Alan és Charlie elbizonytalanodnak szexuális identitásukat illetően, miután Alan összebarátkozik Greggel, egy meleg pasival. Mindeközben, Jake teljesen odavan Greg lányáért.
Alan megkéri Charlie-t, hogy vigyázzon Jake-re. Charlie ügyel Jake-re, csakhogy nem otthon, hanem a lóversenypályán. Ráadásul Charlie nyerőre tesz.
A jóképű Fernando ház körüli javítást végez, csakhogy a szerelő túlságosan jóképű, s így minden nő intenzív érdeklődést mutat iránta. Charlie egyre kellemetlenebbül érzi magát ebben a helyzetben.
Evelyn új pasija meghívja Alant és Charlie-t Las Vegasba, így máris belátják, hogy az új udvarló igenis nagyon jó fej.
Jake készen áll, hogy elkezdje az új iskolát, ezért Alan és Charlie iskolai bevásárlásra viszik, ahol hamarosan bajban találják magukat.
Charlie furcsán viselkedik miután együtt tölt egy estét édesanyjával.
A volt trák fejedelem, majd római rabszolga Spartacus (Kirk Douglas) kényszerűségből felcsap gladiátornak, majd a megaláztatások ellen lázadó rabszolgafelkelés élére állva a kor legnagyobb haderejével…
A CSK1 követi a Goa'uld-ok nyomát, számba véve a lehetséges bolygókat. Első bevetésük a P3X797-es bolygón történik, ahol furcsa ősemberszerű néppel találkoznak, akik a bolygó sötét oldalát lakják. A másik…
Négy springfieldi lakos arra törekszik, hogy helyrehozza múltbeli hibáit egy kedves szomszéd temetése után. Homer megbánja, hogy annak idején eladta Apple részvényeit, hogy megvegyen egy bowling golyót…
Marge arra bátorítja Homert, hogy az egyszer élünk mentalitás jegyében hívja meg egyik régi levelezőtársát vendégségbe, és teljesítse bakancslistájának néhány pontját, amelyet még 10 évesen írt. Mindeközben…
"Az emberek nem születnek egyenlőnek!" Ezt Midoriya Izuku már 4 éves korában megtapasztalhatta, mikor a kortársai azért zaklatták, mert a fiúnak semmiféle különleges képessége nincs, holott ebben a világban…
A Dragon Ball Super a Dragon Ball Z manga- és animesorozat folytatása. A történet Buu legyőzése és a legújabb két Dragon Ball Z-film után, valamint a tízéves időugrás közötti és a 28. Harcművészeti Nagytorna előtt játszódik…
Jim megnyer egy építkezési pályázatot, aminek azonban nem nagyon örül, mert a megrendelő Daryl Bochner, a volt iskolatársa, akit világéletében irigyelt. Amikor Bochner vacsorázni hívja őket, csupán Cheryl unszolására megy el…
Dana munkát ajánl Jimnek: tervezze meg irodája új bútorzatát. Munka közben Jim fültanúja lesz, amint Mr. Bingham, a főnök csúnyán leszidja Danát. Mr. Birminghammel kettesben maradva Jim alaposan megmondja…
Jim és Cheryl boldog házasságban élnek és igyekeznek a lehető legnormálisabbnak látszani. Ez azonban meglehetősen nehéz feladatnak bizonyul, hiszen Jim komolyságban és felelősségtudatban egy szinten van…
Alan és Charlie elbizonytalanodnak szexuális identitásukat illetően, miután Alan összebarátkozik Greggel, egy meleg pasival. Mindeközben, Jake teljesen odavan Greg lányáért.
Alan megkéri Charlie-t, hogy vigyázzon Jake-re. Charlie ügyel Jake-re, csakhogy nem otthon, hanem a lóversenypályán. Ráadásul Charlie nyerőre tesz.
