A motor, amelyik megnyerte a háborút. A Spitfire, a Hurricane, a Lancaster és a Wellington bombázók olyan repülőgépek, amelyek kétségtelenül megnyerték az angliai csatát, és bennük egy közös dolog volt: a Rolls-Royce Merlin motorok…
A megtévesztés kezdete. A 2. világháború halálos megtévesztéssel kezdődött egy lengyel rádióállomáson; de kezdetben gyermekcipőben járt, a kódfeltöréstől a kémek-hamisította bombázási helyszíneken át a felfújható tankokig…
A normandiai partraszállás. 1944 júniusa: amerikai, brit és kanadai csapatok rohamozták meg a normandiai partok 80 kilométerét. Megvizsgáljuk a kétéltű tankokat és a nehéz felszerelést, ami lenyomta őket, amint partra gázoltak…
Az Ellenállás című film Marcel Marceau francia pantomimművész életét mutatja be, és azt, hogy társaival miként harcolt a francia ellenállási mozgalomban, illetve miként próbálta megmenteni elárvult zsidó…
Az amerikai milliárdosok átka. A Rockefeller név rokonértelmű a gazdagsággal, hatalommal és amerikai politikával. Egyik generációt a másik után tragédia jellemzett; vajon meg kell fizetni az árat pénz…
Piramisok. Semmi sem jelképezi jobban az ókori Egyiptom fejlett civilizációját, mint a piramisok. Még mindig rengeteg rejtély övezi azokat. Az egyiptomi sírhelyek készítésének történetét követjük nyomon…
Út a győzelemhez. Láthatjuk a II. világháború utolsó pillanatait és utóhatását a háborús bíróságok létrehozásával, mint például a nürnbergi, és a béke felé mozdulást az ENSZ megalapításával.
Harc Caenért. 1944 júniusa: a britek és a kanadaiak még mindig nem érték el a célt, amit be terveztek venni a partraszálláskor: Caen városát. Ez a rész elmeséli a városért folytatott véres harc történetét…
Titkok. A titoktartás a háborúban döntő lehet győzelem és vereség között; kémektől a szabotázsig, a katonai parancsnokok gyakran fordulnak titkos tervekhez a háború tetőpontján stratégiai előnyszerzéshez…
Ördögi kémia. Adolf Hitler ellenezte a kémiai és biológiai fegyverek bevetését, a kémia és a biológia tudománya mégis hihetetlen szerepet játszott a nácik kielégíthetetlen hatalomvágyának szolgálatában…
Bakancsok a helyszínen. Az epizód bemutatja, hogyan harcoltak a csatamezőkön a nők fáradhatatlanul a férfiak oldalán a világ minden részében a második világháborúban.
Piramisok. Semmi sem jelképezi jobban az ókori Egyiptom fejlett civilizációját, mint a piramisok. Még mindig rengeteg rejtély övezi azokat. Az egyiptomi sírhelyek készítésének történetét követjük nyomon…
Nők és a hatalom. Az ókori Egyiptomban a nők különleges hatalommal rendelkeztek. Egyes királyi anyák átvették az uralmat fiaiktól, más királynők, mint Kleopátra, egyedül uralkodtak a Nílus-menti birodalomban…
Az i. sz. 79-ben játszódó POMPEJI Milo (Kit Harington), a rabszolgából lett legyőzhetetlen gladiátor nagy ívű történetét követi nyomon. Milo versenyt fut az idővel, hogy megmentse álmai asszonyát, Cassiát…
A normandiai partraszállás. A szövetségesek évekig tervezik Hitler atlanti-óceáni falának áttörését. A normandiai partraszállás flottája, a történelem legnagyobbja, a háború egyik legvéresebb és legkivételesebb csatája felelőse…
Harc Caenért. 1944 júniusa: a britek és a kanadaiak még mindig nem érték el a célt, amit be terveztek venni a partraszálláskor: Caen városát. Ez a rész elmeséli a városért folytatott véres harc történetét…
Hálók szövögetése. 1942-re a megtévesztés rendkívül kifinomulttá vált, a legravaszabb művelet elhunyt hajléktalanokat használt fel az egész náci vezérkar megtévesztésére a normandiai megszállással kapcsolatban…
A fegyverek. A Lugerektől az MG42 gépfegyverekig és a PAK40 páncéltörő fegyverig, James Holland feltárja, hogy a német fegyvergépészet kivitelezése miért nem volt alkalmas egy hosszú, felőrlő háborúhoz…
Halált hozó eső. Mivel lehetne megsemmisíteni a Szövetségeseket? Ez járt az „aranygalléros" náci katonai vezetők fejében, amikor Németország legnagyobb tudósait bízták meg az elrettentő atombomba kifejlesztésével…