban. Wolowitz találkozik féltestvérével, akinek még a létezéséről sem tudott eddig. Pennyt meghívják…
Dawson és Pacey a szokásos évente megrendezésre kerülő vitorlásversenyre készülnek. Természetesen nem együtt indulnak, hanem külön hajóval. Pacey hajóját Dawson szüleinek étterme, Dawson-ét viszont Joey-ék…
Lorelai elkíséri Emilyt egy aukcióra és itt végre megdobban a szíve egy férfi miatt. Megkéri Emilyt, hogy szerezze meg a kiszemelt áldozat számát. Az első randevún kiderül, hogy a tökéletes férfi nagyon unalmas…
Lorelai elviszi Roryt a terhes Sherrie baba-partyjára. Nagyon kellemetlenül érzik magukat, és alig várják, hogy eljöhessenek. Egy nagy tál töltött tojást is elhoznak, és felgyülemlett feszültségüket egy kocsi megdobálásával vezetik le…
Lorelai és Rory együtt neveznek be a városi táncmaratonra. Jess is a nézők között ül a barátnőjével. Dean a táncparketten nyilvánosan szakít Roryval, mert rájön, hogy a lány Jessbe szerelmes. Rory viszonzásra…
Dr. Gregory House zord külseje és mogorva stílusa első látásra nem éppen bizalomgerjesztő. A különc orvos határozott elve ráadásul a következőképpen hangzik: a betegséget kell kezelni és nem a beteget…
Dr. Gregory House zord külseje és mogorva stílusa első látásra nem éppen bizalomgerjesztő. A különc orvos határozott elve ráadásul a következőképpen hangzik: a betegséget kell kezelni és nem a beteget…
Dr. Gregory House zord külseje és mogorva stílusa első látásra nem éppen bizalomgerjesztő. A különc orvos határozott elve ráadásul a következőképpen hangzik: a betegséget kell kezelni és nem a beteget…
Egy egyetemen hamis kutatásokat végeznek, amire az egyik előadó rájön, ezért megmérgezik. A gyanú elsőként munkatársára és volt párjára Sophie Millerre terelődik, noha ő maga hívja fel a CBI-t, és kéri Patrick segítségét…
Patrick Jane egy elítélttől megtudja, hogy olyan információ birtokában van, amivel elkaphatja Red Johnt. Jared cserébe annyit kér, hogy hozzák ki, ugyanis a gyilkosságot, amiért lecsukták, nem ő követte el…
Megölnek egy fiatal fiút, és a gyilkosságot egyfajta kultikus áldozatnak tüntetik fel, hogy a gyanút a kisváros egyetlen boszorkányára tereljék. A szülők maguk is értetlenül állnak az eset mögött, de…
Gyújtsanak lámpát, támad a sötétség: vadonatúj évaddal, vadonatúj szereplőkkel, mulatságos kérdésekkel és elképesztő válaszokkal térnek vissza az Észbontók a VIASAT3-ra! Nem tudsz valamit? Nem baj! Improvizálj…

Szellemek még mindig vannak, és szellemirtókra is szükség van. Az új szellemet Paul Feig ereszti ki a palackból, aki Melissa McCarthy-val a főszerepben az elmúlt évek legnagyobb vígjátékait hozat tető…
Mit tehet az ember, ha hirtelen észreveszi, hogy már nem kamasz? Deanna (Melissa McCarthy) ugyan kicsit nehézkesen törődött bele a megváltoztathatatlanba, de azért tudja a választ: beiratkozik az egyetemre…