A jóképű Fernando ház körüli javítást végez, csakhogy a szerelő túlságosan jóképű, s így minden nő intenzív érdeklődést mutat iránta. Charlie egyre kellemetlenebbül érzi magát ebben a helyzetben.
Evelyn új pasija meghívja Alant és Charlie-t Las Vegasba, így máris belátják, hogy az új udvarló igenis nagyon jó fej.
Jake készen áll, hogy elkezdje az új iskolát, ezért Alan és Charlie iskolai bevásárlásra viszik, ahol hamarosan bajban találják magukat.
Charlie furcsán viselkedik miután együtt tölt egy estét édesanyjával.
Belefáradva az unalmas, fiatal nőkkel való randizásba, Charlie megengedi Alan-nek, hogy bemutassa egy kifinomult, tapasztalt, bírónőnek, Linda-nak. Mindeközben Jake folyton a mobilján lóg..
A 100.epizódban, Charlie kezd közelebb kerülni Linda-hoz, de mindenhol Rose arcát látja bármerre jár..
Jim és Cheryl boldog házasságban élnek és igyekeznek a lehető legnormálisabbnak látszani. Ez azonban meglehetősen nehéz feladatnak bizonyul, hiszen Jim komolyságban és felelősségtudatban egy szinten van…
Jim és Cheryl boldog házasságban élnek és igyekeznek a lehető legnormálisabbnak látszani. Ez azonban meglehetősen nehéz feladatnak bizonyul, hiszen Jim komolyságban és felelősségtudatban egy szinten van…
Jim és Cheryl boldog házasságban élnek és igyekeznek a lehető legnormálisabbnak látszani. Ez azonban meglehetősen nehéz feladatnak bizonyul, hiszen Jim komolyságban és felelősségtudatban egy szinten van…
Dana a parkban játszik Rubyval, amikor megismerkedik egy jóképű, egyedülálló apukával. A férfi azt az elvet vallja, hogy egy egyedülálló nővel nem értenék meg egymás problémáit. Dana azt hazudja, Ruby az ő gyereke…
Jim és Cheryl boldog házasságban élnek és igyekeznek a lehető legnormálisabbnak látszani. Ez azonban meglehetősen nehéz feladatnak bizonyul, hiszen Jim komolyságban és felelősségtudatban egy szinten van…
Janine-t meghívják, hogy lépjen fel egy különleges szilveszteri tévé-show-ban, és Joey-t választja kísérőjének. Ross és Monica is nagyon örül a meghívásnak, mert gyermekkorukban ez volt a kedvenc show-műsoruk…
Joey és Janine az elcsattant első csók után egyre jobban vonzódnak egymáshoz. Hamarosan közös randevúkat rendeznek Monicáékkal, de Janine arra panaszkodik, hogy Chandler unalmas, Monica meg túl harsány…
Ross-nak határtalan a lelkesedése, amikor a vicc, amit ő talált ki, megjelenik a Playboy-ban, de hamarosan felbukkan Chandler, aki közli vele, hogy a vicc valójában az ő fejéből pattant ki. A két fiú képtelen…
Rachel magához veszi a húgát, Jill-t, hogy segíthessen neki munkát találni, és függetlenségre nevelni, de hamarosan több bosszúságot eredményez az együttlakás, mint örömöt. Először úgy tűnik, Jill Joey-hoz…
Rachelt nagyon kiborítja, hogy Ross randevúzgat a húgával, Jill-lel, és mindkettőjüket megkéri, hogy ne kezdjenek viszonyt egymással, de a kérés látszólag nem sok eredménnyel jár. Eközben Monica, Phoebe…
A barátok elképzelik, mi lett volna, ha. Fantáziaképeikben Rachel férjhez ment, és nem látta Monicát és Ross-t a gimnázium óta, Ross még együtt él Carol-lal, akivel hónapok óta nem szeretkeztek, Joey pedig híres tévésztár…
Adam és Andi komolyan megdöbbennek, amikor végül találkoznak Lowell feleségével, Jennel.
