Amikor Ichabod kideríti, hogy volt egy fia, akiről még csak nem is tudott, minden áron utána akar járni, hogy felesége miért tartotta titokban terhességét, és mi lett a gyermek sorsa. A válaszok megtalálásáért…
Szerda sereget toboroz a közelgő csatára, Árnyék pedig elutazik vele Chicagóba, és egy igen kockázatos játékba kezd az ősi szláv istennel, Csernoboggal.A Neil Gaiman azonos című regénye alapján készült…
Megismerjük Laura életének és halálának a történetét, kezdve Árnyékkal való első találkozásától, egészen addig, hogy miként került Árnyék motelszobájába.A Neil Gaiman azonos című regénye alapján készült…
Teal'c és Bra'tac egy rosszul sikerült találkozó helyszínén egy eddig ismeretlen, furcsa páncélzatú harcossal találják magukat szemben. A harcosról kiderül, hogy mesterségesen, génmanipulációval hozták létre…
Az ügynökök rálelnek a 12-es Raktárból a hírhedt Roaring Dan Seavey által ellopott műtárgyak rejtekhelyére… de a helyet a férfi szelleme őrzi. Eközben Charlotte Dupres a saját belső lénye segítségével lép előre az ügyben…
Carter vezetésével terv készül Anubisz bázisának felkutatására, ahol kiderül, hogy a rettegett ellenfélnek a birtokában van egy goa'uld királynő, valamint több ezer újfajta harcos. Eközben O'Neill egy…
Jonas otthona, Kelowna végveszélybe kerül, mint kiderül, hála a korábban végrehajtott nukleáris robbantás következményeként. Az egyetlen megoldás az, ha egy csapat lefúr a föld mélyébe, és egy törésvonal mentén felrobbant egy bombát…
A jó népszerű ismeretterjesztés továbbra is az, amiből a néző úgy tanul meg dolgokat, hogy közben végig azt hitte, szórakozik. Hogy a Totalcar történetesen éppen autókról szól, majdnem mindegy is. A műsor…
Andy váratlanul megtalálja álmai lakását, de szüksége lenne ezer dollárra. Dana-tól nem akar kölcsönkérni, mert ő mindig elvár valami viszonzást, így Cheryl-től kér, aki odaígéri neki azt a pénzt, amit…
Cheryl Dana tanácsára különleges ajándékkal lepi meg Jim-et Valentin napra: egy erotikus képet készíttet magáról. Jim persze nem bír magával, és megmutatja a barátainak is, amin Cheryl rettentően feldühödik…
Cheryl lelkendezve meséli, milyen jót fallabdázott Danával. Nagy nehezen ráveszi Jim-et, hogy menjen el vele játszani. Mivel Cheryl-t nagyon bántja, hogy Jim egyszer szándékosan hagyta nyerni, most ő is csal a játékban…
Jim játék közben megsérül, Cheryl elviszi a kórházba. Az orvosnál kiderül, hogy Jim titokban hónapok óta vérnyomáscsökkentőt szed. Cheryl ezek után mindent megtesz, hogy nyugalmat varázsoljon köré. Közben…
Cheryl és Jim egy nyugodt estét szeretnének eltölteni kettesben egy romantikus étteremben. A balhé már a megérkezésnél elkezdődik, amikor Jim szerint valaki elvette a parkolóhelyet, amit kinézett magának…
Sarat felhívja egy aggódó „baráti” ügynök az Időhivataltól, és elmondja neki, hogy azt a feladatot kapták, hogy utazzanak a jövőbe, és fogjanak el egy csaló időutazót. Sajnos a legendák sokat rontanak…
A legendák megtudják, hogy Ray Palmer azért fog meghalni, mert ők megtörték az idő folytonosságát, ezért visszasietnek 1988-ba, hogy megmentsék az életét. Amikor megérkeznek, meglepődve látják, hogy…
Mark Zuckerberg jobban ért a számítógépekhez, mint a csajozáshoz. A Harvard egyetem diákja ideje nagy részét a gépe előtt tölti. 2003-ban új ötlettel áll elő: egy olyan oldalt indít a világhálón, ahol a haverok közösségi életet élhetnek…
New York-ba visszatérve Ross rózsákat küld Emily-nek, de a virágok visszajönnek. Rachel közben hazatér magányos, görögországi nyaralásáról, de még mindig reménytelenül szereti Ross-t. Tanácstalanságában Monicát kéri fel tanácsadójának…
Phoebe-t beviszik a barátok a kórházba, mert megindul a szülés, de az orvosnak éppen a kedvenc sorozata megy a tévében, így meg kell osztania figyelmét a két dolog között. Mivel Rachel nem tudja, hogy…
Ross-nak sikerül végre beszélnie Emily-vel, de a lány azt kéri tőle, hogy költözzön Londonba. Ross nem hajlandó erre, mert nagyon fontos számára a fia, Ben, így Emily beleegyezik, hogy ő költözik Londonba…
Ross elmondja Rachel-nek, hogy nem találkozhatnak többé, ha Emily New York-ba költözik, de Rachel nem akar lemondani a barátairól, ezért Ross úgy dönt, ő marad ki a csapatból. Chandler és Monica elutaznak…
Miután Alan leesik a tetőről, szüksége van Charlie segítségére, hogy vigyázzon Jake-re, mely igencsak megnehezíti Charlie társasági életét.Charlie egy megrögzött agglegény a hozzá tartozó életvitellel;…
Jake-et felfüggesztik az iskolából, miután nagy mellekkel ábrázolja egyik osztálytársnőjét..Charlie egy megrögzött agglegény a hozzá tartozó életvitellel; egy házzal a tengerparton, egy Jaguarral a garázsban és folytonos csajozással…
Charlie rájön, hogy Alan és Judith újra elkezdtek randizni.Charlie egy megrögzött agglegény a hozzá tartozó életvitellel; egy házzal a tengerparton, egy Jaguarral a garázsban és folytonos csajozással…
Berta feszültséget okoz Charlie és Alan között, mikor ideiglenesen beköltözik hozzájuk.Charlie egy megrögzött agglegény a hozzá tartozó életvitellel; egy házzal a tengerparton, egy Jaguarral a garázsban és folytonos csajozással…
Howard és Leonard barátsága úgy tűnik, hirtelen véget ér, amikor Howard rájön, hogy barátja lecsapta a kezéről újdonsült barátnőjét. Stephanie-t azzal szedte fel Howard, hogy megengedte neki, távvezérlővel…
Leonard továbbra is randizik Stephanie-val. Sheldon kedveli Leonard újdonsült barátnőjét, és folyton azon aggodalmaskodik, hogy Leonard nem bánik elég jól vele. Mindent elkövet, hogy minél férfiasabbnak…
Warren, a veterán FBI-ügynök, aki bármilyen higgadt és megfontolt, azt mégsem tudja megakadályozni, hogy az ékszertolvaj menekülés közben, a túszait legyilkolva megszökjön a rendőrség orra elől. A lerázhatatlan…
Bob Wilton (Ewan McGregor) riporter épp a nagy sztorit keresi, mikor találkozik Lyn Cassady-vel (George Clooney), aki az USA egyik különleges, kísérleti hadseregének katonája. Cassady szerint az új haderő…