John Sands az amerikai légierő egyik föld alatti szervezetének különleges ügynöke. Korábbi küldetésekből szerzett tapasztalata veszélyt jelent megbízóira, ezért úgy döntenek, hogy bebörtönzik, és törlik a memóriáját…
Oliver nagyon aggódik, amiért nem tudja utolérni Theát. Ezt látva Roy végül megmutatja neki azt a levelet, amit még a lány írt neki. Miután Felicity segítségével kiderítik, hogy Thea egy dél-amerikai szigeten…
Julianne (Julia Roberts) és Michael (Dermot Mulroney) elválaszthatatlanok. Kamaszkori szerelmük hamar őszinte barátsággá változott, és ők nem is akarnak ezen változtatni. Aztán, mint derült égből a villámcsapás…
Shawn és Nick a Ford gimnázium két ünnepelt focijátékosa. A srácoknak a dögunalmas edzőtábor helyett állandóan a lányokon jár az eszük. Egyszerű szurkolókként férkőznek a pompontábor lányainak közelébe…
A leghihetetlenebb történeteket a valóság írja. A DuPont-vagyon örököse, John Eleuthére du Pont bolondos figura volt, de már a bolondság határán. Sőt, azon is túl, hiszen a paranoia és a skizofrénia tünetei is megmutatkoztak rajta…
Charlie és Alan egykor szobatársak voltak az egyetemen. Évekkel később összefutnak és felújítják korábbi barátságukat. Charlie a 2001. szeptember 11-i terrortámadásban veszítette el feleségét és gyermekeit…
Lee (Jackie Chan) felügyelő, a hongkongi rendőrség büszkesége Amerikába utazik, hogy a kínai konzul elrabolt lányát felkutassa. Az FBI szeretné távol tartani őt az ügytől, ezért a nyakába varrják Cartert…
Mark Zuckerberg jobban ért a számítógépekhez, mint a csajozáshoz. A Harvard egyetem diákja ideje nagy részét a gépe előtt tölti. 2003-ban új ötlettel áll elő: egy olyan oldalt indít a világhálón, ahol a haverok közösségi életet élhetnek…
A Földet 30 évvel a történet kezdete előtt atomháború pusztította el. A világvége utáni pusztaságban az erőszak az úr. Ha nem hord az ember szemüveget, könnyen megvakulhat. Az utakon lerobbant, holtestekkel…
Lincoln Rhyme (Denzel Washington) felügyelő egy tragikus baleset következtében szinte teljesen lebénult. Már nem lát értelmet az életben, és épp öngyilkosságra készül, amikor egy különösen kegyetlen sorozatgyilkos bukkan fel a városban…