Amikor Adam meggyőzi csökönyös apját, hogy menjen el az orvoshoz, megtud néhány olyan dolgot, amit az apja elhallgatott előle.
Folytatódnak a barátok fantáziálásai. Phoebe arra bíztatja Ross-t, hogy kísérletezzen a szexben Carol-lal, amit a lány lelkesen fogad, és nők hosszú sorát javasolja bevonni a játékba. Rachel részegen hazamegy…
Chandler és Monica Valentin-napra készülnek. Chandler kétségbeesetten kutat valami frappáns ajándék után, de mivel semmi ötletes nem jut eszébe, végül egy kazettát ránt ki a fiókból. Monicát lelkiismeretfurdalás…
Míg Rachel és Phoebe házon kívül vannak, tűz keletkezik a lakásban, és leégnek a hálószobáik. Mikor Monica és Joey felajánlanak egy-egy szobát a bajbajutottaknak, Rachel büntetésből Phoebe-t küldi Joey…
Ross nyíltan randevúzik egyik diákjával, Elizabeth-tel, aki bejelenti, hogy Floridába utazik évfolyamtársaival. Ross képzeletében vad orgiák jelennek meg a részeg diákok között, így féltékenységtől vezérelve…
Egy nagy televíziós akciósorozathoz keresnek szereplőket, és Joey-t visszahívják egy második meghallgatásra. A baj csak az, hogy a meghallgatás időpontját korábbra tolják, és a telefont Chandler veszi fel, majd elfelejti leírni az üzenetet…
Amikor Joey először találkozik a robottal, mellyel együtt szerepel az új tévésorozatban, azonnal megsérti a robot önbizalomhiányos tervezőjét. Kisebb pánikba esik, amikor megtudja, hogy a megbántott mérnök ki akarja őt fúrni a produkcióból…
Charlie rájön, hogy jól tud bánni a gyerekekkel, miután együtt tölt egy kis időt Linda fiával, Brandonnal. Dalokat ír neki, amiket rögzít egy CD-re is. Miután Linda exférje meghallja ezeket, felajánlja…
Charlie elkíséri Lindát egy rendezvényre, de fél, hogy idegeskedni fog, ezért az anyjától kér segítséget. Rossz tablettát kap, aminek hatására nemhogy lenyugodna, hanem kínosan kezd el viselkedni. Jake…
Alan és Charlie összevesznek azon, hogy kinek mit szabad megtennie a házban. Alan feldühödik, és az anyjához költözik. Evelynt és Teddyt zavarja a helyzet, ezért úgy döntenek, kibékítik a két testvért…
Charlie sikeres gyerekdalszerző lesz Cukros Charlie néven, ami idegesíti Alant. A növekvő sikerek hatására a menedzser azt kéri, hogy vállaljon el egy élő koncertet is, de nagyon lámpalázas, ezért leissza magát…
Teddy figyelmezteti Charlie-t, hogy maradjon távol a lányától, a gyönyörű Courtney-tól. Charlie azt hiszi hogy ez az apai féltés jele, valójában azonban a nő autóügynök, és egy méregdrága sportkocsit vetet vele…
Alan rájön, hogy Charlie szerette el a középiskolai szerelmét, ezért úgy dönt, bosszút áll, és a francia barátnőjével, Gabrielle-lel kezd el randizni. Hamar kiderül, hogy Gabrielle meglehetősen frigid…
A helyszín Los Angeles Halloween éjszakáján. Egy profi bérgyilkos – aki cinikusan tekint a modern társadalom „szelfi” kultúrájára – azzal néz szembe, hogy a munkáját nagyban megnehezíti az, hogy Halloweenkor…
Belefáradva az unalmas, fiatal nőkkel való randizásba, Charlie megengedi Alan-nek, hogy bemutassa egy kifinomult, tapasztalt, bírónőnek, Linda-nak. Mindeközben Jake folyton a mobilján lóg..